
Észak-Korea nem áll le, újabb rakétát lőtt ki
Mintegy 800 kilométeres távolságot tett meg a tengerbe csapódás előtt.
Mintegy 800 kilométeres távolságot tett meg a tengerbe csapódás előtt.
Előre figyelmeztették az Egyesült Államokat.
A BME diákjai építették az oktató célú kutatórakétát.
Újfajta fegyvereket tesztel Észak-Korea.
Az eddig készített legnagyobb észak-koreai rakéta kilövési tesztjekor beszélt Kim Dzsongun.
Phenjan megsértett egy 2018-as megállapodást.
Japánban riadóztatták a lakosságot, Dél-Koreában evakuációt rendeltek el.
A rakétát az egyik kikötőváros repülőteréről indították el.
Leállt a vonatközlekedés, kitelepítették a lakosságot.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös válaszlépésre készül.
A szövetségeseit is erre figyelmezteti.
Idén már legalább harminc ilyen kísérlet volt.
Az ismeretlen eszközzel végrehajtott rakétakísérletet az amerikai hírszerzés már vizsgálja.
Az észak-koreai diktátor személyesen felügyelte a múltkori rakétatesztet.
Összehívták a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot.
Idén ez már a tizedik ilyen eset volt.
Idén már kilencedik alkalommal.
Idén ez már a hetedik kísérlet.
A legújabb kísérletben sikerült javítani a fegyver manőverezhetőségén, Dél-Korea nem aggódik.
Most tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát teszteltek.
Washington szerint nem jelentett veszélyt az Egyesült Államokra vagy szövetségeseire.
Sikeres volt a vonatról indítható rakéta tesztje.
A minapi kilövéssel nyomást akarhattak gyakorolni az amerikai kormányra.
Washington szerint nem sértették meg az ENSZ BT határozatait.
A moszkvai védelmi tárca legutóbb október végén adott ki tájékoztatást rakétavédelmi kísérletről, amely során az ellenrakéta szintén eltalálta a célt.
Márciusban már a harmadik rakétájukat lőtték ki Japán irányába.
Pár nappal azután, hogy Kim Dzsongun jó egészséget kívánt a dél-koreai elnöknek.
Két hét alatt ez már a második kísérlet.
Sajátosan új útra lép Kim Dzsongun.
Nincs fék a rakétavonaton.
Rendszeressé vált a tiltott tesztelés az ismeretlen típusú eszközzel.
Ez volt az első teszt, mióta felmondta a közepes és rövid hatótávú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai INF-szerződést.
Újabb rakétakísérlet volt Észak-Koreában.
Az elmúlt két hétben a mostani volt az ötödik rakétakísérlet.
Az amerikai elnök szerint csak az embereit zavarják az észak-koreai rakétakísérletek, őt nem.
„Lehet azt mondani, hogy kilőtték, felbocsátották, tesztelték” – mondta az amerikai védelmi miniszter.
Pedig február végén azt mondta Trumpnak, hogy nem lesznek rakétakísérletek.
A Donald Trumppal való megállapodás ellenére augusztus 3. óta nem folynak a telepen érdemi leszerelési munkálatok.
Áprilisban a tenger helyett egy város szélén csapódott be egy ballisztikus rakétájuk.
Amerika szerint két rakéta röppályájának teljesítése előtt robbant fel, egy már indításkor.
Széles ívben elkerülik a diktatúrát a repülőgépeik.
Twitteren osztotta ki Kínát Trump Észak-Korea rakétakísérletei miatt.
Súlyosbodnak a szankciók, mert a rezsim nem hagyott fel a nukleáris rakétatesztekkel.
Újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel.
Phenjanból keményen beszólogatnak Trumpnak, miközben az újabb kísérleti atomrobbantást készítik elő.
A rakéta nem érte el a Japán-tengert, hanem még a szárazföld felett felrobbant.
Bár Phenjan az USA területét is elérő rakétát fejleszthet, Tillerson külügyminiszter nem erőltette meg magát.
A Japán-tengerbe csapódott, az Egyesült Államok is észlelte.
Azt mondják műholdindításra kell, de ezt elég kevesen hiszik el.
Az USA és Dél-Korea pedig hagyjanak fel a hadgyakorlatokkal. Peking szerint ideje rálépni a fékre.
A kemény fellépéssel haknizó Trump viszont továbbra is hallgat.
Hét hónap alatt nyolc kísérletet végeztek a Muszudan rakétával, de ezek közül csak egy volt sikeres.
És nem azért, mert sikertelen volt.
A közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta az indítást követően hirtelen irányt változtatott.
A Musudannal elvileg egész Japánt el tudnák érni, de még egyszer sem hajtottak végre vele sikeres kísérletet. Most sem.
Persze mi más lehetett volna az eredménye, ha maga Kim Dzsongun irányította a műveletet?
Az észak-koreai vezető a kísérletek folytatására buzdít.
A rakéta egytonnás nukleáris robbanófej hordozására alkalmas, hatótávolsága 2500 km.
Új típusú eszközök lehetnek, Dél-Korea provokációnak tekinti a kísérleteket.