
Diplomáciai botrány lett Novák Katalin Facebook-posztjából
A román külügy kiakadt az egyik bejegyzésen.
A román külügy kiakadt az egyik bejegyzésen.
Ha Oroszországban egy idő után a dolgok rosszul mennek, ott forradalmak törnek ki a diplomata szerint.
Az ukrán elnök egyik legnagyobb kérésében is megállapodtak a világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő G7-ek.
A jegyzék rögzítené az Ukrajnát ért veszteségeket és károkat, ami a háború után a jóvátétel alapját képezhetné.
A külügyminiszter szerint elképesztő verseny van Európában a kínai beruházásokért.
Az ukrán elnök támogatást kért a német kancellártól.
Sokan nem nézik jó szemmel Magyarország álláspontját az ukrajnai háborúról.
Belenőtt az államfői szerepbe? Mikor sikerült kifejeznie a nemzet egységét? Miért adhatott kegyelmet Budaházy Györgynek?
Fokozzák az együttműködést.
Egyre feszültebb a két ország kapcsolata.
Nem biztos, hogy ezt megkapja.
Ferenc pápa korábban azt kérte Kirill pátriárkától, hogy ne váljon Putyin ölebévé.
Az ott állomásozó katonákat természeti katasztrófák esetén fogják bevetni.
Új ösztöndíjprogramokat hoznak létre az egyetemistáknak.
Lesz elég lőszer folytatni a háborút? Kis-Benedek Józseffel beszélgettünk.
Florida kormányzóját rendszeresen hasonlítják a magyar miniszterelnökhöz.
A felek egymást vádolják, miközben a lőszer vészesen fogy.
Kifakadt az orosz külügyminisztérium.
Hidakat épít és békét hirdet külföldi látogatásain a szentatya.
Magyarország és a Szentszék kapcsolata évezredes múltra tekint vissza, azonban a hivatalos diplomáciai viszony alig százéves.
Szerinte Magyarország unikális helyzetben van.
Déli szomszédunk egyensúlyra törekszik Nyugat és Kelet között – áll az Oeconomus Gazdaságkutató elemzésében.
Pekingi út kellett ahhoz, hogy beköszöntsön az enyhülés korszaka a világban.
Rejtélyes antennákat szúrtak ki az orosz nagykövetség épületén.
Az öreg kontinens az USA legfőbb versenyelőnye lehet a Kínával folytatott versenyben.
A kínai külügy szerint a G7 országainak inkább a saját problémáikkal kellene foglalkozniuk.
Horváth Levente Kína-szakértő, egykori sanghaji főkonzul írt cikket erről.
John Kirby szerint a brazil elnök félrevezető állításokat tesz az orosz–ukrán háborúról.
Belorusz kollégájával tárgyalt Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.
Az amerikai elnök elmondta, mi most a legfontosabb.
A feltételezések szerint kemény szankciók várhatók Magyarország ellen.
Egyes híresztelések szerint Washington komoly intézkedéseket fontolgat.
Néhány szakértő úgy látja, csak egy kicsivel van több hatalma, mint a Kreml sajtószolgálatának.
Egy szakítás és annak következményei.
A svéd külügyminiszter nem reménykedik benne, hogy júliusig NATO-tagok lesznek.
Caj Jing-ven elméletileg az amerikai képviselőház házelnökével is találkozik majd tíznapos útján.
Az elmúlt években szoros lett az együttműködés, de most tovább mélyülnek a kapcsolatok.
A köztársasági elnök megállapodott egy dologban a kormányfővel.
25 éve nyílt meg a karcagi kazah konzulátus.
Mihajlo Podoljak nem örül annak, amit Gulyás Gergely csütörtökön mondott.
Nem csak neki kell szembenéznie a kritikákkal.
Még az a cég is sztrájkol, amely a vörös szőnyeget szállította volna az elnöki palotába.
Beváltotta korábbi fenyegetőzését Bosznia-Hercegovina szerb entitásának a vezetője.
Peking már nyíltan fenyegetőzik.
Tudják-e időben pótolni az ukránok számára létfontosságú lőszereket?
A The Economist készített riportot Kárpátalján, amelyből kiderült: megoszlanak a vélemények.
Olyan eredményt ért el a pekingi diplomácia, amire az amerikainak esélye sem lett volna.
A mostani egyeztetésen az Európai Unió főképviselője is részt vett.
A közel-keleti stabilitás egybevág Peking energiapolitikai és diplomáciai céljaival.
Az Országgyűlés elnöke a szlovén Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt Ljubljanában.
Korábban a párt politikáját olyan oroszbarát politikusok alakították, mint a Putyinnal szívélyes kapcsolatot ápoló Gerhard Schröder.
A magyar külpolitika zsákutcába jutott, teljesen elszigetelődtünk a nemzetközi porondon.
De nem ez lesz a legfontosabb téma.
Hátha így sikerül elsimítani a problémákat.
A diplomaták kinevezéséről február 27-én, zárt ülésen döntöttek.
A kormányfő szerint blokkosodás kezdődött a világban.
Már a miniszterelnök programja is ismert.
Az unió aggasztónak tartja az ázsiai ország háborús álláspontját.
Többen is pályáztak arra, hogy a béke hírnökeként lépjenek fel, úgy tűnik, megvan a kulcsfigura.