május 21., 13:05 Index Futball Uli Hoeness elviccelte az edzőkérdést Münchenben A bajorok tiszteletbeli elnöke a jelek szerint nem örül a pletykáknak.
május 11., 18:21 Index Futball A Tottenham hajrában szerzett góllal tartotta életben BL-reményeit, és ejtette ki a Burnley-t Kerkez Milos eltiltás miatt nem játszott, csapata kikapott.
március 3., 17:06 Index Futball Kerkez Milos a mezőny egyik legjobbja volt a Burnley ellen Andoni Iraola menedzser áradozik a magyar válogatott balhátvédjéről.
március 3., 16:05 Index Futball Kerkez Milosék fontos győzelmet arattak a kiesőjelölt otthonában A Bournemouth a naptári évben először gyűjtötte be a három pontot.
február 9., 14:42 Index Futball Jürgen Klopp megerősítette, egyelőre nem számíthat Szoboszlaira Liverpoolban Versenyt futnak a napokkal, ám úgy tűnik, valóban három-négy hét is lehet, mire ismét pályára lép.
február 9., 08:47 Index Futball Kilenc hónapig várták, öt percig tartott a liverpooli nagy visszatérése Szoboszlai Dominik sérüléséről délután lehet fejlemény.
január 31., 22:45 Index Futball Szoboszlai Dominik a Chelsea ellen szerezte meg az ötödik liverpooli gólját A születésnapos Julián Álvarez duplázott, a City könnyedén nyert.
január 30., 16:12 Index Futball Szűk két hónapos kényszerpihenője után visszatér a Manchester City gólvágója A hónap elején állt újra edzésbe, most játékra jelentkezik.
2023. december 26., 20:26 Index Futball Megszakadt Szoboszlai nagy sorozata, a Liverpool átvette a vezetést a tabellán A kulcsembereit pihentető Klopp csapata megszenvedett, de nyert a Burnley otthonában.
2023. december 26., 17:38 Index Futball Szoboszlai Dominik kimaradt a Liverpool kezdőjéből A magyar válogatott középpályás Premier League-karrierjében még nem történt ilyen.
2023. december 23., 18:09 Index Futball Történelmet írt a női bíró a PL-mérkőzésen, bravúrgyőzelmet aratott az újonc Soha nem fordult elő ilyen korábban a világ legerősebb bajnokságában.
2023. október 7., 18:04 Index Futball Újabb kiábrándító pofonba szaladt bele Kerkez Milos csapata a Premier League-ben A Manchester United az utolsó percekben, drámai körülmények között fordított a Brentford ellen.
2023. augusztus 7., 11:38 Index Külföld Második emeleti ablakból zuhant ki egy kisgyermek Angliában A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
2023. július 13., 14:37 Index Futball Birkaterelgető farmergyerekből lett hős, egy egész nemzet ünnepli most Még a másodosztályban sem játszott, mégis átszámítva közel 8,5 milliárd forintot költenének rá.
2023. április 15., 15:23 Index Futball A belga varázsló olyan csodát vitt véghez, amire senki nem számított Még ő maga sem. Tavaly májusban még közel világvége-hangulat volt.
2023. április 8., 14:39 Index Futball A City korábbi játékosa nem számított rá, hogy rögtön feljut csapatával az élvonalba Edzőként is megállja a helyét.
2023. január 26., 11:48 Index Futball Messi? Ronaldo? Dehogy – az angol csapaté az év átigazolási bejelentése Amikor egy mese valósággá válik.
2023. január 21., 19:16 Index Futball Volt ő már az új Harry Kane is, de most csak úgy becézik, a Presszing-szörny Volt ő már az új Harry Kane is, de újabban csak Presszing-szörnynek becézik.
2023. január 12., 11:11 Index Futball Hórihorgas holland játékos érkezik a Manchester Unitedhez A korábbi kölcsönvevője 2,5 millió font kárpótlást kap érte.
