A Chelsea és a Sevilla jutott tovább elsőként a BL-csoportköréből
Mindkét csapat a hosszabbításban nyerte meg a maga meccsét, így az utolsó két fordulótól függetlenül ott lesznek a nyolcaddöntőben.
Mindkét csapat a hosszabbításban nyerte meg a maga meccsét, így az utolsó két fordulótól függetlenül ott lesznek a nyolcaddöntőben.
Sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg Frank Lampard csapata az angol élvonalban.
Frontálisan ütközött egy autóbusszal Kamerunban.
Messi rekordot döntött, a Sevilla emberhátrányban fordított a BL-ben.
A Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig simán kikapott a Manchester Unitedtől.
A City csodagólt kapott és újabb pontokat veszített.
Andreas Christensent kiállították, Jorginho tizenegyest hibázott – ez nem Frank Lampardék délutánja volt.
Ingyen szerezték meg a PSG-t elhagyó brazilt.
Nem edzhetnek együtt a csapattal, nehéz lesz így elkezdeni a szezont.
A brazil futballista három-négy poszton is bevethető, sokat várnak tőle új klubjában.
Hiába vezetett már az 5. percben a Chelsea, a gaboni csatár megfordított a meccset. Arteta első trófeáját nyerte edzőként.
Nem hosszabbítanak szerződést a 33 éves Pedróval, a BL-ben még játszhat náluk.
A West Ham bennmaradt, a West Bromwich Albion visszajutott a Premier League-be.
Frank Lampard csapata 3-1-re nyert a MU ellen, az Arsenal lesz az ellenfele a döntőben.
Olivier Giroud negyedik gólját szerezte a PL újraindulása óta, csapata tartja a 3. helyet.
Földön fekve fejelte be a ManCity ötödik gólját a Brighton ellen. Mesterhármassal zárt a csatár.
3-2-re gyűrték le a Crystal Palace-t és már csak hat ponttal vannak a Manchester City mögött.
A kiesés elől menekülő Aston Villa egy órán át vezetett, de 2-1-re kikapott.
Timo Werner hivatalosan is az angol klub játékosa lesz július 1-jétől.
Az RB Leipzig 54 millió fontért adta el Timo Wernert a Chelsea-nek.
A világbajnok N'Golo Kanté saját kérésére nem edz a csapattársaival.
A klub tulajdonosa, Roman Abramovics a szállodáját is felajánlotta a járvány elleni küzdelemhez.
Hetvennyolc éves korában, hosszú betegség után.
Miután hihetetlen szerencsével Elenfántcsontpart kijutott a 2006-os világbajnokságra, Didier Drogba arra kérte az ország vezetőit, hogy fejezzék be a véres harcokat. Az afrikai ország válogatottja a nemzeti egység szimbóluma lett.
Callum Hudson-Odoi mindenképp szeretne ott lenni a jövő évi Európa-bajnokságon.
Fjodor Csalovért a Crystal Palace is bejelentkezett.
Gary Neville és Ryan Giggs két szállodáját ajánlotta fel a brit egészségügynek, hogy szükség esetén betegeket lássanak el azokban.
A 19 éves Callum Hudson-Odoi az első fertőzött labdarúgó Angliában. Küszöbön áll a bajnokság felfüggesztése.
A Carlo Ancelotti által vezetett Evertont 4-0-ra mosta le Frank Lampard Chelsea-je.
A hétvégén megszakadt a Liverpool veretlenségi sorozata a bajnokságban, kedden az FA-kupában is kikaptak.
A szezon első bajnoki veresége után az FA-kupából is kiestek a Chelsea ellen, méghozzá elég simán.
A hazaiak három perc alatt fordítottak a Chelsea ellen, Marcos Alonso meccs végi gólja egy pontot ért a londoniaknak.
A BL-nyolcaddöntők első meccsén a Bayern 3-0-ára nyert Lampard csapata ellen, a Barcelona 1-1-re végzett a Napoli otthonában.
Lampard csapata 3-0-ára kapott ki a BL-nyolcaddöntő első meccsén, Lewandowski megint gólt lőtt. Messiék értékes döntetlent játszottak a Napoli otthonában.
A Chelsea nyerte a londoni derbit, Lampard legyőzte korábbi mesterét.
Maguire rúgott oda Batshuayinak a Chelsea kispadja előtt. A United videós segítséggel nyert 2-0-ra.
Hatalmas rohanást hozott a PL kora délutáni meccse, de a 2-2-es végeredménnyel egyik csapat sem járt jól.
Sztárklubok kapkodnak Edinson Cavani után.
Az orosz tulajdonos, Roman Abramovics a holokausztra emlékezik.
Az iráni Jahanbakhsh szombaton elsírta magát, mert betalált. Most jött az újabb találata.
Egy hatalmas kapushiba is kellett az Arsenal vereségéhez.
Az Arsenal is új edzőt avatott az angol labdarúgó-bajnokság hagyományos karácsonyi fordulójában.
Nem talált, de az angol futballban ez mindegy.
A Chelsea védőjét, Antonio Rüdigert provokálták nézők a hétvégi bajnokin.
A Chelsea 2-0-ra verte a Tottenhamet. Hasba talpalás, rasszista rigmusok is voltak a meccsen.
Richarlisont nem zavarja, ha nem lábra jön a labda, sorban harmadik PL-gólját szerezte fejjel-vállal.
Az eltiltás két átigazolási időszakra szólt, egy már letelt ebből.
Bravúros győzelmet aratott a West Ham United, a végén elszabadultak az érzelmek.
Fordulatokban gazdag 2-2-t játszott egymással a Valencia és a Chelsea, a Zenit simán verte a Lyont a BL-ben.
Frank Lampard nem viccel, csak úgy repkednek a több ezer fontos büntetések a londoni klubnál.
A Chelsea olyan sok fiatal játékos nevezett be a meccsre, hogy ezzel rekordot döntött a Premier League-ben.
Az Ajax kettős emberhátrányban, de egy elvett Chelsea-gól után szerzett egy pontot. Fordított a Valencia, a Liverpool félgőzön verte a Genket, Szoboszlaiék Nápolyban játszottak 1-1-et.
A Manchester United tovább is jutott Rashford bombájával a Ligakupában, a Chelsea-t ejtették ki.
A Liverpool könnyedén nyert, a Napoli nehezen, a Barcelona nagy szenvedések árán és nem kevés szerencsével. Idegenben verte a Chelsea az Ajaxot, a lipcseiek csoportjában a legszorosabb a mezőny. Összefoglaló.
Meglepő igazolás Petr Cechtől.
Az angol válogatott Chelsea-csatár, Ruben Loftus-Cheek komoly sérülésből lábadozik.
A hálót sem érintette, a gólvonal mögé sem pattant Tammy Abraham labdája.