6081 találat az Indexről, és 237 a környékéről.

Így öntötte el Ukrajnát az árvíz a kahovkai gát felrobbantása után
Legalább 80 település és 40 ezer ember került veszélybe.

Ők állhatnak a katasztrofális gátrobbantás mögött
Az oroszok és az ukránok is előálltak a saját verziójukkal.

Egy elemzés szerint a végtelenségig eltarthat az ukrajnai háború
Egyik félnek sincs esélye arra, hogy elérje kitűzött céljait.

Egy német lap szerint Orbán Viktor gyakorlatilag Putyint helyettesíti az EU-ban
Kemény bírálat jelent meg.

Katasztrofális robbantás történt Ukrajnában, megkezdődött az evakuáció
Kora délutánra kritikussá válhat a helyzet.

Minden eddiginél nagyobb az aggodalom Kijevben
Az ellentámadással politikailag és lelkileg is nagyot kockáztat Ukrajna.

Videón, ahogy egy ház úszik a vízen a Dnyipro folyón lévő gát lerombolása után
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.

Lengyelek is harcoltak az orosz Belgorod régióban
Nem nemzetközi légió, kizárólag lengyelekből áll.

Fény derült Ukrajna egyik legnagyobb háborús titkára, amivel sok kárt okozhatnak Putyinnak
Kijev minden eszközt bevet a végső győzelem érdekében.

Visszaadta a magyar kormány Ukrajnának a Krímet
Kijavították a kampányvideót.

Megváltozhatott Moszkva fő célja, Kijevet éri a legnagyobb csapás
Az év első hónapjában három, májusban már huszonegy támadás érte az ukrán fővárost.

Katonai szakértő: Vlagyimir Putyin Hitler nyomdokain
Az elemző hosszan fejtegeti, hogy szerinte milyen hibákat követ el az orosz vezető Ukrajnában.

A szlovák elnök attól fél, hogy országa olyan lesz, mint Magyarország
Aggódik, hogy Robert Fico kormánya nem támogatná Ukrajnát.

Demarsot kapott Kijevtől a kormány, mert a békét hirdető videójukban a Krím nem Ukrajna része
Többek között az Európai Unió és az Egyesült Államok is elítéli a félsziget orosz fennhatóságát.

A háború az orosz és ukrán maffiózókat is dilemma elé állította
Jól jövedelmező üzlet vagy hazafias kötelesség? – e kettő közül kell választaniuk a bűnözőknek.

Szijjártó Péter: Az ukrán politikusok nekiestek a miniszterelnöknek
A külügyminiszter szerint nincs ebben semmi új.

Az ukrán külügyminiszter gúnyosan visszavágott Orbán Viktornak
A kormányfő szavai kiverték a biztosítékot Ukrajnában.

Kreml: Putyin kész tárgyalni, de a Nyugat nem hagyja
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója

Insider: Putyin retteg attól, hogy meggyilkolják, miután újabb merényletet kíséreltek meg ellene
A Moszkvát ért dróntámadások tovább táplálják paranoiáját.

Orbán Viktor kijelentésével ismét kihúzta a gyufát Kijevnél
„Ez Európa szándékos megalázása és Oroszország terrorista akcióinak elnézése.”

A horvát elnök a náci tisztelgéshez hasonlította az Ukrajnát éltető kifejezést
Kijelentése rendesen felkavarta az állóvizet az országban.

Az Egyesült Államok közölte a békekötés feltételeit
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.

Vlagyimir Putyin: Oroszország győzelmével ér véget a háború, ez nem is kérdés
Az elnök azt is elárulta, miért gondolja így.

Zelenszkijjel és Vucsiccsal is összefutott Orbán Viktor Moldovában
A magyar kormányfő az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján vett részt.

Szijjártó Péter: Nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország NATO-csatlakozása
A miniszter az ukrán haderő harcászati kiképzése ellen is felszólalt.

The Washington Post: Az Egyesült Államok direkt lépi át Putyin vörös vonalait
Amerikai tisztviselők beszéltek erről.

Orbán Viktor diktátor vagy erőskezű politikus? – tette fel a kérdést az orosz média
A mesterséges intelligencia is közbeszólt.

Kíméletlenül beleszállt a Wagner vezére az orosz katonai vezetőkbe
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.

Emmanuel Macron: Ukrajna helye az EU-ban van, de reformok nélkül katasztrófa a csatlakozás
Magyarországot is idézte a francia elnök legutóbbi nyilatkozatában.

Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
Tarjányi Péter elmondta, miért lenne ez nagy baj Szerbiának.

Miért olyan fontos Magyarország Kínának?
Hszi Csin-pinget és Orbán Viktort az Amerika-ellenesség kapcsolja leginkább össze az Economist szerint.

Nemzetközi békekonferenciát tartanak, de Oroszországot nem hívják meg rá
Párizsban ülnének össze a vezetők.

Videón a belorusz, orosz és ukrán határon történt robbanás
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.

„Ti büdös disznók!” – kemény támadás érte az orosz hadvezetést
„Hogy a pokolba engedhetitek azt, hogy drónok repkedjenek Moszkva fölött?” – tette fel a kérdést a Wagner-csoport vezetője.

Még nincs döntés, hogy vezényelnek-e újabb magyar katonákat Koszovóba
Szijjártó Péter szerint Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a Nyugat-Balkán békéje.

Kijevben megmondták, miben bűnös Magyarország
Az ukrán közgazdász szerint Görögország is csatlakozik ehhez a politikához.

Brit külügyminiszter: Ukrajna támadhat orosz területeket és célpontokat
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.

Ukrán államtitkár az ellentámadásról: Két-három emberen kívül senki nem tudja a nagy titkot
Kijev csúcsra járatja a pszichológiai hadviselést.

Ez lenne a jel, hogy puccs készül Vlagyimir Putyin ellen?
Az orosz titkosszolgálat korábbi tisztje szerint csak idő kérdése, hogy mikor kezdődik a felkelés.

Nem akárkivel beszélt telefonon Zelenszkij
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.

Veterán osztrák diplomata: Putyint már rég meg kellett volna állítani, csak senki nem figyelt ránk
Ha Oroszországban egy idő után a dolgok rosszul mennek, ott forradalmak törnek ki a diplomata szerint.

Kifakadt az orosz külügyminiszter, szerinte ez elfogadhatatlan eszkaláció
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.

Boris Johnson megbeszélést folytatott Donald Trumppal
Az ukrajnai helyzetet is megvitatta a két politikus.

Magyarországnak is fájhat a legújabb oroszellenes szankciócsomag
A Politico szerint Orbán Viktor nem egyedül tiltakozik ellene.

Három mód van rá, hogy Vlagyimir Putyint bíróság elé állítsák
Az amerikai nagykövet szerint „rendkívüli erőfeszítésekre lesz szükség, de meg lehet csinálni”.

Mindkét fél közölte, milyen feltételek mellett hajlandó tárgyalni a békéről
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.

„Bohócokkal nem tárgyalunk a békéről” – üzente Zelenszkijnek Putyin harcostársa
Nem köntörfalazott a volt orosz elnök.