A legmagasabb polgári kitüntetésével díjazta Tom Cruise-t az amerikai haditengerészet
A színész a Top Gunban nyújtott alakításának köszönhetően kapta meg az elismerést.
A színész a Top Gunban nyújtott alakításának köszönhetően kapta meg az elismerést.
Jönnek a modern hadihajók.
A lefoglalt vagyontárgyak értéke több tízmilliárd forint.
Az ország vezetése hallgat az incidensről.
A tragédia után az Egyesült Királyság miniszterelnöke is megszólalt.
Együtt gyakorlatoznak az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával.
Peking szerint ennek semmi köze a nemzetközi helyzethez.
Közben Németországban egy másik, Top Gun-szerű gyakorlatot tartanak.
A haditengerészet szerint ezzel jelezték elkötelezettségüket.
Több ezer katona vesz részt benne.
A tét még soha nem volt ilyen nagy.
Az még nem világos, hogy mik lesznek a győzelem következményei.
Az incidensek között mindössze 36 óra telt el.
Tíz napig keresték a kommandósokat.
Az amerikai hadsereg azonnal válaszolt, és csapást mért a támadók rakétaállásaira.
Feszült a helyzet a térségben.
Jemen felől érkezett a támadás.
Újabb szintre lépett a női egyenjogúság.
A vízen is bemutatkozott a railgun.
Többek között egy esetleges nukleáris csapásra adott válaszokra készülnek.
Az új titulusát apósától, III. Károly királytól kapta.
Alaposan feladták a leckét az oroszoknak.
38 év katonai tapasztalattal rendelkezik a hölgy, az elnök ezért tartja jó választásnak.
A Wagner-csoport lázadása miatt sürgetik a szorosabb együttműködést.
Újabb közös hadgyakorlatot tartanak az Egyesült Államokkal.
A katonai elemző azt is elárulta, milyenek lehetnek Kína ellenintézkedései.
Donbászi zsidó lánynak vallotta magát, ehhez képest az amerikai haditengerészetnél dolgozott.
A kínai hadsereg továbbra is készültségben van.
Kína távozásra szólított fel egy amerikai hadihajót.
31 évesen már egy nukleáris tengeralattjáró parancsnoka volt.
Ettől függetlenül kemény szavakkal illették Kínát.
Óriási fegyverhiány fenyeget az ukrajnai háború támogatása miatt az Egyesült Államokban.
Többek között az ellenséges tengeralattjárók elfogását gyakorolták.
Rejtélyes körülmények közt lelte halálát.
A balesetről videó is készült.
A nő félt jelenteni az esetet.
Négy év után először amerikai repülőgép-hordozó érkezett a térségbe.
Nem adhatják oda, tyúkok ülnek rajta.
A kínai hadsereget fokozott készültségbe helyezték.
Az intézet vezetője bemutatta a magyar államfőnek, hogyan szűrik ki és azonosítják be az olajszennyeződéseket.
Észak-Korea fenyegetőnek érzi magára nézve, és elítélte.
Sokáig kérték, de most végre megkapják Amerikától.
Száznégy évvel ezelőtt kapott torpedótalálatot a Szent István csatahajó.
Tom Cruise haragudna, ha megtudná, hogy kikotyogtuk ezeket.
Az oroszok és az ukránok is háborús célokra képezik ki a ceteket.
Túlesett a nehezén, a szervezete mégis feladta a küzdelmet.
Körülbelül egy tonna drogra csaptak le az Ománi-öbölben.
Szerinte nonszensz, hogy Oroszország ukrán területet akarna kisajátítani.
Szerencsés időzítés.
Ezúttal egy vízen úszó tárgyat semmisítettek meg.
Három napig gyakorlatoznak a haditengerészet hajói.
A nagyszabású haderőfejlesztésnek rakétaprogram és flottamodernizálás is része.
Az orosz külügyminiszter-helyettes kockázatosnak minősítette a NATO műveleteit.
Sivatagban áll a céltáblának használt amerikai anyahajó másolata.
Konstantin Koszacsev óva intette az Egyesült Államokat, hogy belépjenek az orosz felségvizekre.
Moszkva és Peking szorosabbra fűzte katonai együttműködését.
Az ismeretlen repülő tárgy eltűnt a tengerben.
Egy orosz tengeralattjáró-elhárító hajó állt az útjába.
A parancsnokság nem tudott lépést tartani a növekvő elvárásokkal.
Sikeres volt a Barents-tengeri próba, a Cirkon ismét megsemmisítette a célpontját.