
240 találat az Indexről, és 98 a környékéről.


Orbán Viktor: Európa háborús pszichózisban szenved, Magyarország nehéz helyzet előtt áll
Az ankarai csúcson mondott beszédet a kormányfő.

Orbán Viktor: Sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből
A miniszterelnök szerint a magyar a szabadság legsikerültebb nyelve.

Hamarosan megszólal Orbán Viktor
A pizza is elfogyott, a beszéd is elkészült.

Orbán Viktor megmutatta, milyen a róla elnevezett pizza
Március 15-én nemcsak beszéd, hanem falatozás is lesz Kiskőrösön.

Orbán-pizzát készítenek Kiskőrösön, narancs is lesz rajta
Vasárnaptól lehet kapni.

Nagy Márton: Kell még félmillió ember
Parragh László a jegybankot bírálta, Varga Mihály bizakodott a gazdasági évnyitón.

Orbán Viktor: Fontos, hogy a kormány megvesse a sarkát és észnél legyen
A miniszterelnök szerint ami abszurdnak hangzott egy évvel ezelőtt, már nem az.

Novák Katalin: Mi, keresztények, be akarjuk fejezni a háborút
Ferenc pápát idézte a köztársasági elnök.

Kövér László: A háború addig tart, amíg a hitelezők akarják, hogy tartson
A házelnök szerint a konfliktusnak már most vannak pénzügyi nyertesei.

Orbán Viktor megnevezte az ellenfeleit
Újabb beszédet mondott a kormányfő, aki szerint Európában Joe Biden irányít.

Ma már beszédhibás is lehet színész
De lehet, hogy a közönség közben elalszik.

Ismét beszédet mond Orbán Viktor
„Kezdődik” – írta a miniszterelnök.

Újabb beszédet mondott Putyin, ezúttal már hatalmas tömeg előtt
Az oroszok szerint kétszázezren vettek részt az eseményen.

Putyin hű szövetségesei álomba szenderültek az orosz elnök beszéde közben
Többeken is úrrá lett a fáradtság, köztük magas rangú politikusokon is.

Joe Biden: Az orosz elnök alábecsült bennünket, a NATO erősebb, mint valaha
A varsói Királyi Vár kertjében beszélt az amerikai elnök.

Vlagyimir Putyin bejelentése visszatérés a hidegháború korszakába
Politikai üzenetek hangzottak el a társadalomnak.

Itt vannak az első reakciók Vlagyimir Putyin beszédére
Itt vannak az első reakciók az orosz elnök beszédére.

Vlagyimir Putyin: A Nyugat hazudott, ellenük harcolunk, nem Ukrajna ellen
Hekkertámadás történt az orosz elnök beszéde közben.

Joe Biden és Vlagyimir Putyin is beszédet mond hamarosan
Egyszerre szólal meg a Nyugat és Kelet vezetője.

„Profi, jól felépített” vagy „morálisan vállalhatatlan” volt az Orbán-beszéd?
Eltérően látják az elemzők.

Így reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor évértékelőjére
Egy csokorban a vélemények.

Orbán Viktor nagy bejelentést tett az évértékelőn
Az Index tudósítása a kormányfő évértékelő beszédéről.

Jön a veszélyek korának első Orbán-évértékelője
A háború és a válság árnyékában szólal meg a miniszterelnök.

Tordai Bence szerint Gyurcsány Ferenc egy mondatában három tévedés is van
Az alany, az állítmány és a tárgy is hibádzik.

Miért gügyögünk a gyerekeknek, ha tőlünk tanulnak meg beszélni?
A csecsemők több dolgot értenek, mint azt gondolnánk.

Fontos beszédre készül Orbán Viktor, ekkor áll színpadra a miniszterelnök
Ezúttal is a Várkert Bazárban lesz az évértékelő.

Orbán Viktor: Térdeljünk le a focipálya közepén?
A miniszterelnök szerint egyetlen oka lehet annak, hogy a Jóisten nem törölt el minket a Föld színéről.

Novák Katalin: Mi, magyarok most is töretlenül építkezünk
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program megnyitóján beszélt az államfő.

Jó hírek érkeztek az újraélesztett NFL-játékosról
Már önállóan képes lélegezni és beszélni.

Putyin hajlandó tárgyalni Ukrajnáról, bár kissé hamiskásan cseng a hangja
Televíziós nyilatkozatában az orosz elnök úgy vélte, lehetséges egyeztetni Ukrajnáról.

