Az amerikaiak elfogtak egy férfit, most szabadon engednék. A férfi tiltakozik
Nem tagja az Iszlám Államnak, mégis kiszúrnak vele.
Nem tagja az Iszlám Államnak, mégis kiszúrnak vele.
Trump és Kim Dzsongun történelmi találkozója előtt.
Úgy tűnik, sikeres volt az amerikai külügyminiszter látogatása.
Hanem azért, mert megszökött a házi őrizetből.
A visszaeső férfi 2012-ben két társával brutális módon ölt meg egy idős asszonyt.
A szélsőségesek még halála előtt szeretnék elcserélni tálib foglyokra az amerikait.
Törökországban fegyveres terrorszervezethez való tartozással gyanúsítják.
Miközben a szunnita rabokat szabadon engedték.
A dél-afrikai férfi azóta már hazatért.
Egy korábbi FBI-ügynök és még két amerikai állampolgár szabadon bocsátását követelte.
A pomázi Tóth József eltávot kapott, majd az alkalmat megragadva nem tért vissza a börtönbe.
Az amerikai férfi birtokán látottak még a tapasztalt rendőröket is megviselték.
A kapitányt azonnal kirúgták, a többieket megfegyelmezik. Áttévedtek iráni vizekre.
Elképesztően embertelen körülményeket talált az Amnesty International.
A volt Al-Kaida-harcos ideálisan beilleszkedik majd Montenegróban az ügyvédje szerint.
Egy maoista gerillaszervezetre támadt a hadsereg.
Önként mászhattak át Gázába az izraeliek, fogolycserealapnak tekinthetik őket.
Egy volt őr elmondja a trükköt.
Az elkapáskor készült videóból furcsa dolgok derültek ki.
Kuba szabadon engedett egy amerikait, a két ország ügynökfoglyokat is cserélt.
2002-ben tartóztatták le őket a vélt al-kaidás kapcsolataik miatt. Most szabadon engedték őket.
A május végén elrabolt négy megfigyelő feltétel nélkül szabadult, de mások még fogságban vannak.
Az amerikai őrmester 2009 májusa óta volt a tálibok foglya. A Fehér Ház szerint hazatérhet.
A Vice bejelentette: Simon Ostrovsky jól van.
Legalábbis ha amerikai. Egy 85 éves férfi 60 évvel a háború után visszalátogatott. És elfogták.
Londonban egy 67 éves házaspárt tartóztattak le az asszonyok fogvatartása miatt.
Ártalmatlanná tették a börtön őreit, és szabadon engedtek tizenkét rabot.
Az ausztrál ügynök kiadta a dubaji gyilkosság részleteit Kuvaitnak. A Moszad hónapokig őrizte.
Azért trükköznek, mert a kormány és a kongresszus nem tudott megállapodni.
Így jutalmazzák a jó magaviseletű elítélteket.
Auschwitz mintájára tervezett táborokban 200 ezer ember is élhet Észak-Koreában. Két-három évente sikerül megszökni valakinek, aki mesél: kényszermunka, kivégzések, éhezés és vegyi kísérletek.
Anton Dobrowolski a háború alatt a tilalom ellenére tanította a lengyel gyerekeket.
Aleppóban hajtották végre az akciót, miután éjszaka elfoglalták a város egyik fontos negyedét.
Hónapokig eltarthat, míg a TEK előkeríti a Szíriában eltűnt magyar munkavállalókat.
Ismeretlen fegyveresek csaptak le, Szijjártó szerint a TEK készen áll arra, hogy odamenjen.
A határon a forradalom óta zavaros a helyzet.
A szökött foglyok egy része radikális iszlamista.
A 49 kéksisakost a lázadók később elengedték.
Minden politikai fogoly szabadonengedését várja a német kormány Azerbajdzsántól.
Még ezret szabadon engednek, de összesen 70-80 ezren raboskodnak még a börtönökben.
A tálib férfi a kiváló Vincent Gallo. Meglőve, vérezve, megalázva, reménytelenül megy végig a történeten.
A rendszerellenes tüntetők közül azok lehetnek szabadok, akik kezéhez nem tapad vér.
Terrorakciókért elítélt palesztinokat is elenged Izrael, hogy az öt éve fogságban lévő Gilád Salit hazatérhessen. Szülei nem hiába sátraztak a miniszterelnök irodája előtt, de izraeli miniszterek is keményen bírálják a megállapodást.
Az Öt év főszereplője egy brémai török, akit szeptember 11. után tartóztattak le Pakisztánban.
Jemen déli részén elfoglalt egy várost a helyi szárny, majd fővárossá tette.
Először hozott ítéletet polgári bíróság az egyik ügyben, a férfi egy vádpontért így is húsz évet kaphat.
A hírt egy terrorcsoporthoz közeli hírügynökség közölte, de hivatalosan cáfolták.
A segélymunkásokat kilenc hónapja rabolták el Mauritániában, majd Maliba hurcolták őket.
Az AP szerint átszállításokkal oldották meg 2003-ban, hogy a négy férfi ne kérhessen ügyvédet.
52 politikai foglyot engednek szabadon.
Egy orvosetikai szervezet szerint a CIA orvosai kínvallatási technikákat tökéletesítettek.
A Veszprém megyei pár többször felpofozta, éheztette a náluk lakó nyugdíjast.
A 19 éves Mohammed Jawad hét év fogság után térhet vissza Afganisztánba.
Az európai országok közül eddig Olaszország és Portugália jelentette be guantánamói rab befogadását.
A Fidesz kockázatosnak tartja a felszámolás alatt álló amerikai börtöntábor foglyainak befogadását.
Nem lehet az USA-ba szállítani a guantánamói foglyokat, és a börtöntábor bezárását sem finanszírozzák.
A tervek szerint speciális státuszba kerülnének, és a hatóságok rendszeresen ellenőriznék őket.