Izraeli légicsapásban meghalt Szíriában az Iszlám Dzsihád több tagja
Az egyik célszemély a Hezbollah nevében toborzott palesztinokat.
Az egyik célszemély a Hezbollah nevében toborzott palesztinokat.
Washington azt ígérte, megvédi Izraelt.
Az Iszlám Állam állhat a háttérben.
A terroristák visszaélnek a kifejezéssel.
Értesülések szerint egy terroristavezér életét vesztette a harcokban.
Ali bosszút esküdött, mert a brit légierő csapást mért a szírekre.
Önjelölt dzsihadista töltötte be a vírusszkeptikusoknak eddig üresen álló vezetői szerepét.
A mecsetben iskola is működött, a gyerekeket is a szélsőséges tanokra nevelték.
Az Iszlám Állam vasárnap végzett ki tizenegy hazara munkást.
A vallási tanok, pszichológiai hadviselés, krónikus stressz.
Egy francia szervezet a dzsihadisták markában maradt utolsó fogoly elengedését követelte.
Terjed az a gyakorlat, hogy megfosztják állampolgárságuktól az Iszlám Államhoz csatlakozott nyugati harcosokat. De nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás. Törökország az állampolgárságuktól megfosztott dzsihádistákat is visszaküldené.
15 évesen lépett meg titokban, mert beleszeretett egy afgán férfiba. Most húszéves. Nincs egyedül.
Mindössze pár órával a manchesteri terrortámadás előtt
Az április végi rajtaütésben két amerikai is meghalt, valószínűleg baráti tűzben.
Az Iszlám Államtól megtisztított városban találtunk olyan számtankönyvet, amiről eddig csak mondákat hallottunk. Tanítás fegyverekkel.
2010-ben több százmilliós kártérítést kapott a kormánytól a férfi, aki most robbantott.
Egy 16 éves lány is tagja volt a négyfős csapatnak.
15 éve indult az offenzíva az afganisztáni tálibok és az al-Kaida ellen. Két hónap alatt totális győzelem a barlang-erődökben és a hegyekben. Azóta százmilliárd elköltött dollár, 3000 elesett katona, és egyre erősebb tálib szélsőségesek az Iszlám Állammal súlyosbítva.
Egyre több francia fiatal radikalizálódik.
Egy titkosított telefonos applikáción keresztül uszított más fiatalokat terrortámadások elkövetésére.
Az Iszlám Állam nem az illegális migrációt használja ki, a terroristák többsége útlevéllel jött.
Minden jel arra utal, viszont még mindig nem találtak semmilyen dzsihadista kapcsolatot.
Korábban Szaddám Huszein vegyi és biológiai fegyverekre szakosodott hivatalában dolgozott.
Ebből négyezer légitámadásban halt meg.
Döntő többségük külföldi nyaraló.
Rafale bombázók hajtották végre a támadást SCALP robotrepülőkkel Aleppótól keletre.
1991 óta él Romániában az 52 éves vállalkozó, 2014 óta figyeli a hírszerzés. Kiállt a neten a párizsi terrorcselekmények mellett.
Egy ismeretlen támadó agyonlőtt három embert, köztük egy keresztény rádió műsorvezetőjét Timbuktuban.
Bátyja viszont a haditengerészetnél kitüntetést kapott a terrorizmus elleni harcért.
A titkosszolgálatok szerint az interneten folytatott terrorista propagandát.
Az európai terrorizmusnak nagy hagyományai vannak a baszkoktól az írekig, a kommunistáktól a neonácikig: a terrort nem sajátíthatják ki az iszlamisták.
Miért megy el Szíriába egy gettósuhanc? És egy középosztálybeli fehér nő? Miért képtelenek megállítani őket a családtagjaik? És mi vár rájuk a Közel-Keleten? Ezt jártuk körbe.
Hamarosan óceánt alkot az ömlő vér - kántálják az új, fenyegető videóban.
María Cala Márqueznek nem voltak muszlim gyökerei, az interneten szeretett bele egy férfiba, aki beszervezte.
Az ISIS hóhérja a legbizarabb kínzásoktól sem riadt vissza. Egy túlélő beszámolója.
Szaúdi vallási vezetők online nyilatkozatot adtak ki. Új Afganisztánnal fenyegetőztek.
Az uniós országok közül Belgiumból utaztak a legtöbben Szíriába harcolni. 129-en már haza is tértek.
A rejtélyes csomagon "allahu ahbar" felirat és arab szöveg szerepelt, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki.
Hat öngyilkos robbantást hajtottak végre.
A világszerte sugárzó TV5Monde oldalaira felírták a dzsihádista szervezet követeléseit és fenyegetéseit.
Az Iszlám Állam kibertámadásokkal hekkeli be magát a médiába. Támadásaiknak sokkal kisebb a valós súlya, mint a hírértéke. Változatos módszerekkel élnek, de a lényeg nem a kémkedés vagy a károkozás, inkább a propaganda.
A United Airlines repülőgépének egy utasa kiáltozva rohamozta meg a pilótafülkét.
A pénz az olaj és a gáz eladásából származik, a digitális valuta használatát lehetetlen nyomon követni.
Először tiltják meg dzsihadista csoportokhoz készülő állampolgároknak, hogy elhagyják az országot.
Közzétettek egy videót, de nem tudni, hiteles-e.
Tagadta, hogy iszlamista lenne, de a telefonján talált brutális felvételek másról tanúskodnak.
Lunelben csaptak le a rendőrök, ahonnan az elmúlt hónapokban 20 fiatal indult harcolni Szíriába.
Az iszlám szélsőségesek filmre vették a kivégzést. A felvételek most az interneten keringenek.
A francia-marokkói Ahmed Sahnouni jogi képviselője szerint a lépés alkotmányellenes.
Menekülni akartak a terroristaközpontból.
Napi 168 embert ölnek meg dzsihádisták, óránként hetet. Olyan, mintha a 2005-ös londoni metrórobbantások minden nap háromszor megismétlődtek volna egy hónapon át. Egy hónap terrortámadásait elemezték ki. Durva adatok.
Szóba kerültek a hazatérő dzsihadisták is, a konferenciát az Európai Parlament néppárti frakciója szervezte.
A francia belügyminiszter szerint azonosítani és ártalmatlanítani kell a dzsihádistákat, számít az EP-re is.
Az Erdélyben született Ibolya Ryant Abu Dzabiban késelte halálra egy fekete csadorba öltözött nő.
Mámoros fejjel bocsánatot akart kérni, ezért betört a menyasszonyához. Rossz ötlet volt.
Mióta meghalt egy társuk, már nem olyan jó buli az Iszlám Állam oldalán harcolni. A terrorszervezet azonban inkább megölni őket, mint elengedje.
A szőke fiú arról szónokol egy szíriai vágóhídon, hogy a muszlimok öljék meg a hitetleneket a saját országukban.