Megemelt készültségbe helyezték a tajvani hadsereget
Ez a válaszuk Kína átfogó légi korlátozásaira.
Ez a válaszuk Kína átfogó légi korlátozásaira.
Nagy Konrád több mint nyolc éve Calgaryban felállított rekordját adta át a múltnak.
A miniszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ ismét a blokkosodás felé halad.
Elárulta, hogyan segíti Kínát a magyar soros elnökség
Fotó készült a korábbi miniszterelnökről.
A párbaj 3 óra 21 percig tartott.
Remek párbajnak nézünk elébe a pekingi torna döntőjében.
Idő előtt hazautazik első számú teniszezőnk.
Magyar részről Bondár Anna lesz még érdekelt a legjobbak között.
Dübörög a World Series, miközben a helyiek már gőzerővel készülnek a nemzeti ünnepre.
Peking egyik legpatinásabb helyszínén rendezik meg hétvégén a következő teqballversenyt.
Egyre több turista érkezik az ázsiai országból.
A két miniszter az elmúlt egy évben már harmadszor találkozott.
A két ország elmérgesedő területi vitája közepette történt az incidens.
A megbeszélés részleteit nem közölték.
A Beijing Pass több száz kínai városban használható még.
Fontos fejezet veszi kezdetét: új iparági mérce születik, kínai sebességgel.
A növények és állatok viselkedésére is kihatnak.
A külügyminiszter reméli, hogy senki sem támadja meg érte.
Eközben több palesztin csoport képviselői is egységnyilatkozatot írtak alá Pekingben.
Képeken a pusztulás.
Ázsiában is egyre népszerűbb a teqball.
Újabb levelet írt a kormányfő a békemissziójáról.
Az altábornagy szerint az Egyesült Államok a káosz és a feszültség forrása a térségben.
A politikust tanúként kezelik az ügyben.
Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
A kínai külügyminiszterrel tárgyalt.
Kínában tárgyal a külgazdasági és külügyminiszter.
Nyártól már Hszianba is lehet repülni.
A diplomáciai kapcsolatok kialakítása óta Kína és Észak-Korea jó szomszédok voltak.
A kínai elnök kijelentette: Kína és Tajvan elválaszthatatlan.
Májusban találkoznak a vezetők.
A cél az, hogy visszatérjenek a külföldi befektetők.
A kínai külügyminisztérium úgy véli, elfogadhatatlan folyamatok zajlanak.
Áprilistól jön a változás.
Az állambiztonsági szervek bizonyítékokat is találtak.
Súlyos problémákra hívták fel a figyelmet.
Az érintett városok fűtési kapacitásait a végsőkig feszítette.
A kínai orvosok állítják: nincs ok az aggodalomra.
A miniszterelnök sok kritikát kapott Vlagyimir Putyinnal való találkozója miatt.
Tajvan közelében egy nap alatt 43 kínai katonai repülőgépet és hét hajót észleltek.
Gong Tao budapesti nagykövet szerint sikeres volt Orbán Viktor pekingi látogatása.
Havasi Bertalan beszélt róla.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint tanulni kellene a kínaiaktól.
Az orosz elnök fontos megállapodást köthetett meg a kínai kollégájával.
Sorozatosan támadják a magyar kormányfőt az orosz elnökkel való találkozója miatt.
Üzenetet is címzett az aktivista a „cupákminiszterelnöknek”.
Vlagyimir Putyinnal való találkozója után Pekingből utazik tovább a kormányfő.
Magyarország készen az együttműködésre Kínával – közölte a miniszterelnök.
Az orosz elnök egy tévécsatornának nyilatkozott.
Mindkét félnek megvannak a maga érdekei abban a tekintetben, hogy a kapcsolatok fennmaradjanak.
Pekingből jelentkezett a külügyminiszter.
Elmondta, hogy 2020 után idén ismét Kínából jön a legtöbb beruházás.
A miniszterelnök a megbeszélésen a béke fontosságát hangsúlyozta.
Ez a második ismert külföldi útja, mióta elfogatóparancsot adtak ki ellene.
„Bezárkózás helyett együttműködés” – írta a magyar kormányfő.
A kormányfő tíz megállapodást írt alá hétfőn.
Hosszú utat tesz a miniszterelnök.
A magyar külügyminiszter szerint nehéz időszak következik.
Több országban is felkészülnek a lehetséges terrortámadásokra.