2023. január 9., 15:37 Index Futball „Teljes hülyeség” – üzente a Manchester Uniteddal összeboronált csatár klubja Pedig igencsak logikus választásnak tűnik Erik ten Hag szempontjából. Az is kiderült, miért!
2023. január 7., 19:55 Index Futball Videó: a holland gólvágó az ünneplésével árulta el, hogy az MU-hoz igazol? Újra betalált, csapata nyert, a szurkolók aggodalma viszont nőhet.
2022. május 22., 19:01 Index Futball Elképesztő fordítás után lett újra Anglia bajnoka a Manchester City! Az Aston Villa az utolsó negyedóra kezdetén még két góllal vezetett!
2021. december 15., 20:38 Index Belföld percről percre poszt Elhalasztják a Burnley–Watford-mérkőzést
2021. március 6., 17:04 Index Sport Egészen banális hiba miatt hullajtott pontokat az Arsenal A középpályás nem először követett el ekkora bakit.
2021. január 22., 10:30 Index Futball Majdnem négy év után kapott ki otthon a PL-ben a Liverpool Lezárult Jürgen Kloppék 68 meccses veretlenségi sorozata.
2020. december 29., 22:24 Index Futball Gólfiesztát rendezett a Leeds United, újra nyert az Arsenal A West Bromwich bánta a Bielsa-mágia újabb fejezetét.
2020. december 27., 16:06 Index Futball A Leeds parancsolt megálljt a menetelő Burnley-nek Marcelo Bielsa együttese egy korai büntetővel szerzett értékes három pontot a Premier League-ben.
2020. november 28., 18:19 Index Futball Megint 5–0-ra verte kedvenc ellenfelét a Manchester City Rijad Mahrez mesterhármast szerzett.
2020. július 11., 18:27 Index Futball Másfél év után először nem nyert otthon a Liverpool A Burnley játszott 1-1-et a már bajnok csapattal. Még a pontrekordért küzdhet a 'Pool a PL-ben.
2020. június 23., 10:03 Index Futball Black Lives Matter-ellenes felirat jelent meg a Manchester City stadionja felett Repülő húzta a White Lives Matter Burnley-feliratú molinót. Az akció kitervelőire örökös kitiltás várhat.
2020. június 22., 23:51 Index Futball Ötöt lőtt a Manchester City A harmincadik fordulóban legyőzték a Burnley-t.
2020. február 2., 19:39 Index Futball Drámai meccset hozott Mourinho és Guardiola újabb összecsapása Kiállítás és videóbírós tizenegyes a Tottenham-Manchester City rangadón, aminek végén a portugál edző örülhetett.
2020. január 23., 00:20 Index Sport Vendégként intézte el a Burnley a MU-t Simán nyert a Premier League kiscsapata.
2019. december 7., 18:03 Index Futball Szon egészpályás szólóból lőtt gólt, 5-0-ra nyert a Tottenham A Burnley-t tömték ki. Simán győzött a listavezető Liverpool, a City otthonában nyert a United.
2019. december 4., 08:56 Index Futball Indult a Rodrigo-rakéta a Manchester Cityben 4-1-re ütötték ki a Burnley-t, már 36-odszor nyertek legalább 3 góllal Guardiola vezetésével.
2019. augusztus 17., 16:25 Index Futball Aubameyang hozta meg a győzelmet az Arsenalnak Az első félidőben a Burnley még tudott válaszolni, de a londoniak győztek 2-1-re.
2019. július 12., 13:19 Index Futball Nincs több robottánc, felejthetetlen alkat vonul vissza Peter Crouch 42-szeres válogatott volt, befejezte.
2019. április 28., 17:22 Index Futball A gólkamera hozta a City győzelmét Ha nincs, lehet, hogy Guardioláék bukják a bajnokságot.
