
Barcelonában sem volt kérdés, Max Verstappen pályafutása 40. futamgyőzelmét aratta
A címvédő mögött a feltámadó Mercedesek végeztek Hamilton, Russell sorrendben.
A címvédő mögött a feltámadó Mercedesek végeztek Hamilton, Russell sorrendben.
Az egyajánlatos szerződések aránya 41,2 százalékról 34,6 százalékra csökkent.
„Hihetetlen, hogy az ember mennyi rosszra képes!” – hangoztatta a pápa.
Az isztambuli finálé másik résztvevőjére szerdán este derül fény.
A vasárnapi 500 méteres döntőkben két arany- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők.
Valószínűleg eldőlt a párharc.
Előtte pedig ezredre pontosan ugyanazt a kört futotta meg Verstappennel.
Győzelme ennek ellenére nem forgott veszélyben.
Két újraindítás, drámai fordulatok, rengeteg baleset, holland sikerrel a végén.
Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb klasszikusát láthattuk.
Fernando Alonsót megbüntették,de így is megtarthatta harmadik helyét.
A miniszterelnök szerint ez teljesen rendben van.
Egy fontos szint körül egyensúlyoz a magyar deviza.
Így lett a múlté az olcsó és megbízható orosz energia.
Az árfolyamot leginkább rángató gáz ára csökkent, de gyengül a dollár is.
Az év külpolitikai eseményeinek összefoglalója.
2022-ben minden eddiginél nagyobb figyelmet kapott az oktatás, mutatjuk a legfontosabb állomásokat.
Még Al Pacino is felbukkant.
A 117. percig úgy tűnt, a brazilok jutnak a legjobb négy közé. Nem így lett.
Lewandowski emlékezetes tizenegyessel szépített a végén, de a lengyelekben nem volt több.
Ausztrália meglepően jól helytállt a végső győzelemre is esélyes dél-amerikaiak ellen.
Az afrikai csapat Horvátországot és Belgiumot is maga mögé szorította.
A közép-amerikai csapat egyetlen, kaput eltaláló lövése utat talált a hálóba.
Kétszer csattant a dél-koreai kapufán a labda.
Izgalmas mérkőzésen megszületett a világbajnokság első gól nélküli döntetlenje.
Enner Valencia bő fél óra alatt eldöntötte Ecuador javára a nyitómérkőzést.
A Real Madrid és a Manchester City bebiztosította helyét a nyolcaddöntőben.
A ráadásban nem adtak meg egy büntetőt a Barcának, közben az Ajax hat gólt kapott otthon.
Ez történt a héten.
Ronaldo kispadon, a Manchester United pocsékul kezdett az új idényben.
Szombaton jön az eső, fordulhat a kocka.
A verseny elején a két ferraris, a végén Mick Schumacher és Hamilton csatája hozott izgalmat.
Túl van az idei Tour leghosszabb távján a mezőny.
Hatalmas csatát vívott a győzelemért Max Verstappen és Charles Leclerc, végül a holland győzelmével zárult az első Miami Nagydíj. A harmadik helyen Carlos Sainz végzett.
A 105. Giro d'Italia körverseny első szakaszán Valter Attila legjobb magyarként a 29. lett.
Megsemmisítő vereséggel búcsúztak a katalánok a negyeddöntőben.
A háború 50. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Idegenben pazar formában futballoztak a lipcseiek.
A háború 47. napjának legfontosabb történései egy helyen.
A háború 42. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Minden, amit a tegnapi választás után tudni kell.
A háború 39. napjának legfontosabb történései egy helyen.
A háború 38. napjának legfontosabb történései egy helyen.
A háború 37. napjának legfontosabb történései egy helyen.
A háború 34. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Kora délután kezdődött az őrület.
Keddi hírösszefoglalónk az orosz-ukrán háborúból.
Összefoglalónk az orosz–ukrán háború 26. napjáról.
Ez történt az orosz invázió 17. napján.
A 77. percig örülhettek az Atlético szurkolói a spanyol szuperkupa elődöntőjében.
Ez történt februárban a gazdaságban.
Mutassa meg barátainak, milyen jó zenéket hallgatott idén!
A passzív agresszió ciki, online is.
Persze megvolt a kötelező Tóth Gabi kontra Majka összeszólalkozás is.
Senkinek nem volt esélye a Holland Nagydíjon, a Red Bull versenyzője átvette a vezetést a vb-tabellán.
A francia pilóta élete első futamgyőzelmét aratta a Hungaroringen, Lewis Hamilton harmadik helyével átvette a vezetést a vb-pontversenyben.
Luis Enrique csapata a kihagyhatatlant is elhibázta.
A Paul Ricard az első gyakorláson Valtteri Bottasnak feküdt leginkább, délután Max Verstappen volt a leggyorsabb. A Red Bull és a Mercedes jelenleg közel azonos tempót tud.
Tömegek mentek szembe a kormány járványintézkedésével – az Index összefoglalója a napi koronavírus-hírekről.
Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján emellett az adathalász levelekről is szó volt.