
Nyílt levelet kapott a Mazsihisz új elnöke
Nemrég választott vezetőt a szervezet.
Nemrég választott vezetőt a szervezet.
Az aláírók között van Elon Musk, Steve Wozniak, Yuval Noah Harari, Max Tegmark, rengeteg professzor és a Google munkatársai.
Aggódnak a V21-csoport tagjai.
Megjött a polgármester válasza Orbán Viktornak.
Szerintük az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség.
A magyar hittudós nyílt levélben állt ki mellette.
A magyar szakember nagyon nehéz és fájdalommal teli időszakon ment keresztül.
„Simán el tudom képzelni, hogy ez egy előre kitalált, jól felépített koreográfia” – mondta.
A hallgatók vasárnap írták meg, hogy elhatárolódnak a kijelentéseitől.
Nyílt levélben közölték álláspontjukat.
Ismét szemtől szemben vitatkozott a két politikus.
Megélhetési gondjaikat panaszolják és a vízellátásért aggódnak.
Nyílt levelet írt a Miniszterelnökség államtitkára Ferencváros polgármesterének.
Az aligaiak attól tartanak, hogy kiparcellázzák a tópartot a gazdagoknak.
Már egy nyílt levelet is küldtek a budapesti tankerületeknek.
A hivatalos panaszok 13 éve kezdődtek.
A XXI. Század vezető elemzőjeként is dolgozó politológus már reagált is az abban leírtakra.
A tanárnő feltételezi, hogy a tankerületi igazgató nem gondolja komolyan, amiket az aláírásával hitelesített.
Összesen 18 polgármester írta alá az üzenetet.
A Pick Szeged 41-29-es vereséget szenvedett hazai pályán a dán Aalborgtól.
Erős kétségüket fejezik ki a jelenlegi hazug, kirekesztő és vezérelvű politikai berendezkedéssel szemben.
A főpolgármester szerint az önkormányzatokkal együtt az egész ország elsüllyed.
Ambrus István Lázár Jánoshoz fordult.
Számonkérte ígéreteit.
24 millió forint nem jelent áthidalhatatlan akadályt.
Az Indexhez eljuttatott nyílt levelükben visszautasítják a támadást.
Általános EU-s népszavazást írnának ki arról, hogy folytatódjon-e a háború.
Hiába az ígérgetések, továbbra sem kaptak fizetésemelést, miközben a miniszterelnök és a miniszterei igen.
A képviselő szerint a háborús infláció csak bűvészkifejezés.
Az MSZP-s EP-képviselő nyílt levelet írt az újonnan kinevezett, egészségügyért felelős államtitkárnak.
A Momentum elnöke szerint túlságosan szennyezett a Sajó.
Megköszönte a kormánypártiak kiállását.
Nyílt levelet írt Kövér Lászlónak egy pályakezdő tanár: 150 év alatt egy 15 négyzetméteres garázslakásra futná.
Nem ismerik el tisztességesnek a választást.
Önálló Oktatási Minisztérium felállítását javasolják a kormánynak.
A kormány terveiről és az esetleges megszorításokról kérdezte a miniszterelnököt az ellenzék jelöltje.
Minden vádat alaptalannak találnak.
Egyelőre a bíróságra várnak, az utolsó pillanatban dőlhet el a munkabeszüntetés sorsa.
Megkérdezte tőle, hogy a saját, korábban pedagógusként dolgozó édesanyjától is sajnálná-e a pénzt.
A Magyar Állami Operaház vidéki zenei vezetők levelére reagál.
A brit publicista legújabb cikke hozta ki a sodrából a Terror Háza Múzeum főigazgatóját.
Senki sem követelte, hogy töröljék a lovaglást az öttusából.
Ismét a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatóját, Dobos Menyhértet kereste fel.
Kár, hogy nem hallgatja meg a másik oldal érveit – üzente Vidnyánszky Attila az Fereeszfe-t támogató amerikai rendezőnek.
Többen felmondtak a szerkesztőségben.
A szervezet levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Az egyetem 333 hallgatója, oktatója és dolgozója írta alá.
Horváth Csaba frakcióvezető nyílt levélben kéri Fürjes Balázstól az intézkedés visszavonását.
Előre hozott téli szünetet követelnek, és azt is, hogy azonnal fizessék ki az elmaradt munkabéreket.
Ungár Péter nyílt levélben kérte Kincses Gyulától, hogy a szociális dolgozókért is emeljen szót, ne csak az egészségügyi dolgozókért.
Közel másfél hónap után kapott választ korábbi nyílt levelére, melyben azt tudakolta, milyen álláspontot képvisel a kormány a klímacsúcson.
A volt kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében Demeter Szilárd leváltását várja a kormánytól.
A jó járványhelyzet hatására sokat romlott a hazai maszkviselés helyzete, és a MOK szerint a konferencia csak tovább ronthat ezen.
Az első 70 aláíróhoz most további 158-an csatlakoztak Csuja Imrétől Vitray Tamásig, köztük rengeteg Kossuth-díjas művész is.
Nyílt levélben kérik a képviselőket, hogy ne szavazzák meg az erről szóló törvényt. Az aláírók között van Básti Juli, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Rudolf Péter és Mácsai Pál is.
Az aláírók szerint a doppingbotrány miatt a szövetségnek kellene megfizetni, nem a sportolóknak.
Harmincnégy tudós írta alá azt a levelet, amiben többek között azt kérdezik, hogy összefér-e a lokálpatriotizmus a jóvátehetetlen károk okozásával.
A főpolgármester szerint a kormány félretájékoztatta a budapestieket, és nem egyeztet az önkormányzatokkal.