március 23., 11:38 Index Futball Három év után visszatér az újpesti sikeredző Korábban két Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett a lila-fehérekkel.
március 23., 08:55 Index Belföld Megdöbbentő adatok érkeztek a fiatalok mentális állapotáról Tavaly ősszel Újpesten két hét alatt tíz kamasz akart véget vetni az életének.
március 21., 12:27 Index Futball Csak 80 évesen tudta meg, hogy ő az olimpiák gólkirálya A szülinapos Dunai Antal két ország legendája.
március 21., 09:18 Index Belföld A DK az eddigi alpolgármestert indítja Újpesten az önkormányzati választáson A leköszönő polgármester bizalmát is élvezi.
március 16., 06:04 Index Futball Magyar csapat eddig nyolcszor mutatott be olyan bravúrt, mint amilyenre a Fradi pályázik A zöld-fehérek ugyanakkor eddig mind a 14 alkalommal búcsúztak.
március 12., 17:51 Index Futball Az Újpest győzelme után már kieső helyen a Vidi Egyre nagyobb bajban a Vasas is.
március 5., 20:30 Index Futball A Puskás Akadémia ellen szakadt meg a Honvéd pocsék szériája A Debrecen sem tudott győzni Budapesten.
március 1., 11:29 Index Belföld Így lehet 15 perc munkával 3 milliót keresni Újpesten A IV. kerület költségvetéséről három munkanap után újra szavazni kellett.
február 26., 16:02 Index Futball Az Újpest kétgólos előnyről sem tudott nyerni Kecskeméten A hazai csapat az utolsó tíz percben Tóth Barna duplájával egyenlített.
február 16., 09:23 Index Belföld Őrült autós üldözés volt Budapesten, több kerületen át kergették az ámokfutót Akciófilmekben látni ilyen hajszát.
február 13., 11:18 Index Futball Példaértékű, amit az Újpest hétvégén tett A magyar futball örökösen titkolózó klubjai közt üdítő kivétel a lilák mostani kommunikációja.
február 12., 19:41 Index Futball Három percig VAR-ozták a kiesési rangadót eldöntő gólt Csoboth Kevin találata rendkívül sokat érhet a téli kiárusításba kezdő Újpestnek.
február 7., 14:43 Index Belföld Mégsem orosz zászlót formáló koreográfia volt a Fradi-meccsen Más szurkolói csapat születésnapjáról emlékezhettek meg.
február 7., 11:19 Index Belföld A rendőrség otthonában fogta el a Fradi–Újpest előtti verekedés újpesti szervezőjét Több tucat szurkoló verekedett össze egy Üllői úti parkolóban.
február 5., 19:22 Index Futball Négy góllal jobb volt, mint az ősszel, de így sem bírt az Újpest az FTC-vel A zöld-fehérek 2011-es példáját nem tudták lemásolni a lilák.
január 29., 19:22 Index Futball Az Újpest fordított a derbin, kikapott a Puskás Akadémia A Kecskemét volt a forduló győztese.
január 26., 14:19 Index Futball Így áll az NB I-es versenyfutás a „magyar percekért” járó négymilliárd forintért Feje tetején az NB I-es mezőny: a Honvéd a célban, az FTC nevénél viszont nulla éktelenkedik.
január 19., 12:33 Index Belföld Megrugdalta ismerősét a kisbolt előtt, vádat emelt ellene az ügyészség A dulakodásról felvétel is készült.
2022. december 22., 21:05 Index Sport Új csarnokot adtak át karácsony előtt Budapesten Hivatalosan is megnyílt a Szilágyi úti létesítmény.
2022. december 1., 15:34 Index Gazdaság Energetikai együttműködésről állapodott meg három önkormányzat 185 helyszínen terveznek beruházást.
2022. november 11., 16:06 Index Belföld Nemet mondott Újpest egy társasház energetikai korszerűsítésére A lakók a homlokzati szigeteléstől várták távhőfogyasztásuk csökkenését.
