Népirtás készülődik Szudánban megint, amikor a világ éppen másfelé figyel
Milliók élete forog kockán.
Milliók élete forog kockán.
A spanyol külügyminisztérium belső csatornákon keresztül adott utasítást a minisztereknek.
Miközben népirtásról tárgyaltak, a főnöke pedig a könnyeivel küszködött.
Magyarország nem szavazta meg.
Rövid időn belül kitörhet a háború.
Az izraeli hatóságok már február közepén kitiltották a jelentéstevőt az ország területéről.
Az Érdekvédelmi terület minden perce horror.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint valótlan a vád.
Az egykori német gyarmatosítók kegyetlenkedése mintegy 300 ezer őslakos életébe került a XX. század elején Afrikában.
A német történelem fekete lapjai között tartják számon a gyarmati háborút Német Délnyugat-Afrikában.
Oroszország a hágai törvényszék joghatóságát kérdőjelezi meg.
Több mint 28 éve történt a srebrenicai népirtás.
Demencia miatt nem állítják bíróság elé.
2021-ben ítélték 25 év börtönre.
A tömeges éhínség négymillió ember halálát okozta Ukrajnában.
Az elmúlt 26 évben teljes elszigeteltségben élt a tanaru őslakosok földjén.
Egy felmérésből az is kiderül, hogy elsősorban Irántól tartanak az izraeliek.
A magyarok alig várják, hogy amit a Nyugat százszor megtett velük, azt végre ők is elkövethessék.
Az elítélt nem vett részt a hétfői ítélethirdetésen.
Az orosz elnök nemcsak az ukrán államot, de az ukrán öntudatot is el akarja pusztítani.
Az úgynevezett univerzális joghatóság elve alapján próbálják felelősségre vonni Pekinget.
A vád szerint nem moderálták a kisebbség elleni uszító tartalmakat.
Terroristákat, neonácikat és latin-amerikai bűnözőket tartalmaz.
Kiverte a biztosítékot Izraelben, hogy Kamala Harris nem hurrogott le egy huszonéves egyetemi hallgatót a véleményéért.
A vád szerint több mint tízezer fogoly meggyilkolását segítette elő.
Theoneste Bagosora 80 éves volt.
Fellebbezett az életfogytiglani börtönbüntetés ellen, de a bíróság elutasította az óvást.
A két elnök a két ország közötti feszült viszonyt enyhítené június közepén.
Az amerikai elnök kijelentése mögött „szélsőséges örmény körök nyomása" áll – vélte.
Joe Biden nyilatkozott, Ankara válaszlépéseket ígér.
Joe Biden az első amerikai elnök, aki ezt hivatalosan is megtette.
Felkerült az ENSZ listájára.
Több mint 45 ezer ember maradt hajlék nélkül.
Az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Hollandia is népirtásnak minősítette Kína fellépését az ujgurokkal szemben..
Ottawa kérni fogja, hogy fosszák meg Kínát a téli olimpia rendezési jogától.
Több mint tízezer rendbeli gyilkosság társtettességével vádolják.
A Nemzetközi Büntetőbíróság által őrizetbe vett férfit háborús bűnökkel vádolják.
Ahol közélet van, ott vita van. A vitákból pedig némelyeket mindig is kitiltottak. Így vagy úgy.
A Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke az igazság tisztázásának fontosságát hangsúlyozta a megbékélés érdekében.
A Hszincsiang–Ujgur tartományban több mint egymillió embert őriznek táborokban emberi jogi csoportok szerint.
Súlyos titkokat vitt magával a sírba.
2017-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték népirtás miatt, fellebbezett, de az ügyészség szerint kérelmét el kell utasítani.
Minden országnak megvan a maga emberi jogi baja, mondta Aung Szan Szú Kji. A mianmari demokraták világsztárja a rohingják elleni katonai akciókat védte meg a Hágában indult peren, amin a kereset beadói kimondatnák: népirtás történt.
A Nobel-békedíjas kormányfő, Szú Kji tagadta a népirtás vádját.
25 éve ért véget Ruandában a három hónapig tartó népirtás, amely mai szemmel nagyon visszafogottan volt jelen a magyar sajtóban. Megnéztük, hányszor és hogyan került címlapra a vérengzés.
A szerbek szerint ez csak propaganda.
25 évvel a mészárlás után találták meg sok áldozat holttestét jelöletlen tömegsírokban.
Egy jól irányzott rádiós csótányozással kezdődött minden idők egyik legnagyobb vérfürdője. Bő három hónap alatt a lakosság hetedét kiirtották. Nyelvi, vallási különbség sem kellett, elég volt a gyűlöletbeszéd.
A kérelem befogadása azonban nem kötelező a hágai testületnek.
Kihirdették az ítéletet a srebrenicai mészárlásért is felelős volt boszniai szerb elnök fellebbviteli ügyében.
A felelősségük egyoldalú firtatása a német megszállásban magyar felelősséghárítást sugall. Válasz Borhi Lászlónak.
A törvénytervezet állásfoglalásra szólítja fel az amerikai kormányzatot.
80 éve a nácik erőszakos hadjáratot indítottak a zsidók ellen. Sokakat meglincseltek, boltokat és zsinagógákat romboltak le, és tízezrek kerültek koncentrációs táborokba. A kristályéjszaka után minden örökre megváltozott.
Banglades és Mianmar az ENSZ figyelmeztetése ellenére megállapodott a visszatelepítésről.
Döbbenetes beszámolók az amerikai külügy jelentésében.
Aung Szan Szú Csi kritikusai szerint szemet hunyt a rohingja népirtás fölött.
Az ENSZ jelentése szerint a mianmari hadsereg magas rangú vezetői kerülhetnek bíróság elé.
A kormány egyelőre nem engedi a civileknek, hogy kimenekítsék a bajba jutott embereket.
Az ENSZ emberi jogi szakértői szerint a közösségi oldalon terjedő gyűlöletpropaganda hozzájárulhatott a rohingják üldözéséhez.
Eredetileg kedden kezdődött volna, a dakkai kormány azonban máshogy döntött.