2019. április 23., 15:41 Index Futball "Szaros olasz" miatt tört ki a balhé a Chelsea–Burnley-n A londoniak olasz edzőjét állítólag megtalálta az ellenfél kispadja.
2019. április 22., 23:41 Index Futball A Chelsea két perc alatt két gólt lőtt, de csak ikszelni tudott Hazard-ék eseménydús negyedórát hoztak le a Burnley-vel az első félidőben. 2-2 a vége.
2019. március 10., 15:09 Index Futball Nem hibázott a Liverpool a PL-ben Simán verte a Burnleyt Jürgen Klopp csapata, ismét csak egy pont a hátránya az MC mögött.
2019. február 23., 15:43 Index Futball A bírónak ugrott a Tottenham-edző a váratlan vereség után A karácsony óta szárnyaló Burnley-vel nem bírtak, Pochettino számon kérte a meccset a bírón.
2019. január 26., 18:54 Index Futball A City megint kitömött egy kiscsapatot Most a Burnley volt az áldozat, de ők legalább megúszták öt góllal.
2018. december 15., 19:14 Index Futball Eriksen az utolsó pillanatban mentette meg a Tottenhamet A kiesés elől menekülő Burnley majdnem pontot szerzett a tabella harmadik helyezettje ellen.
2018. február 3., 15:46 Index Futball Sterling kihagyta az év ziccerét, de aztán mit csinált?! Még annál is hülyébb volt a reakciója, mint amit előtte csinált.
2018. február 3., 15:29 Index Futball Botlott a Manchester City a Burnley ellen Csak 1-1-es döntetlenre futotta Guardiola szupercsapatának.
2018. január 20., 12:30 Index Futball Csak szopogatta a földigilisztákat a Burnley edzője Mivel vádolhatták meg Sean Dyche-t, ha ezzel védekezett?
2018. január 1., 18:39 Index Futball Mané lőtte a nap gólját, de a győzelemhez egy észt védő kellett Kicentizte a Liverpool az év első győzelmét. A MU nagy gólokkal lépett át az Evertonon.
2017. december 26., 16:35 Index Futball Csodasarkazás és 91. perces gól mentette meg a Unitedet Lingard csereként dolgozott le kétgólos hátrányt a már két perc után vezető Burnley-vel szemben.
2017. december 23., 20:27 Index Futball Kane triplával megy rá Shearer csúcsára A Tottenham megelőzte az Arsenalt.
2017. április 23., 17:09 Index Futball Ibra kidőlt, de Rooney góllal ugrott be A United 2-0-ra verte idegenben a Burnley-t.
2017. február 1., 09:45 Index Futball Most a Leicester City-t nyírta ki a rémbíró Óriási kezezést nézett el a Burnley győztes gólja előtt.
2017. január 22., 19:33 Index Futball Két tizenegyest is adtak a 90. perc után az Arsenal meccsén Wenger nem bírta idegekkel, meglökte a 4. bírót.
2017. január 3., 10:32 Index Futball Guardiola morcos válaszokkal kínozta a BBC riporterét A ManCity-edző próbálja megérteni az angol futballt és a bíráskodást.
2015. március 14., 20:41 Index Futball Kiesőjelölt elleni égéssel hangolt a City a Barcelona elleni BL-meccsre Boyd pokoli nagy kapásgóllal intézte el őket.
2014. december 29., 09:16 Index Futball Először talált kaput az évben, szédületes bomba lett belőle A Manchester City-s Fernandinho lövési mutatója 100 százalékos a bajnokságban.
2014. október 6., 12:01 Index Futball NB I.-es csapat vezeti a lúzerligát A Dunaújváros tíz forduló alatt egyszer sem bírt nyerni, de a topligákban is vannak nyeretlenek.
2014. október 4., 18:50 Index Futball hírek Megszakadt a rossz sorozat, nyert a Liverpool A PL-ben továbbra is nyeretlen a Burnley és a Newcastle.