2022. november 10., 14:17 Index Futball Az Újpest tehetsége is meghívót kapott Marco Rossitól a magyar válogatottba Vécsei Bálint helyét veszi át.
2022. november 9., 21:55 Index Futball Parázs újpesti ütközet, a Fradi és a Loki is a 92. percben döntött Szoros hazai sikerek, pár kiállítással.
2022. november 3., 11:06 Index Futball Legutóbb a török másodosztály utolsójánál játszott az Újpest új igazolása A nigériai támadónak nyár óta nem volt klubja, ez idáig.
2022. november 2., 10:15 Index Belföld Bűnténnyé fajult az aranyláz Újpesten A tolvaj több mint kétmillió forint anyagi kárt okozott.
2022. október 30., 17:11 Index Futball Három kiállítást és hat gólt hozott az Újpest és a Puskás Akadémia összecsapása Nem volt hiány eseményekből.
2022. október 28., 12:07 Index Futball Több hónapra eltiltották Véber Györgyöt, miután trágár szavakkal illette játékosait Döntött az MLSZ.
2022. október 24., 15:52 Index Futball Májusban történt, de csak most lett hír az Újpest kiváló védőjének halálából Többek között Törőcsik András nevelőedzője is volt.
2022. október 19., 16:45 Index Belföld Újpest polgármestere kilép a Momentumból A Fővárosi Közgyűlésben a Demokratikus Koalíció frakciójához csatlakozik.
2022. október 19., 11:02 Index Belföld Egy pszichésen sérült ember kilakoltatásának leállítását kérik Újpest polgármesterétől A civil szervezet aktivistái élőlánccal fogják akadályozni a lakáskiürítési eljárás végrehajtását.
2022. október 16., 15:37 Index Futball Dzsudzsák Balázs góllal és gólpasszal vette ki részét az Újpest-verésből Hiába voltak nagy fölényben a „lilák”, a Loki a végén kiütéssel nyert.
2022. október 11., 10:14 Index Futball Az MLSZ azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el Véber György ügyében Az Újpest utánpótlásedzője talán túl messzire ment az MTK elleni mérkőzésen.
2022. október 11., 08:54 Index Futball Izomsorvadással küzd, kerekesszékbe kényszerült az Újpest ezüstcipőse „Ott tartok, a feleségem segítsége nélkül nem tudok talpra állni.”
2022. október 11., 08:27 Index Futball Fehérváron szerezte meg idénybeli harmadik győzelmét az Újpest Az idényt pocsékul kezdő lila-fehérek már a 7. helyen állnak a tabellán. A Vidi már csak 8.
2022. október 8., 16:59 Index Belföld Ingyenbérletet kínál a megfenyegetett tanároknak egy újpesti konditerem Lesz hol ledolgozni a Palyaburgert.
2022. október 1., 16:52 Index Sport Ragadozó rohangált a lelátón az Újpest stadionjában Szerencsét hozott a hazaiaknak.
2022. október 1., 16:44 Index Futball Megtáltosodott az Újpest, kiütötte az előző idény ezüstérmesét A lila-fehérek egy félidő alatt három gólt szereztek.
2022. szeptember 29., 19:54 Index Belföld Felakasztotta magát egy budapesti gimnazista Egy fiatal diák végső elkeseredésében úgy döntött, hogy eldobja magától az életét.
2022. szeptember 24., 11:45 Index Belföld Javít az ellenzék, vagy folytatódik a Fidesz-henger vasárnap? Mutatjuk a helyszíneket és a jelölteket.
2022. szeptember 22., 14:25 Index Belföld A Fidesz szerint ez az ingatlanügy állhat Déri Tibor polgármester hátralépése mögött Több száz milliós, akár milliárdos önkormányzati kár keletkezhetett a Magyar Íjász Szövetséget érintő újpesti ügyben.
2022. szeptember 15., 06:42 Index Futball 55 éve nem látott dominancia felé menetel az FTC A zöld-fehérek már a cserékkel is oktatják a mezőnyt.