Zelenszkij szerint fordulópont jön, Washington Patriot rakétarendszert küld Ukrajnának
Az ukrán elnök a náci Németország elleni harchoz hasonlította az ukrajnai háborút.

Nagyjából 475 millió forintot keresett Boris Johnson a lemondása óta
Ezért pusztán annyit tett, hogy elmondott négy beszédet.

Lázár János: A magyar vonatok 150-200 órát késnek naponta
A miniszter a háború rezsijéről is szót ejtett.

Óránként tizenötmillió forintba kerül Boris Johnson
Jóval drágább, mint elődje.

Joe Biden és Donald Trump is elmondta az utolsó beszédét a félidős választások előtt
Az utolsó felmérések republikánus győzelmet jósolnak.

Újabb baki Joe Bidentől, majdnem leperecelt a színpadról az amerikai elnök
Éppen kampánybeszédet mondott.

A bizalmat ki kell érdemelni – először szólt nemzetéhez Rishi Sunak brit miniszterelnök
Az ország igényeit a politika fölé fogja helyezni.

Elhatárolódott iskolája a tanártüntetésen felszólaló Pankotai Lilitől
A Momentum és a tüntetés szervezői viszont kiálltak mellette.

Havasi Bertalant arról kérdezték, milyen betegséggel küzd Orbán Viktor
A miniszterelnök rekedt hangon tartott beszédet vasárnap.

Orbán Viktor: Tűrünk, amikor kell, és visszaütünk, amikor lehet
A miniszterelnök Zalaegerszegen mondott beszédet.

Donald Trump bejelentette: indul a 2024-es amerikai választáson
Szerinte mindenki szavazzon a demokratákra, aki az Egyesült Államok bukását akarja.

Fürjes Balázs: Magyarország nem lesz sem amerikai, sem orosz gyarmat
Demokratikus időkben a magyar kormánynak kell küzdenie a szabadságért – mondta.

Gulyás Gergely: Ukrajna Magyarország barátja és pártfogoltja
Szombaton késő délután fáklyás felvonulást tartottak a budai rakparton.

Orbán Viktor üzen és értelmez az október 23-i beszédeivel
Az ukrajnai háború miatt most áthallásosak a kormányfő fejtegetései.

Itt a nagy tájszókvíz: vürütyül a totojmász, ha makukát rágcsál?
A rövid válasz: nem.

Putyin már nyíltan a Nyugat vérét akarja ontani
Teljesen megváltozott a tónus.

Potyogtak a könnyek Putyin beszéde közben, az orosz elnök szeme is könnybe lábadt
Kadirov az égre tekintett, miközben potyogtak a könnyei.

Putyin: Az Északi Áramlat ellen az angolszászok szervezték a szabotázst
Ma ünnepli Moszkva az elszakított ukrán területeket.

Joe Biden már megint tanácstalanul téblábolt a színpadon
Az amerikai elnök teljesen összezavarodott.

Elmaradt Vlagyimir Putyin kedd esti történelmi beszéde
Mindenki ezt várta a világon, de senki sem tudja, mi történt.

Kiszivárgott Orbán Viktor kötcsei beszéde
A miniszterelnök szerint 2060-ig is kormányon maradhat a Fidesz.

Ursula von der Leyen: Európában is jöhet az extraprofitadó
Az évértékelő akkor hangzott el, amikor az Európai Unió fennállása óta a legnagyobb kihívásokkal néz szembe.

Nagy a baj, Biden már a színpadon is eltéved
Nem találta a kijáratot.

III. Károly: Tisztelettel fogom szolgálni az egész világot
A brit uralkodó beszédében elmondta, hogy fiát, Vilmost Wales hercegévé nevezi ki.

A magyar Parlamentben is felszólalt II. Erzsébet
A királynő beszédéről felvétel is készült.

Az energiaválság leküzdését ígérte első beszédében a brit miniszterelnök
Kormánya gazdaggá teszi Nagy-Britanniát – ígérte Liz Truss.

Navracsics Tibor: El kell magyarázni a nyugat-európaiaknak, hogy kik vagyunk
A Terror Háza Múzeumban, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából szólalt fel a miniszter.

Marlon Brando őslakos küldöttjét megalázták, bocsánatot kér a Filmakadémia
A legendás színész nevében utasította vissza az Oscar-díjat.