Megint nem jött össze a győzelem a Man. Unitednek, a Chelsea is fájó pontokat hullajtott
A hírek szerint Erik ten Hag jövője most pecsételődött meg.
A hírek szerint Erik ten Hag jövője most pecsételődött meg.
Sok esélyesnek kikiáltott csapat is gyengélkedik.
Glenn Hoddle-t a szünetben mutatott ábrák sem győzték meg.
A 25 éves bekk a szezonban eddig alapembernek számított.
A Ferencváros edzője úgy érzi, bőven volt elég helyzetük ahhoz, hogy elkerüljék a vereséget.
Varga Barnabás a 90. percben szépített, ez azonban nem változtatott a lényegen.
Varga Barnabás gólja csak a szépítésre volt elegendő.
Az angoloknál szinte csak a válogatottjukról és a keretbe meghívott játékosaikról esett szó.
A horvát sípmester legutóbb tavaly szeptemberben járt hazánkban.
Így teljesítettek a népligetiek riválisai hét végén a bajnokságban.
Már a rendőrség is nyomoz az ügyben.
A holland szakember szerint időre van szükség ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények.
Erik ten Hag komoly csávában, az igen harmatos rekordbajnok simán kapott ki a londoniaktól!
A zöldek következő Európa-liga-ellenfele az angol rekordbajnokkal hangol a magyar csúcstartóra.
Nyolc riválisból hét is a magyar bajnok előtt, még nagyobb bravúr lenne az újabb továbbjutás.
Az eddigieknél két meccsel többet játszva is összejön az újabb bravúr?
A Sportinghoz igazolása óta 57 tétmeccsen 52 gól és 18 gólpassz a mérlege.
A Fradi vezérigazgatója szerint elképzelhető még változás a csapat keretében.
Egy Bundesliga-együttessel is összecsap a népligeti klub.
Péntek este indul az aranyvadászat.
Mostani ellenfelei közül Laporte-on és Olmón is elment már egy aranya.
A Bayern München otthonában is rendeznek egy NFL-mérkőzést.
Pep Guardiola szerint ezen az egyetlen mozdulaton múlt, hogy az Arsenalnál bonthassák a pezsgőt.
A Tottenham Hotspur ellen Erling Haaland volt a nyerőember.
Kerkez Milos eltiltás miatt nem játszott, csapata kikapott.
Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
A legutóbbi három meccsen egy pontot sem szerzett az együttes.
Bukayo Saka góllal és gólpasszal vette ki a részét a fontos győzelemből.
A háromgólos sikerből Rodrigo Muniz két találattal vette ki a részét.
Pedig itt még a Manchester City is ráfázott korábban.
Angliában a legkisebb, Klopp számára mégis többet ér a Bajnokok Ligájánál is.
A Luton sorozatban másodszor lőtt négy gólt a Premier League-ben – de ez nem ért győzelmet!
Kinyírta Iker Casillast, Pepét, és ki akarta nyomni Tito Vilanova szemét.
Harry Kane igencsak jó ajánlólevél volt.
Az előző londoni kaland nem sült el fényesen.
Az első öt csapatot három pont választja el egymástól.
Akár 2026-ig is Észak-Amerikában maradhat.
A Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool a bajnokság új éllovasa.
Sokáig a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte, de a jelenlegi kiírásban nem kapott lehetőséget.
Januárban könnyen lehet, hogy új játékost kell igazolniuk.
Soha nem fordult elő ilyen korábban a világ legerősebb bajnokságában.
A világ legerősebb bajnoksága 2025-ben megduplázza a nemzetközi fellépéseinek számát.
Legnagyobb sztárjai nélkül sokáig csak szenvedett a bajnok.
Szimpla emberi hibának minősítették Hooper döntését, aki szerda este ismét meccset fúj.
Hétfőn még Erling Haaland eltiltásáról szólt a nóta, most a teljes csapatot elővennék Angliában…
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szon Hung Min a 9. percben már mindkét kaput bevette, és ez még csak az előjáték volt!
Előnyből bukott Ange Postecoglu csapata.
Hétfőn az első hely, a hétvégén a dobogó is ugorhat.
Két piros lap és négy meg nem adott gól mellett veszett oda a Spurs veretlensége a Chelsea ellen.
A téli erősítések előtt még egy vezéráldozatot meg kell hozni.
A Premier League javaslatot tett az élvonal klubjainak.
A Premier League Hónap Játékosa, illetve Hónap Edzője díjain a Tottenham vitte a prímet.
Hihetetlennek tűnik, de a szabálykönyv még erre az esetre is fel volt készülve?
„Nem tehetek semmit” – ismételgette a VAR-szobában helyet foglaló játékvezető.
Curtis Jones hárommeccses eltiltást kapott, Diogo Jota egy bajnokit kénytelen kihagyni.
A játékvezető-testület állítólag kész nyilvánosságra hozni a szombati kommunikáció hangfelvételét.
A Liverpool egy utolsó pillanatos öngóllal kapott ki.
Már csak nyolcan vannak talpon.
Egy bamba pillanaton múlhatott a Liverpool bravúros londoni pontszerzése.