Hagymaültetvényén dolgoztatta a belarusz politikai elítélteket egy német politikus
A képviselőt pénzbüntetéssel sújtotta a szászországi parlament.
A képviselőt pénzbüntetéssel sújtotta a szászországi parlament.
A belarusz diktatúra mindennapjai.
Erről a védelmi minisztérium ideológiai munkájáért felelős főosztályvezetője beszélt.
Érkezik a Keleti Pajzs.
Hét világbajnoki és három Európa-bajnoki elsőséget is szerzett karrierje alatt.
Az Európai Bizottság augusztus 19-ig várt választ.
Lett volna más megoldás is.
A belorusz elnök az orosz állami tévének adott interjút.
Kiakadt a külügyminiszter.
Oroszország nyugati szomszédja is a háború lezárását sürgeti.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Az ügyészség terrorizmussal vádolta.
Rico Krieger az első nyugati állampolgár, akit a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak.
A szakértő szerint a legnagyobb kihívást a szűrés jelenti.
Európában már csak egy országban hajtják végre a halálbüntetést.
Lengyelország közelében lépnek akcióba.
Kérte a politikai foglyok azonnali szabadon engedését is.
A belorusz fővárosban tárgyalt a tárcavezető.
A sebesültnek a helyszínen egyik kollégája nyújtott elsősegélyt.
A tárcavezető munkalátogatáson vesz részt Szjarhej Alejnyik belorusz külügyminiszterrel.
A cikkek olvasása vagy megosztása is bűncselekménynek minősül.
Mohamed Alabbar azonban előbb hátat fordít Belarusznak.
Oroszországban illegális lenne – de már tárgyalnak arról, hogy miként oldhatják meg.
A jelentés szerint a hatalom átvételére irányuló összeesküvés miatt.
Gitanas Nauseda szerint fel kell húzni a vasfüggönyt.
Arra hivatkozott, hogy „szélsőséges jellegű” bűncselekmények fenyegetik az országot.
Átalakulóban van a szállítási útvonalak jelentősége.
Rács mögött várják az ítéletet.
Növelik a katonai jelenlétet a határnál.
Új katonai megközelítést jelentettek be.
Ő volt a negyedik hadifogoly, aki meghalt a börtönben a kegyetlen körülmények miatt.
A multisporteseményen várhatóan 33 magyar fiatal vesz részt.
A félreértések elkerülése végett.
Nagyon várja a magyar miniszterelnököt.
„De ennél is fontosabb, hogy este Fradi-meccs lesz” – mondta.
A település lakói első kézből ismerhették meg, milyen, ha a helyiek bevonása nélkül fentről döntenek a sorsukról.
A belorusz elnök szerint az államaikra gyakorolt nyomás példátlan.
Úgy véli, Joe Biden egy ukrán győzelemmel akarja növelni népszerűségi mutatóit.
A belorusz elnök szerint Magyarország megbízható barát.
A külügyminiszter nem hagyta szó nélkül.
Az oroszokon kívül a belarusz és iráni nagykövetet is szeretettel várják.
Egy gratuláció utóélete.
Egyre többen próbálnak átszökni Belaruszból Lengyelországba.
A Wagner-zsoldosok továbbra is komoly fenyegetést jelentenek.
A Wagner-csoport a lengyel határtól két kilométerre gyakorlatozik.
Nagyon bonyolult tánc kezdődött.
Oroszország mintegy 4477 telepített és készenléti nukleáris robbanófejjel rendelkezik.
A jelek szerint kiképzést tartanak a belorusz katonáknak.
Új jelentést fogadtak el a képviselők.
A hatóságok nem közölték az indokot.
Az elemzők éberen figyelnek.
A belorusz elnök egyre zavarosabbá teszi a Prigozsin-ügyet.
Jevgenyij Prigozsin Szentpéterváron lehet.
Rövid időn belül ő a második miniszter az országban, aki rejtélyes körülmények között halt meg.
Jevgenyij Prigozsin több mint egy hét után adott életjelet magáról.
Az utóbbi időben feltűnően sok orosz tisztviselő esett ki az ablakon.
Az aggodalmuk miatt a közös határt is megerősítik.
Sok kérdés nyitva maradt még a Wagner zsoldoshadsereggel kapcsolatban.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.