
Messi helyett Manchester City- és Bayern München-sztárt is vinne a Barca
Xavi szándéka egyértelmű, nem kér a középszerűségből.
Xavi szándéka egyértelmű, nem kér a középszerűségből.
A Barcánál tárt karokkal várják vissza Lionel Messit.
A 43 éves Barca-legenda 2021 novembere óta vezeti a csapatot. De meddig?
Carlo Ancelotti szerint nem megérdemelt a Barcelona győzelme.
Erőteljes visszhangjai vannak a csütörtöki csúcsrangadónak.
A katalánok edzője érthetően csalódottan értékelt a BL-búcsút követően.
A katalánok korábbi középpályása ugyanakkor teljes mértékben eltökélt a jövőt illetően.
Vasárnap estére eldől a futballtörténelem egyik legnagyobb rivalizálása.
Az Internazionale vezetőedzője csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után.
Az Ajax 1964 novembere óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el.
„Hiába járunk jó úton, nem tudtunk jó eredményt elérni.”
Mindkét edző szerint hiba lenne a müncheni gálákból kiindulni a keddi meccs előtt.
Még Xavi sem tudja, mikor vetheti be nyári sztárigazolását, Jules Koundét.
A La Liga új szezonja és Lewandowski is itt van: Laportáék a jövőt adják a jelen remélt sikereiért?
A katalánok edzője döntését a hátvéd fizikai problémáival és a pályán kívüli, nem megfelelő hozzáállásával indokolta.
A Celta elleni kedd esti rangadón saját csapattársával fejelt össze.
Hiába tudták, min kell javítani a frankfurti meccshez képest, ezúttal sem jött össze a katalánoknak.
Johan Cruyff és Pep Guardiola útját követi a katalánok korábbi kiváló karmestere.
12 pont a hátrányuk a katalánoknak a listavezető Real Madridhoz képest.
18 kieső futballistát kell pótolnia, közülük tízen koronavírusosak.
A télen öten is elhagyhatják a katalánok klubot.
A klublegenda elismerte, csapata jelenleg nem tartozik Európa legjobbjai közé.
A német szakvezető üdvözletét küldi Lisszabonnak.
Kikaptak a Betistől, ennek ellenére büszke a játékosaira.
Elképesztő első kilenc percet és végjátékot hozott a meccs.
Depay büntetője döntött, a hajrában kétszer is besegített a hazai kapufa.
Új időszámítás kezdődött a katalánoknál, Xavi az átigazolások kapcsán sem tétlenkedik.
Xavi érkezése lehet a kulcs az argentin megszerzéséhez.
Új időszámítás kezdődik a katalánoknál.
Az egykori legendás futballista a Nou Camp gyepén írta alá a szerződését.
A spanyol klubikon hat év után tér vissza a katalán fővárosba.
Üres a kassza, de hemzsegnek a tehetségek.
A Koeman-éra napokon belül véget érhet, záporoznak a jelöltek.
A holland vezetőedző szerint az idény utolsó részében egyáltalán nem kapott támogatást.
Ezúttal a Katar-kupát húzta be csapatával.
Az Arsenal egyik legnagyobb tehetségének kiteljesedését sorozatos sérülések akadályozták meg.
A világbajnok középpályás szerint a Barcának szüksége van Messire, Messinek pedig a klubra.
A katari al-Szadd vezetőedzője ezért nem ülhet le a kispadra csapata szombati meccsén.
21 gólpasszal zárta az idei spanyol bajnokságot, amivel még Xavit is felülmúlta.
Sztojcskov kiosztotta egykori klubjának vezetését.
Már januárban is keresték, de elutasította egykori csapata felkérését.
Victor Font nekiment az igazgatóságnak, ami minden pénzt elszór, hiába óriási a bevétel.
Arnau Riera küldött egy kérdést a világbajnoknak. Reagált a mondásra: Iniesta túlél mindnyájunkat.
A volt Barca-klasszis elismerte, őt akarta edzőnek a Barcelona vezetése.
Válaszúthoz ért a futballklub, de a döntés nagyon rizikós. Menjen Valverde? Ha megy, akkor ki legyen az edző, ha nem Xavi?
Egy Barcelona-küldöttség tárgyalt vele Dohában. Xavi egyelőre marad a katari klubjánál, de a találgatások nem értek véget.
18 szempont szerint vizsgálta a Barcelona 1994-ben a tudását. 30 éves korára mindent megnyert.
A spanyol klasszis már edzői karrierjét tervezgeti.
Messi hiányzott, Arthur megérkezett az Inter ellen.
A brazil újonc a legenda egyik csúcsát fenyegette.
A 38 éves spanyolnak még mindig megy.
Minden adott hozzá, hogy hamarosan kinevezzék a 38 éves Barca-legendát.
Xavi már 38, közelít a nyugdíjhoz.
Átlagosak éltek túl, jók buktak a Barcelonában.
A Barcelona korábbi klasszisa néhány mondatban összefoglalta futballfilozófiáját.
Ezért tudnak veszélyesek lenni a meccs minden pillanatában.
101. gólját lőtte a hétvégén.
Szinte biztos, hogy az idény végén visszavonul, egyszer a Barcelona edzője is lenne.
2 nagy assziszt, visszavárják Párizsba.
A most Katarban futballozó Xavi kimondott olyan dolgokat, amit más nem merne az igazolásokról, az akadémiáról.