Döntött a lengyel miniszterelnök, így lehet majd megvenni a legnagyobb kereskedelmi tévéket
Az ellenzék bírálta a bejelentést.
Az ellenzék bírálta a bejelentést.
Összeszedték a 10 legdurvább jogsértést is.
A Die Zeit elemzése szerint már nincs egységes uniós válasz a migrációra.
A miniszterelnök szerint teljes felügyelet alá kell venniük azt, hogy ki utazhat be az országba.
Érkezik a Keleti Pajzs.
Elindultak a találgatások, egy robbantási ügy húzódhat meg a kapcsolat romlása mögött.
Donald Tusk tett ígéretet 2031-re.
Lengyelországban adott interjút Charles Michel.
Rég nézett szembe a kormány ilyen belső harcokkal, de a kihívója is épp a saját sebeit nyalogatja.
Politikai fordulatot hozhat a szorosabb együttműködés.
Kontinensünk a háború előtti időszakba lépett – mondta.
Prágában tartott megbeszélést a négy miniszterelnök.
Nagyon elmérgesedhetett a megbeszélés.
Egy év után találkoztak újra a V4-es kormányfők.
Megpróbálnák keresztülhúzni a volt elnök terveit.
A finn miniszterelnök is egyetért.
Nem az első alkalom, hogy a PiS ezt a narratívát próbálja felépíteni, ráadásul a múltban ezzel sikeresek is voltak.
A magyar miniszterelnök, úgy látszik, egyre gyengébb az EU-ban.
Donald Tusk szerint nincs háborús fásultság, Orbán-fásultság van Brüsszelben.
Rendkívüli körülmények közt dönthetnek több mint 100 milliárd euró kifizetéséről Brüsszelben.
A lengyel miniszterelnök közölte: a cél a jogállamiság visszaállítása Lengyelországban.
Egyre jobban bonyolódik a politikai harc.
Hiába a kormányváltás, Lengyelországban mindig a diktatúra ellen hívják tüntetni az embereket.
A régi-új miniszterelnök szerint jelenleg „javító intézkedések” zajlanak.
A lengyel vezetőség szerint a közmédia az előző kormány érdekében kampányol.
De az uniós forrásokért is tenniük kell még.
Donald Tusk a miniszterelnök.
Kedden hivatalosan is megszavazták kormányát.
Méghozzá a szmolenszki légi katasztrófa miatt.
A választás után minden a papírformának megfelelően alakult Lengyelországban. Vége a jobboldal kormányzásának.
A politikus szerint a miniszterelnök a lengyeleknek szánt uniós forrást is blokkolja.
Igaz, nem biztos, hogy ezt kiteszi a kirakatba.
A kormánypártnak nincs többsége, mégis megpróbálják.
Lengyelországban az Orbán-kormánnyal eddigi baráti viszonyt ápoló vezetőt egy Orbánnal régóta rossz kapcsolatot ápoló miniszterelnök követheti.
35,4 milliárd euró léte a tét.
Ellenfeleit és a politikai teret is rosszul mérte fel a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság.
Nagyon valószínű a kormányváltás, de hónapokig is elhúzódhat a folyamat.
A legnagyobb kérdés, hogy Andrzej Duda kit fog felkérni kormányalakításra.
A vártnál sokkal jobban szerepelhetett a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció (PO).
Az egyetlen biztos dolog a bizonytalanság.
Kiemelte, hogy békére és kiszámíthatóságra van szükség.
De Varsó szerint emellett Brüsszel, Kijev és Moszkva is ellenük van.
Egy szóvivő szerint ez a legnagyobb tüntetés a lengyel főváros történetében.
Mindkét politikai tömb azt állítja: a másik az, amely Moszkva érdekeit szolgálná.
A kormányzó PiS alacsonyabb nyugdíjkorhatárt, az ellenzéki kihívó PO magasabb nyugdíjat ígérne.
Szerintük az EU illegális bevándorlók befogadására kényszerítené az országot.
Cél: mozgósítani az embereket a választásokig. Akár még be is jöhet a terve.
Kötelezettségszegési eljárást indítottak a törvény miatt.
Polgárháborút indíthat el egy törvény.
A megmozdulásokat Donald Tusk szervezte.
Több életveszélyes fenyegetést is címeztek neki és a családjának.
Orbán Viktor nyomdokába lép első hivatalos látogatásával Novák Katalin.
Orbán Viktor és Márki-Zay Péter ünnepi beszédét elemeztük.
Donald Tusk szerint Orbán Viktor megdolgozott azért, hogy Putyin-pártiként könyveljék el.
Az Egységben Magyarországért felolvasta 12 pontját a március 15-i ünnepségén.
Egyikük zavarkeltő, a másik álmodozó.
Sérelmezik, hogy az őket gyalázó ellenzék jelöltjével tárgyalt Donald Tusk.
A konzervatív pártcsalád elnöke, Donald Tusk volt lengyel kormányfő tárt karokkal várja.
A politikus egy nagyjából 40 ezer forintos pénzbírságot is kapott.
Az EU újabb szankciókra készül Minszk ellen.