Hamis belépőket árult két gyöngyösi csaló
Focimeccsekre és koncertekre is kínáltak jegyeket.
Focimeccsekre és koncertekre is kínáltak jegyeket.
Komoly intézkedésekre lehet számítani.
Volt, akinek emiatt nem sikerült bejutnia a pénteki koncertre.
A jármű Görögországból tartott Németország felé.
Kilencvenmillió hamisítványt találtak az eBayen.
A készítmények eredetét egyik sofőr sem tudta bizonyítani.
A 2022-es választáson indult.
Ő lett az első exelnök, aki vádlottként áll bíróság elé.
De az izraeli hadsereg is közölt egy olyan videórészletet, amely nem most készült.
A korszerű elemzés szerint egykor felturbózták a fontos leletet.
Valaki értékesíti a minőség-ellenőrzésen kihullott eszközöket.
Ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat ellene.
70 éves férfi furcsa hobbival.
Egy évig nem jártak óvodába a gyermekei.
Visszafizetni viszont semmit sem akartak.
Választások idején veszélyesek lehetnek.
Egy budapesti lakásban tartottak ellenőrzést.
Védjegyjogászt kérdeztünk arról, hogyan ismerhetjük fel a világmárkák tökéletes másolatait.
Már a szakértőknek is komoly fejtörést okoz a hamisítványok felismerése.
A kitoloncolást akarta elkerülni egy vietnámi állampolgár, ezért segített neki.
A mesterséges intelligencia új felhasználása leleplezi a csalókat.
Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Ez az elmúlt évtizedek legnagyobb jegyhamisítós sztorija.
Az érintett tagállamokban tart a kivizsgálás.
Az ebeknek oltásuk, csipjük és valódi okmányuk se volt.
Egy somogyi piacon kapták el a hamis áruval kereskedő nőt.
Kártérítést remélnek, amely több millió dollárra rúghat.
Több mint 30 millió forintot csalt ki magyar vállalkozóktól.
A termékek egészségügyi kockázatot is jelentenek.
Aki nem publikál, elveszett. Az orvostudományok területén a cikkek negyede kamu.
B. Iván Tamás másfél évig bujkált a rendőrség elől.
Hamis ruhák és ismeretlen eredetű alkohol is volt az autóban.
Ne hagyja magát hamis remények által feldobni, biztatni, lelkesíteni.
Pert indított, amit meg is nyert.
A kamuakku felrobbanhat, így emberre is veszélyes.
A sofőr nem tudott a hamis áruról.
Ezzel félrevezették a részvényeseket a Discovery-fúzió előtt.
Az MSZP EP-képviselője szerint a hírcsatorna ezt tudatosan tette.
Mutatjuk, mi a mézhamisítás oka.
A szabadlábon védekező gyanúsított elismerte, hogy az ajánlások túlnyomó többségét ő gyűjtötte.
Vicces kedvében volt a francia csillagász.
Manipulált képekkel siklathatták ki a gyógyíthatatlan betegséget kutató teljes tudományterületet.
Egy kiskorú is részt vett a hamis pénz értékesítésében.
Majd garanciát vállalt lebukás esetére.
Az új formátum a hamisítást is megnehezíti.
Ha a jövedéki adót emelik a kormányok, akkor az egészségtelen hamisított cigaretták piaca pörög.
Az M5-ös autópályán csaptak le a szállítmányra.
A volt DK-s országgyűlési képviselő a bajai videóhamisításért felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
És azt a férfit is, aki ebben segített nekik.
Az M86-os autópályán csaptak le egy szállítóra.
Egészségtelen hamisítványokat adhattak el.
Olyan ajánlóíveket adtak le, amelyeken nekik ajánlást nem adó állampolgárok adatai és aláírásai is szerepeltek.
Régóta küzd a hamisítókkal a gyártó.
A zöldségben csattanó maszlag lehet, visszaéltek a Pick névvel a csalók.
Mindezt csak azért, hogy utána árulhassa a COVID-igazolványokat.
Több mint négyezer üveg volt egy teherautó rakterében.
A lefoglalt hamis termékek mintegy háromötöde származik online értékesítésből.
A hazai élelmiszerlánc-vállalkozások csupán 4-5 százaléka nem tartja be a jogszabályokat.
Az interneten próbált üzletelni.