Óriási adótartozást kell törlesztenie az év végéig a patinás magyar futballklubnak
Veszélybe került a felnőttcsapat tavaszi szereplése az NB III-ban.
Veszélybe került a felnőttcsapat tavaszi szereplése az NB III-ban.
Sipos Gergő révén legalább a becsületgól összejött a zöld-fehéreknek.
Egyelőre nem tudni, mi is történt pontosan.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
Sokéves vergődés után a vármegye I-ből kezdhetik meg az újjáépítés folyamatát.
De még az NB III is kérdéses.
Hosszú szenvedés után, 82 évesen hunyt el.
Az angyalföldiek Szombathelyen sem maradtak alul.
Ezúttal a spanyol ellenfél gyűrte le a szombathelyieket.
Lokálpatrióták megmentették, és az NB I felé kormányozzák a vasi klubot.
A nyolc minitorna első két-két helyezettje jut be az elitkörbe.
Király Ferenc, a Haladás legendája 69 évet élt.
A Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság február végéig az állam tulajdonába kerül.
Egyetlen aréna büdzséjét sem sikerült nullszaldósra hozni.
Az önkormányzatnak nincs pénze a működtetésre.
A Haladás 2-0-ra vezetett, de az utolsó 10 percben visszajött a Vasas. Verpecz bevédett egy távoli lövést.
Az U20-as vb-n bronzérmes Simon András egy hónap után hagyta ott az NB II.-es Haladást.
A két tavalyi döntős, a Fehérvár és a Honvéd is megszenvedett a nyolcaddöntőben, de továbbjutottak.
Egy barátságos meccsen estek egymásnak a hazai és a horvát szurkolók, az MLSZ ezt büntette.
A ZTE kapusa, Szemerédi óriásit bakizott, a Honvéd meccse dulakodással ért véget.
Két éve játszik a kispestieknél, és ez volt az első találata.
Mátyus János legutóbb a REAC-nál dolgozott klubigazgatóként, azelőtt Pápán és Nyíregyházán edzősködött.
A nehéz helyzetben lévő szombathelyi csapatnak 200 millióra lenne szüksége a túléléshez.
Jó hír, Gaál Bálint nem sérült meg.
Az edző után az ügyvezető igazgató munkáját is megköszönték a szombathelyi futballklubnál.
A női kézilabdázók feljutottak az első osztályba, de egyelőre nem játszhatnak a városi sportcsarnokban. Hónapok óta áll a bál, aminek főbb szereplői: Mészáros Lőrinc veje, egy vitatott tartozás, illetve pár dorgáló levél a fideszes polgármestertől.
Négy csapat is első győzelmét ünnepelhette az NB II.-ben.
A siófokiak elég vehemensen védekeztek Gaál Bálint ellen, akit kórházba kellett vinni a meccsről.
Nem volt meg a létszám a közgyűlésen, nem szavazták meg a 200 milliós támogatást.
A jelek szerint tavasz végére akkora lehetett a baj a szombathelyi futballcsapatnál, hogy az állami támogatásból vett buszt is pénzzé tették.
A futballklub többségi tulajdona ajándékozással kerül át az anyaegyesülethez.
A Haladás szabad felhasználásra kért 150 milliót, de a baloldal által vezetett közgyűlés a pénz helyett szigorú feltételeket adott.
A Haladás futballcsapatának idény végén visszavonult kapusa a honlapján reagált a sajtó értesüléseire.
Egy fordulóval a futball NB I. vége előtt csak a DVTK tudott pontot szerezni a kieső jelöltek közül.
Egy kis eső elég volt, hogy pár nappal az átadás után használhatatlanná váljanak, a kispályás bajnokságban focizók bánatára.
Helyi sajtóinformációk szerint a Haladásnak legalább a licence első osztályú marad jövőre is.
A Haladásnak az életet jelentette volna a siker, de csak döntetlen lett.
A Haladás klubtulaja csak a valóságot mondja.
Állami pénzből épült, a működtetés is csak állami támogatásból megy a szombathelyi stadionnál.
Az MTK legjobbjai egy vírus miatt el sem tudtak utazni a meccsre. A bentmaradás múlhat rajta.
A 92. percben lőtt győztes gólt a Paks, de Kassai nem találta szabályosnak. Kövesden fordított a Fradi, nyert a Vidi és a Haladás is.
Akit érintenek a részletek, itt elolvasható a kiűrítés menetrendje
A Haladás kapusa kiakadt, miután elhalasztották a döntést eltiltása mérsékléséről, így továbbra sem játszhat.
Tiszta vizet öntött a pohárba a szombathelyi tulaj, aki önmagát milliókért alkalmazza.
A 16 éves kapus már a klub mezében pózolt.
A kiesés szélén álló NB I.-es csapatot állítólag már árulják is. Csúszik a futballisták fizetése.
Az NB I. utolsója hozta össze a forduló szenzációját. A Paks ikszelt a Vidivel.
A 42 éves kapus, Király Gábor Németországban, Angliában is csinálta már, amikor ott védett.
A volt válogatott kapus saját mítoszát is lerombolja a szenvedő Haladásban.
Újra le akarták vetetni a mezt a Haladás-futballistákkal.
Vedd le mezt - kiabálták a szombathelyi drukkerek. Egyszerűen senkik vagytok, szólt Király Gábornak is.
Senkó Zsombor után Hegyi Krisztián is európai topligába igazolhat.
A Haladás és a Diósgyőr fél év után sem kapta meg a beígért felszerelést.
Felnőtt kora előtt pontosan annyi gólt lőtt hazája bajnokságában Kiss Tamás, mint Wayne Rooney.
Lanzafame büntetőt hibázott, 1-0-ra kikapott az FTC a Haladástól.
2015 óta most először fordul elő, hogy a 108-szoros válogatott kapus csak a kispadon kezd.
A Haladás szenved, augusztus közepe óta nem nyert bajnokit és tökutolsó az NB I.-ben.
Szombathelyre is szezon közben érkezik.
A Haladás lesz Horváth Ferenc 7. NB1-es csapata.
A Haladás legjobbjai csapnak össze egymással.