
Nagyot csökkent a Gazprom nyeresége
Több mint 70 százalékkal csökkent a nettó profit.
Több mint 70 százalékkal csökkent a nettó profit.
Az orosz elnök új rendeletet írt alá.
További négy ember ül még a vádlottak padján.
Korábban az orosz cég azzal gyanúsította Ukrajnát, hogy gázt halmoz fel Moldovának.
Nehezen vészelnénk át a telet az orosz gáz nélkül.
Kész az a cseppfolyósgáz-terminál is, amely háromévnyi magyar gázfogyasztásnak megfelelő mennyiséget képes a német hálózatba tölteni.
Az orosz elnök azonban nem hagyja annyiban.
Ígéretet tett Moszkvának a miniszter.
A gyanú szerint érzékeny adatokat tartalmazó dokumentumokat adtak ki egy külföldi titkosszolgálatnak.
Azzal fenyegetőztek, hogy jogi vita miatt leállítják.
A miniszter az Indexnek részletezte a döntés hátterét.
A közszolgálati televízió szólaltatta meg a tárcavezetőt.
Reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Zajlanak az események, csökkennek a részvényárak.
A Gazprom nem kíván nyilatkozni az ügyben.
Több tízmilliárd köbméter földgáz a tét.
A magyar rekordbajnok meze nem várt feltűnést keltett az elmúlt hetekben.
Forintban átszámítva 16 670 milliárdos nyereséget termeltek fél év alatt.
Kovács Zoltán európai uniós kommunikációért felelős államtitkár nem hagyta szó nélkül.
Közben egyre drágább az energia, és egyre értékesebbek a Gazprom részvényei.
Nyitáskor volt a legalacsonyabb értéke.
Napi 10 millió dollárnyi gázt égetnek el. Június óta. Felgyorsulhat az északi-sarki jég olvadása.
Több mint ötödével ugrott a földgáz tőzsdei ára.
A Németországban rekedt gázturbina miatt a Spotifyon megy a kóstolgatás.
Oroszország újkori történelmében először.
A drágulás a nyugati szankciók miatt realizálódhat, állítja a Gazprom.
A már leszerződött mennyiségeken felül még mintegy 700 millió köbméter érkezik.
Szerinte Vlagyimir Putyin tárgyalásos megoldást akar.
Az EU-ban meggyengített veszélyhelyzeti terv van érvényben.
Oroszország szerint azonban ez az egész hazugság.
A tagállamok megegyeztek az önkéntes 15 százalékos földgázfogyasztás-csökkentésben.
Az Északi Áramlat 2 beindítása nem oldja meg az európai gázhiányt.
Hamarosan érkezik a gáz, de csak korlátozott mennyiségben.
Eközben az Északi Áramlaton a vállalat nem tudja teljesíteni a kötelezettségeit.
Ennek kíméletlen következményei lehetnek.
Még tárgyalni sem hajlandók a kérdésről.
Semmi nem utal arra, hogy a Siemens tényleg visszaszállítaná a turbinát Kanadából.
A szokásos napi 32 millió köbméter helyett hétfőn napi 21 millió köbmétert szállítanának.
Alekszej Sztoljarov és Vlagyimir Krasznov tevékenysége feltűnően gyakran irányul a Kreml kritikusai ellen.
Már nemcsak a vezetékes földgáznál rúghatják fel a szerződésben rögzített feltételeket, hanem az LNG-nél is.
Az Amur River, az Ob River és a Clean Energy nevű hajókkal történt.
Nem fizetnek osztalékot, menekülnek a befektetők
A külügyminiszter szerint Magyarország pontosan megkapja a tavaly megkötött szerződés szerinti mennyiséget.
Tovább borzolja a kedélyeket a gázellátási probléma.
A Naftohaz minden jogi lehetőséget ki akar használni.
A Gazprom szerint karbantartásra van szükség.
Az olaj ára viszont csökkenhet.
Már az olasz Eni is beszállt.
A külgazdasági és külügyminiszter gyorsan reagált az európai földgázszállításokkal kapcsolatos hírekre.
Még a szomszédos Szlovákiában is visszavágták a tranzitmennyiséget, Magyarország helyzete viszont egészen speciális most.
Állítólag technikai problémák vannak.
Egyelőre nincs veszélyben a dán gázellátás.
Nagyon erős reakció érkezett az orosz szóvivőtől a lengyel gázszerződés felmondása miatt.
Egyre gyorsabban szakad le az unió az orosz gázimportról. Csütörtökön fontos mérföldkőhöz érkeztek.
Egy magyar vállalat is van köztük.
A szankciók valós hatásait még nem igazán lehet látni.
Európába nemcsak Oroszország felől van kiépített gázvezeték, hanem Azerbajdzsán is rendelkezik már saját hálózattal. De mire is elég ez?
Valakinek előbb vagy utóbb engednie kell.
Andrej Krukovszkij már az ötödik, Gazpromhoz köthető vezető, aki az elmúlt időszakban elhunyt.
Igor Volobujev Kijevbe ment azzal a tervvel, hogy csatlakozik az ukrán katonákhoz.