
Ellenzéki jelöltek nélkül kezdődött a parlamenti választás Türkmenisztánban
Az ország demokratikusnak vallja magát, a nyugati választási megfigyelők nem így látják.
Az ország demokratikusnak vallja magát, a nyugati választási megfigyelők nem így látják.
Novák Katalin is épp Bulgáriában tartózkodik.
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szeptemberben fordult a hatósághoz.
A nyércállomány miatt feszült a helyzet.
A balkáni ország már a negyedik parlamenti választást tartja 2021 tavasza óta.
Az Olaszország Fivérei elhatárolódik neofasiszta gyökereitől.
Lejárt a határidő, ám az államfő még hallgat.
Magdalena Andersson azt is megnevezte, mi most a legfontosabb teendő.
A szoros szavazati arányok miatt szerdáig várni kell a végeredmény bejelentésével.
Fej fej mellett haladnak.
Törülköző méretűek a választási cédulák.
Az Európai Unió választási megfigyelői 200 fős delegációval vannak jelen az országban.
Egy mandátuma lesz a magyar kisebbségnek is.
Több mint ötmillióan szavaztak 18:30-ig.
Legfeljebb hét pártnak van esélye, hogy bejusson a belgrádi törvényhozásba.
Számos kormányközeli lapot meghekkeltek hétfő reggel, mondván, a weboldal a kormányzati propaganda része.
Gyakran meglepő eredményekkel.
Napokkal az előtt, hogy kormányalakítási megbízást kéne adnia a szombati parlamenti választások után.
Armin Laschet személyes kudarcként élte meg pártjának történelmi vereségét.
Vagy mert több eljárás is folyik ellene.
Nem tudni, hogy mennyi időre halasztották el az elnökválasztást.
Majdnem minden szavazatot ő kapott.
A pálya inkább sziklafal, annyira lejt, de azért lehetnek még meglepetések.
Befenyítették az Apple-t és a Google-t is.
És a nyugdíjasokat sem kímélik a bónusszal, éppen a szeptemberi parlamenti választások előtt. Legalább nem krumpli.
A jobb- és baloldal támogatottsága egyaránt 22 százalékos.
A közvélemény-kutatásban résztvevők még mindig inkább Merkelre szavaznának. De ez már nem lehetséges.
Újabb százalékpontot veszített a németországi Zöld Párt, a CDU/CSU stabilan tartja előnyét.
Ha vasárnap lenne a szavazás, akkor a CDU–CSU 27, a Zöldek 22 százalékot kaphatnának.
A Zöldek kancellárjelöltjének egyre többet kell magyarázkodnia a sorozatos bakik miatt.
Előválasztáson dől el, hogy a Momentum elnökségi tagja lesz-e a kihívó Budapest. 3. számú választókörzetében.
Az orosz parlament alsóháza már megszavazta a törvénytervezetet.
Az exit poll szerint az Önrendelkezés a leadott voksok csaknem 42 százalékát szerezte meg.
Szavazatlopás céljával, politikai manipuláció részeként hívhatták életre a tömörülést.
Parlamenti választásokat tartanak ma Romániában. A közvélemény-kutatók szerint szerint a magyar indulók nem érik el a bejutási küszöböt.
Az ellenzék szavazatvásárlást és megfélemlítést emleget, az EBESZ nemzetközi megfigyelői szerint szabályos volt a lebonyolítás.
A román államfő szerint a decemberi parlamenti választásokat a koronavírus-járvány ellenére is meg kell tartani.
Az egyik legtöbbet hangsúlyozott érv szerint nem lehet legitim parlamentet választani, ha az emberek nem mennek el szavazni.
Az első ország, amelyik parlamenti választást tart a koronavírus idején.
A kormányzó Szerb Haladó Párt népszerűsége évek óta 50 százalék felett van, valószínűleg ismét ők alakíthatnak majd kormányt.
A választásokon három párt is 22 százalékot szerzett, ami miatt patthelyzet alakult ki.
Bár népszerűtlen, a hongkongi tüntetések farvizén a balos elnök nyerhet a tajvani választáson. Peking katonai fenyegetéssel és dezinformációval hangolt, de a Kínával szembeni viszony mellett társadalmi kérdések is megosztják a szigetet.
Annyira széttöredezett mára a politikai paletta, hogy csak egy nagykoalíció tudna valószínűleg majd kormányt alakítani, de ilyenre még nem volt példa az országban.
Megvan a szavazás időpontja: február 29-én mérkőzhet meg Fico pártja és a korábban Čaputová vezette formáció.
Justin Trudeau meglepetésszerűen győzött négy éve, de a ciklusát több botrány is beárnyékolta.
Az egységkormányról szóló tárgyalások megbuktak. Netanjahu egy ajánlással többet kapott, mint ellenfele, Beni Ganz.
Nem utasították vissza a felkérést, de nem lesz egyszerű a két párt megállapodása.
Netanjahu pártja és az ellenzéki Kék-fehér is 32-32 mandátumot szerzett az eredmények 92 százalékos feldolgozottsága alapján.
A patthelyzetet valószínűleg a választás sem fogja tudni feloldani, pedig a miniszterelnök még Palesztina csaknem felének bekebelezését is megígérte.
Egy nappal a választás előtt emelte a tétet: minden zsidó telepet annektálna Ciszjordániában.
Három héttel az előrehozott választások előtt kihirdette migrációs programját az Osztrák Néppárt.
Kijevet hergelve állt ki a magyar kormány a magyar jelöltek mögött, végül egyikük sem jutott be az ukrán parlamentbe. Önállóan kevés esélyük is volt.
Egy színész, egy zenész, egy exelnök, egy exkormányfő és a Kreml emberének pártja jutott a radába.
Az új elnök Zelenszkij új pártja biztosan győz az előrehozott parlamenti választásokon, de az abszolút többség kérdés. Egyre feszültebb Kijev és Budapest viszonya is, de Moszkvával sincs békülés.
Narendra Modi miniszterelnök pártja több szavazatot kapott a parlamenti választásokon, mint öt évvel ezelőtt.
Június elejére írták ki a parlamenti választásokat Dániában, amin a szociáldemokraták az esélyesek.
A kormányzó szocialisták 2008 óta először győztek, de nehéz koalíciós alkudozások jöhetnek. 10 százalékkal, Franco rendszerének vége óta először jutott a parlamentbe a radikális jobboldal.
De alig lemaradva lett második a bevándorlásellenes és euroszkeptikus párt. Nagyon megoszlottak a szavazatok, kemény koalíciós alkudozások jöhetnek.
Kim Dzsongun nem szerepelt a listán, de a húgát megválasztották képviselőnek.