A NASA SpaceX Crew-9-ese elindult a Nemzetközi Űrállomásra
A két űrhajós vasárnap kezdi meg küldetését az állomáson.
A két űrhajós vasárnap kezdi meg küldetését az állomáson.
Jared Isaacman, az első nem hivatásos asztronauta, aki űrsétára indult, „rendkívül szerencsésnek” tartja magát.
Csak a repülő ragugalacsinokat kell kikerülniük.
Nem a Starliner-asztronautái az elsők, akiknek a tervezettnél kicsit hosszabbra nyúlt az űrutazásuk.
Jelenleg jóváhagyásra várnak.
Kezdődik a visszaszámlálás.
Két hetet tölt majd el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.
Augusztusban ünnepelte volna 92. születésnapját.
A SpaceABC-t az Európai Űrügynökség már beválasztotta programjába.
Mindez a biológiával van összefüggésben.
Az első és a legújabb űrhajósaink is jelen voltak.
Kapu Tiborral és társával találkozott a miniszterelnök.
A protézis sem akadály.
Egy űrhajós és egy ijesztő óriáspók barátságáról szól.
A Debreceni Egyetemen már tanítják az űrmezőgazdaságot.
Ez volt a harmadik, kereskedelmi alapon szervezett űrmisszió.
Minimum 19 milliárd forint egy űrmisszió.
Föld körüli pályára álltak a szerszámok.
95 éves volt.
Megkérdeztük az egyik résztvevőt.
Bár ezt nem önszántából tette.
Igazi érzelmi hullámvasút.
Évtizedek után kerülhet erre újra sor.
Hárman közülük először jártak az űrben.
A küldetés hat hónapig tart majd.
A Nemzetközi Űrállomás utolsó szelepét is ismerniük kell.
Egzotikus, de nehéz szakma.
A ma használt űrélelmiszerek szavatossága lejárna egy Mars-utazás alatt.
Kapu Tibor fejlesztőmérnököt és Schlégl Ádám ortopéd sebészt többek között a legnehezebb feladatokról és a motivációikról kérdeztük.
Exkluzív interjút adott az Indexnek a négy fiatalember.
Egy női csapatnak másfél tonnával kevesebb élelmet kellene magával vinnie a Marsra.
Célegyenesbe érkezett a magyar nemzeti kutatóűrhajós-program.
Három vidéki és egy budapesti űrhajósjelölt kezdheti meg hamarosan a csaknem egyéves felkészülést – értesült az Index.
Most már mindenki megnyugodhat.
A második hazai asztronauta két év múlva juthat a csillagok közé.
Űrhajósokat kell menteni.
Buzz Aldrin példáján felbuzdulva összegyűjtöttünk néhány ismert színészt és politikust, aki elég későn házasodott.
Ferencz Orsolya szerint ez egyelőre csak álom.
90 éves volt.
Miroslaw Hermaszewski 81 éves volt.
Az űr mindenkié.
Év végére négyre szűkítik le a számukat.
Zábori Balázs, a magyar űrhajósprogram vezetője beszélt erről.
24 éve lett John Glenn a legidősebb űrhajós. Vajon még most is az?
Különleges programot indít a királyság.
Kutatásai segítettek bebizonyítani, hogy az ember akár a mélyűrbe is képes eljutni.
Samantha Cristoforetti az első európai nő, aki a Nemzetközi Űrállomásról indulva a kozmoszban járt.
Ha gyorsan szeretnénk megöregedni, irány az űr!
Olyan ruha kell, amit nők is viselhetnek a Holdon.
Ő fogadta Farkas Bertalant 1980-ban a Szaljut–6 űrállomáson.
Ez lesz a 250. űrséta a Nemzetközi Űrállomásnál.
A NASA szerint az űrhajósok elvégezték a legfontosabb feladatukat.
Éppen 60 éve volt a nem mindennapi küldetés.
Százan még versenyben vannak.
Három projektben működünk együtt, de az igazi cél újra magyart juttatni az űrbe.
Válogat az Európai Űrügynökség.
Új szakaszába lép az űrhajósprogram.
A 70-es évek óta nem látott szintre csökkent az űrhajósok száma.
Nyikolaj Csub elkezdheti a felkészítést.