Tévedésből akartak leszúrni két embert egy budapesti piacon
Késsel futottak egy nő és egy férfi felé.
Késsel futottak egy nő és egy férfi felé.
Magyar Péter tüntetéseiről is írt George Friedman.
Egy mentőorvos kikérdezte az óvodásokat is.
A gép Kolima folyón „kötött ki”.
Tömegek vonultak az utcára Tel-Avivban a tragikus esemény miatt.
Többen osztottak meg fotókat erről a közösségi médiában.
Félreérthető volt a helyzet.
Azt állítják, hogy valójában két különböző országról van szó.
A bontócég dolgozói elnézték a címet.
„Nem tehetek semmit” – ismételgette a VAR-szobában helyet foglaló játékvezető.
Gyanús lett, amikor nem találták a holttestet.
A történet bántóan félreértett klisékből áll.
Tévedésből rossz embriót ültettek be egy lombikprogramban részt vevő nőnek.
Visszatartották a bizonyítékokat.
Nem merült fel szándékosság gyanúja.
Egy magyar nő például 130 ezer forintot bukott a légitársaság miatt.
Csak elővigyázatosságból.
Összekeverte őket a rendőrség a bűnözőkkel.
Az ügyben vizsgálat indult, ami jelenleg is folyamatban van.
A műsorvezető azonnal bocsánatot kért a nyelvbotlásért, a katolikus egyházfő jól van.
Az egyik Nathaniel White erőszakolt és rabolt Floridában, a másik hat nőt ölt meg New Yorkban.
Tömegével küldenek rács mögé ártatlan embereket jóhiszemű, de tévedésben lévő szemtanúk Amerikában. Amit látni, tudni vélnek, sokkal kevésbé megbízható, mint hinni szeretnénk. Sokszor bicskanyitogató rendőri ügyeskedések is segítettek elmenekülni a valódi tetteseknek.
Annyi bírói tévedés sújtotta a futballklubot, hogy összevágtak belőle egy ötperces videót.
A Treblinka Rettegett Ivánja című dokumentumfilm-sorozat azt sugallta, mintha a lengyelek üzemeltették volna haláltáborokat.
60158 forint helyett ugyanennyi eurót vontak le a VIII. kerületi hotelben a szobáért. Hiába vették észre rögtön a hibát, a rémálom folytatódott.
21 évig körözték a férfit, aki a kijelölt pénzember helyett egy autószerelőt ölt meg.
Egy indiai férfi azt mondta, összezavarta a sok szimbólum, így pont arra voksolt a parlamenti választáson, akire nem akart.
Három hónapra lecsuktak tévedésből egy ártatlan nőt, aki most kártérítési pert indított.
30 ezer euróval többet kapott mindenki. Volt, aki azonnal a kaszinóba indult.
Egy félrefordítással kezdődött, amiből a kormánymédia ékkövei iszlamista terrort és gyilkos muzulmánokat kreáltak.
Heten haltak meg a tragikus félreértés miatt.
Esküvőre mentek, amikor a rendőrök letartóztatták őket egy reptéren Koppenhágában.
A brit rendőrség húsz esetben rossz emberekhez ment ki a hibásan leírt ip-cím miatt.
Megnéztük, hogy az elmúlt húsz évben melyik intézet tévedett a legnagyobbat, és ki mért a legpontosabban. A 2002-es fekete nap után még rosszabb mérések is születtek.
Csípőből törölték egy Goldenhar-szindrómás fiú képét, miután valaki jelentette.
A dzsihadista terroristákat szerették volna eltalálni, de nem sikerült. 11 katona meghalt.
Valaki másra viszont tökéletesen ráillenek a Polt Péter által megadott adatok.
Véletlenszám-generátornak használták a laikus résztvevőket, hogy igazolják a kvantumfizika egyik alapelméletét.
Egy halászhajót talált el, a kapitány meghalt, három ember megsérült. Nem a legjobbkor lőttek bakot.
Izraeli autókra köveket és Molotov-koktélokat dobáltak palesztin fiatalok egy autópályán.
Pedig a mexikói bandának egy csomó rendőr is dolgozott.
Hiba került az ESET víruskereső hétfői frissítésébe, emiatt kapunk riasztást még a Google oldalára is.
Rendőrök találtak rájuk, és elszállásolták őket.
Illedelmesen megtapsolták a Parlamentben. Az ellenzék szerint a 91 éves államfő már nem alkalmas az ország vezetésére.
Az ellenségével tévesztették össze az új-zélandi takahét, a populáció 5 százaléka meghalt. Olyan, mintha 93 pandát öltek volna meg véletlenül.
Felmentette a bíróság azt a kamionsofőrt, akit tévedésből börtönöztek be. Kárpótlást is kap a kafkai ügy sértettje.
Egy tavalyi vizsgálat egy kihalt jegesmedve és egy ritka barna medve hibridjeként írta le a titokzatos hegyi embert.
A kurdoknak szánt fegyverek egy része az Iszlám Állam kezébe kerülhetett.