2022. szeptember 13., 11:26 Index Belföld Újpest polgármestere előre menekült, pártközi balhé lehet belőle A Momentum belső vizsgálata deríthet fényt arra, hogy mennyire került közel a DK-hoz.
2022. szeptember 13., 10:07 Index Futball Erre Puskás is csettintene: két hónap alatt kiderült, Kispesten és Felcsúton is egész termékeny az akadémia Az Újpest és a Vidi a vert mezőnyben. A sereghajtó FTC becsületét a kölcsönjátékosok mentik.
2022. szeptember 11., 22:01 Index Futball 148 napig böjtöltek Újpesten, nem volt benne sok köszönet A Ferencvárost a Kisvárda sem tudta feltartóztatni.
2022. szeptember 9., 10:05 Index Belföld Felfüggesztették a momentumos újpesti polgármester párttagságát Déri Tibor 2024-ben már nem indul a IV. kerület vezetői tisztségéért.
2022. szeptember 8., 16:38 Index Futball Szurkolók szakították félbe az Újpest edzését, hogy elbeszélgessenek a játékosokkal A Ferencváros elleni 6–0-s történelmi vereségről diskuráltak.
2022. szeptember 4., 20:34 Index Futball Botrány az Újpest–Fradi után: a szurkolók levetették a mezt játékosaikról Megalázó vereséget szenvedtek a lila-fehérek.
2022. szeptember 4., 19:26 Index Futball Akkora verést kapott az Újpest az FTC-től a Megyeri úton, mint még soha 115 éves rekordot állítottak be a zöld-fehérek.
2022. szeptember 3., 09:23 Index Futball Szerb válogatottal erősített az Újpest az FTC elleni derbi előtt Szalai Ádám csapattársa volt az előző idényben.
2022. szeptember 1., 21:00 Index Futball Senkinek sem tetsző lottóötöst húztak Kispesten Sajátjaikat fütyülték ki a drukkerek, történelmi mélységet közelítő Újpest vár az FTC-re.
2022. augusztus 25., 05:51 Index Futball Sosem látott bravúr kapujában a Ferencváros és a Fehérvár A Vidi a legendás UEFA-kupa-menetelése óta nem volt ilyen szériában a nemzetközi porondon.
2022. augusztus 13., 22:14 Index Futball Viola-nap az NB I-ben: a KTE nyert, az Újpest a 93. percben mentett pontot Kecskeméten több mint hét év után örülhettek újra élvonalbeli focisikernek.
2022. augusztus 13., 05:55 Index Belföld Azért reklamált egy újpesti lakó a polgármesternek, mert túl halk a Sziget Fesztivál Nehéz mindenkinek megfelelni.
2022. augusztus 12., 12:55 Index Belföld Fontos villamos esik ki egy jó időre a budapesti közlekedésből Mutatjuk az alternatívákat!
2022. augusztus 11., 22:00 Index Belföld Meghalt Tóth József Az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója 70 éves volt.
2022. augusztus 8., 16:48 Index Sport Végső búcsút vettek Törőcsik Andrástól A Megyeri úti temetőben helyezték véső nyugalomra.
2022. augusztus 4., 11:01 Index Futball Olasz válogatott labdarúgót igazolt az Újpest A 23 éves támadó a legutóbbi szezonban az olasz másodosztályban futballozott.
2022. augusztus 2., 15:23 Index Belföld A kormányt ekézte, de a DK-t találta meg a Gyurcsány Ferenc szavait idéző polgármester Déri Tibor nem sokkal később törölte a megosztott szöveget közösségi oldaláról.
2022. augusztus 2., 07:31 Index Futball FTC, Újpest, Fehérvár: kéz a kézben az NB I vertmezőnyében Az akadémiát működtető klubok többsége jól áll, de nem véletlenül panaszkodtak néhányan előre...
2022. július 27., 17:28 Index Belföld Forró betonon térdelnek a sárga mellényesek Újpesten A Megyeri úton végzik a nem embernek való munkát.