Olaf Scholz megbuktatja magát, hogy így adjon magának esélyt a kormányzásra
Órái vannak hátra a német kormánynak.
Órái vannak hátra a német kormánynak.
Fodor Gábor: Ez egy olyan műfaj, ahol nem lehetnek biztosak benne, hogy ők lesznek a győztesek.
Nem fogta vissza a véleményét a milliárdos.
Olaf Scholz hiába van Budapesten, fejben a szeme láttára széteső kormányával foglalkozhat.
Nehéz helyzetben a kancellár: hogy megmentse pozícióját, jó kormányzást kellene felmutatnia, abban azonban kormányának nem minden tagja érdekelt.
Távozott az alelnök, ezzel az ország két legerősebb politikai dinasztiájának sokat hangoztatott szövetsége is megszűnt.
Alig pár hónappal a választások előtt.
A hónapok óta tartó, szappanopera-szerű vitát végül Olaf Scholz kancellár zárta le.
Kormányválság van az országban.
Pedro Sánchez miniszterelnök bejelentette: nem várnak decemberig, és már júliusban megtartanák a parlamenti választásokat.
Soha ilyen magas közjogi pozícióban nem volt még határon túli magyar.
Óriási felelősségnek tartja a felkérést.
Ellentmondásos vallomásokat tett Olaf Scholz abban az ügyben, amelyben 30 milliárd eurót csalhattak ki a német államtól.
A köztársasági elnök elfogadta az SaS párt minisztereinek lemondását.
Fej fej mellett haladnak.
A pozsonyi koalíció hónapok óta válságban van.
Az olasz parlament felsőházában este lesz a szavazás.
Elmérgesedett a viszony.
Kövesse az Indexen a brit kormányválságot percről percre!
Kezd követhetetlenné válni a lemondási hullám.
Lassan már nem marad, aki együtt dolgozna vele, ő mégis úgy érzi: folytatnia kell.
Nagyon inog Boris Johnson széke.
A kormány is vele bukhatott volna.
Lech Wałęsa szerint ennek a „bohóckodásnak” nem szabad megismétlődnie.
Egy vallási kérdés miatt a kormánypártok elvesztették többségüket.
Szűk többség döntött.
Bojko Boriszov pártja nyerheti a vasárnapi választásokat, a kormányalakítás azonban továbbra is nagyon messze van.
A párt szerint Klaus Iohannis felelős a politikai válság miatt.
A PNL és az RMDSZ csütörtök este már a miniszteri pozíciók kiosztásáról tárgyalt.
A szociáldemokraták már előre hozott választást követelnek.
A liberálisoktól a szociáldemokratákon át a radikális jobboldalig együttműködés van az ügyben.
Az ország, ahol a belpolitikában nem a pártok az elsődlegesek.
Lehetségesnek tartja a jobbközép koalíció helyreállítását.
Összesen hat minisztert adtak Florin Citu kormányába.
A Citu-kabinetnek megszűnt a többségi parlamenti támogatása.
Nem tudta megoldani a kialakult kormányválságot.
Lemondott Arlene Foster miniszterelnök.
Az USR-PLUS pártszövetség ragaszkodik Florin Citu miniszterelnök menesztéséhez.
Kelemen Hunor szerint félre kell tenni a sértődöttséget, és mielőbb megoldani a kormányválságot.
Hatra nőtt a távozó tárcavezetők száma.
Egy héten belül. Maradnak, ha a kormányfő lemond.
Ultimátumot kapott a szlovák kormányfő.
Folytatódnak a tárgyalások.
Marek Krajčí leköszönése volt a koalíciós kormány fennmaradásának feltétele.
Ehelyett a Sme Rodina segélyeket osztogatna.
Čaputová hangsúlyozta: továbbra is a politikai erőviszonyok számítanak.
Az Európai Központi Bank volt vezetője kész kormánylistával érkezik az államfőhöz.
Sergio Mattarella szerda késő délutántól fogadja a parlamenti tömörülések képviselőit.
Ha most lennének a választások, könnyen lehet, hogy Salvini tudna kormányt alakítani.
Kormányválsággal néz szembe Giuseppe Conte.
Kedden vagy szerdán ül össze az olasz kormány, hogy a gazdaságvédelmi csomagról döntsön, de még nincs megegyezés a kormánypártok között.
Két év alatt negyedszer járulnak az urnákhoz a választók, de a kormányfő rendszerint jól keveri a kártyákat.
Orbán Viktor nagy politikai ellenfele mögül kihátrált a koalíció egyik pártja.
Ludovic Orban kormányalakítása csúszhat, mert többen előre jelezték, hogy nem mennek el a bizalmi szavazására. Ez pedig akár alkotmányos válsághoz is vezethet.
Elvesztette többségét a szociáldemokrata kormány, ami csütörtökön bizalmatlansági indítvánnyal néz szembe. Többféle forgatókönyv is jöhet, az előrehozott választásról az ellenzéken belül sincs egyetértés.
Hiába akarta ügyvivő államfőnek az ellenzék az alelnököt, ő inkább lemondott, és új választásokat szorgalmaz.
Klaus megcsóválta a fejét, és nemet mondott. Áll a bál a románoknál.
A jobboldali Klaus Iohannis államfő szerint a szociáldemokrata Viorica Dancila kormányfő már a májusi korrupcióellenes népszavazáson megbukott.
A baloldal feltételekkel összefogna az Öt Csillaggal. Ha nem sikerül megegyezniük, a Salvini által szorgalmazott előrehozott választás jön.