
Joe Biden utasítására azonnal mozgásba lendült az amerikai hadsereg
Háláját fejezte ki az amerikai elnök a sikeres akció után.
Háláját fejezte ki az amerikai elnök a sikeres akció után.
Egyelőre rejtély, mi áll mögötte.
Dél-koreai diplomaták táncoltak a díjnyertes indiai filmzenére, hasonlóan a Jerusalemához. A videó futótűzként terjed Indiában, milliós nézettséggel.
Több mint három évvel a tragédia után ismerte be, hogy vétkes.
Az oroszok szerint a konzult kémkedésen fogták.
A miniszter két dologgal is elégedetlen volt.
Az ukrán elnök szombaton több nagykövetet is visszarendelt, köztük volt Ljubov Nepop is.
Két hete orosz nagykövetségi munkatársakat utasított ki Szlovákia.
A férfit jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Német lapértesülés szerint Putyin vezető szerepre tör Európában.
A Diplomata Magazin igazgató-főszerkesztője 78 éves volt.
A német külügyminisztérium megerősítette a hírt.
Első fokon három hónapot kapott, egy évre felfüggesztve.
A mélyben komolyabb dolgok is rejtőzhetnek.
A tolvaj 450 eurótól és 4000 hrivnyától szabadította meg áldozatát.
A miniszter szerint már kifejeztük a szolidaritásunkat Csehországgal.
A csehekkel való szolidaritás és az ukrajna mellett végrehajtott csapatösszevonás lehet az ok.
Szalay-Bobrovniczky Vince 2013 áprilisában ütközött egy taxival.
Szex, drogok, prostituáltak, brüsszeli politikusok, diplomaták. - A héten megjelenő új, Városi rókák című regényében Brüsszel titkos világát, sőt, legsötétebb oldalát mutatja be Durica Katarina.
Két bolgár diplomatát utasítottak ki az oroszok.
Dzo Szong Gil két éve tűnt el feleségével a kommunista állam diplomáciai képviseletéről.
Moszkva felháborodott és válaszlépéssel fenyegetőzött, végül ők is kiutasítottak egy diplomatát.
A szlovák külügyminisztérium hétfőn jelentette be a kémkedéssel meggyanúsított diplomaták kiutasítását.
Egy orosz diplomata, aki a kollégáját akarta lejáratni. Mindkettőjüket kiutasítják Csehországból.
Nagyhalat foghattak a német nyomozók, ráadásul eleve ritkán lehet kínai kémet lekapcsolni.
Az SZBU szerint őrizetbe vették a diplomata helyi kapcsolattartóját, egy volt nyugdíjas katonát.
Pénteken indoklás nélkül hazahívták őket.
5,9 milliárd forintnyi kártérítést követelnek a Kubában rejtélyesen megbetegedett diplomaták.
Biztonsági okokból, és nem azért, mert az el nem ismert elnök hazaküldte őket.
Szijjártó Péter azt állítja: Nikola Gruevszki nem egyeztetett informálisan a menedékkérelméről azt megelőzően, hogy egy magyar külképviseleten jelezte, menekültstátuszért szeretne folyamodni.
Ausztria a Bécsben állomásozó diplomata mentességének megvonását követeli Irántól.
A teniszező állítja, nem a csőd elől menekül, őszintén segíti az országot, ahol még sosem járt.
A teniszező attasé lett kamuból, de csak azért, hogy a brit csődbíróság ne tudjon ellene lépni.
Birtoklással és terjesztéssel is vádolják, de részleteket egyelőre nem tudni.
Magyarország kiutasított egy orosz diplomatát a Szkripal-ügy miatt, ez volt Moszkva válasza.
A nő holttestét egy út mellett találták meg.
Kuba eközben a nyomozás akadályozásával vádolta az Egyesült Államokat.
Titokzatos betegség okozott halláskárosodást az amerikai diplomatáknál Havannában. Ez a válasz.
A németek válaszul kiutasították a berlini nagykövetség titkosszolgálati munkatársát.
Kisinyov helyett New York lehet az új úti cél.
A brüsszeli diplomaták értik a tréfát!
A furcsán mozgó Suzukira figyeltek fel az ungvári rendőrök. A külügy szerint nem volt ittas a konzul.
Egyelőre ismeretlen tettesek robbantottak.
Amerikai forrás szerint válaszlépés az oroszok diplomataellenes akcióira. Pár órával korábban Putyin szíriai tűzszünetet jelentett be.
A júliusi puccskísérlet óta már 35-en. A török kormány nyomást gyakorol, hogy ne kapják meg.
Egyiküknek Kim Dzsongunnak és családjának kellett volna klinikai felszereléseket beszereznie.
Az MSZP-s Dobolyi Alexandra után Ertsey Katalin ex-LMP-s politikus is diplomata lesz. Ő Prágában.
Ő a legmagasabb rangú észak-koreai tisztviselő, aki disszidál a kommunista országból.
De lebukott. Diplomata felesége írt neki igazolást, hogy a cigi diplomáciai küldemény.
A tálibok szerint ők lőtték le a gépet. Hat ember meghalt, köztük két nagykövet.
Az LMP-s Szél Bernadett ezért pert indít.
A brit Peter Hayman Kanada főmegbízottja volt, aktáját publikálta a Nemzeti Levéltár.
A férfi Nagy-Britannia bukaresti nagykövetségen dolgozott, és a legfelső emeltre kért szobát.
Komoly diplomáciai botrányt okozott a két ország között a főkonzulhelyettes bejárónőjének ügye.
New Yorkban két napig őrizetben volt, megmotozták, többször levetkőztették. Csakhogy ő diplomata.
A nagykövetség munkatársát saját lakásában támadták meg ismeretlenek.
Az orosz diplomata incidense után bocsánatot követelt Putyin, de Hollandia még kivár.