Fideszesek is megszavazták, hogy legyen Szabad Hongkong út Budapesten
Nem igazán volt más választásuk.
Nem igazán volt más választásuk.
Leon Tong kilenc évet kapott.
A 24 éves Leon Tongot szakadár cselekmény és terrorizmus vádjában találták bűnösnek.
A diploma megszerzésének a feltétele a nemzetbiztonsági oktatás.
Az Apple Daily vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy összeesküvésben vett részt külföldiekkel.
Egy pekingi filmes fórumon szólalt meg.
Szorul a hurok a történtek megemlékezését szervezőinek nyaka körül.
Az EP a pekingi téli olimpia bojkottjára szólít fel.
Az újság múlt héten szűnt meg.
Újabb vereséget szenvedett a szabad sajtó.
Élőben közvetítették az akciót az interneten.
Aztán visszatették a tankembert a tiltakozások után.
Karácsony Gergely tüntetést is bejelentett a kínai egyetem ellen.
A hongkongi újságíró a nyilvános adatbázist használta, de fogást találtak rajta.
Az utóbbi napokban egy számjegyű volt a napi esetek száma, csütörtökön is csak hat új fertőzést regisztráltak a hatóságok.
A hazafi ebben az esetben a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett, Peking Hongkong feletti fennhatóságát elismerő ember.
Makaót is értesítette a gyártó, hasonló döntés született.
Két kiskorú vádlottat már decemberben visszaengedtek Hongkongba.
Egy kutatás szerint egyre polarizálódik a hongkongi társadalom.
A törvényhozás tagjainak megválasztásánál Peking szava lenne a döntő.
Nemzetközi szakértő szerint az alacsony GDP növekedési cél egy újabb koronavírus-hullámra való felkészülésre is utalhat.
Négy napon át tartott.
Csak egyszer vett részt a két évvel ezelőtti zavargásokon. Nem kellett volna.
Állítólag segített az egyik szökni próbáló hongkongi aktivistának.
Az ujgurok, a hongkongiak, a tibetiek és a tajvaniak ellen elkövetett jogsértések miatt.
A hatóságok figyelmeztették a lakókat, hogy működjenek együtt a járványüggyel.
A becslések szerint akár 300 ezer hongkongi dollárt (11,5 millió forint) is érhet.
A Sophia nevű android után jön Grace, amit már az egészségügy számára tervezett a hongkongi Hanson Robotics.
Tíz órán át húzta fel magát az épület oldalán egy kötéllel.
Kína provokációnak minősítette a hongkongi előválasztást.
Szokják, hogy csak egy életük van.
A demokráciapárti tiltakozásokban részt vevő másként gondolkodók elleni megelőző rendőri fellépés pedig új normává vált.
Két embert vádoltak meg illegális határátlépés megszervezésével, a többieket pedig a határ illegális átlépésével.
A hongkongi médiamogul elleni hadjáratot a nemzetbiztonsági törvény biztosítja.
Három évet is kaphatott volna azért, mert engedély nélkül szervezett gyűléseket és tüntetéseket rendőrségi épületek közelében.
A halottak között van egy nyolcéves kislány is.
A parlamentből visszavonult, az interneten viszont él és virul a hongkongi ellenzék. A példa pedig ragadós külföldön.
A vörös húst agresszív betegségek okozójának állítják be, de tudományos bizonyíték erre nincs.
Nyolcas fokozatú tájfunriasztás van érvényben.
Egy Hongongot támogató bejegyzés vágta ki a biztosítékot, de a Los Angeles Lakers–Miami Heat-nagydöntő utolsó meccsét nem akarták elengedni.
A becsült ár csaknem négyszereséért, 41,8 millió dollárért cserélt gazdát egy ritka, 700 éves kínai tekercsfestmény egy csütörtöki árverésen.
A koronavírus és a rendőrség lehetetleníti el a tüntetéseket.
A demokráciapárti aktivistát ma bevitték a rendőrök, ő mégis a helyi közösséggel marad.
Az egyik legnagyobb brit bank, a HSBC korábbi lebukása után újra érintett egy piramisjátékban.
A CNN könnygázos oszlatásról is beszámolt.
Többször is elkapható a betegség, de azt nem tudni, hogyan reagál az immunrendszer az első fertőzés után.
Legtöbbjük ellen illegális gyülekezés a vád.
A brit konzervatív képviselő, Tom Tugendhat név nélküli fenyegető leveleket kap Hongkongból otthoni címére. Tugendhat úgy gondolja, hogy Kína próbálja megfélemlíteni Kína-kritikája miatt.
A helyi sajtó szerint az egyik egyértelmű figyelmeztetés volt az Egyesült Államoknak.
Hongkongban regisztrálták az első ilyen esetet, a férfi spanyolországi nyaralása közben fertőződhetett meg másodjára.
Agnes Chow már 15 évesen is politizált, és annak ellenére lett a demokráciapárti hongkongi fiatalok vezéralakja, hogy teljesen apolitikus családban nőtt fel.
A médiamágnás tavaly többször is arra buzdította a hongkongiakat, hogy vegyenek részt a Pekinggel szembeni tiltakozó felvonulásokon.
Jimmy Lai Peking-ellenes nézeteket vall, ami lapjában, az Apple Daily-ben is tükröződik.
A kereskedelmi miniszter szerint vad, aránytalan és észszerűtlen a kínai nyomulás miatt hozott lépés.
A kínai nemzetbiztonsági törvény elfogadása miatt büntetnek 12 hongkongi és kínai vezetőt.
A koronavírus-járvány miatt a szeptember 6-ra kitűzött törvényhozási választásokra csak jövőre kerül sor.
Kína előhúzta a kínai módszereket.
A 19 éves Tony Csung volt diákvezetőt otthonában fogták el kínai rendőrök.