Interjú a volt miniszterelnökkel.
A politikus hálás, hogy ellátogathatott a pápa szülőhelyére.
Kínai–francia–európai uniós, háromoldalú csúcstalálkozót tartottak Párizsban.
A Facebook és az Instagram sem tesz eleget a követelményeknek.
Az EU szerint a civilek nem fizethetik meg a konfliktus árát.
A francia elnök azon ügyködik, hogy leváltsák az Európai Bizottság elnökét.
A Fidesz EP-képviselője eközben az uniót támadta az ülésen.
A mutató 2022 szeptemberében érte el történelmi mélypontját mínusz 28,6 ponton.
Két oldalról is érkezik fenyegetés a jelenlegi elnökre nézve.
Nem sikerült rendezni a vitát, irány a bíróság.
Magyarország is érintett az ügyben.
Egyelőre csak levegőhöz jutott az Európai Bizottság elnöke.
Egyre nagyobb a nyomás az Európai Bizottság elnökén.
A polgármester szerint ezzel nem kellene többé munkába sietni.
Magyarország ellenzi a bevezetését, mert az Alaptörvénnyel is ellentétes lehet.
A WHO megkongatta a vészharangot, sok száz millió érintettje lesz.
Szerdán szavaznak a viták össztüzében született paktum bevezetéséről.
Brüsszel is közleményt adott ki róla.
Az üzletlánc mellett az osztrák kormány jelzett a testületnek az ügyben.
Több milliárd euró foroghat kockán.
Napirendre vették a téma megvitatását.
Szerinte a magyar miniszterelnök kompatibilis Európával.
Az uniós vétót is eltörölnék, alapjában alakítanák át a folyamatot.
Ettől függetlenül éppen Magyarországba törhet bele a foguk.
Strasbourg nekiment Brüsszelnek.
A kutatóintézet lecsapolná a mocsarat.
Felszólító levelet küldtek Brüsszelből.
A Fidesz EP-képviselője szerint újabb beavatkozás történik a tagállamok szuverenitásába.
Ő bízik benne, hogy a balkáni ország teljesíti a csatlakozási kritériumokat.
Nem ez volt a terv, mégis mindenki támogatta.
Az uniós adatvédelmi hivatal megkongatta a vészharangot.
A miniszterelnök szerint az elmúlt öt év az Európai Unió legkudarcosabb időszaka volt.
Egy „nagyon alapos vizsgálat” tette lehetővé az összeg hazahozását.
Egy régóta húzódó konfliktusra tennének pontot a különalkuval.
Ukrajnát is bevonnák a tervekbe.
A politikus visszatérően javasolta az Európai Ügyészséghez történő csatlakozást.
Ursula von der Leyen több feltételt is megszabott.
Ursula von der Leyen számolt be róla.
A platform megsérthette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt.
Felfedték „Brüsszel legrosszabbul őrzött titkát”.
Ukrajna támogatásának helyzetéről is beszélt.
Az új szabályok már idén élesednek.
A DK EP-képviselője szerint el kell érni, hogy a pedofil elkövetőket a legszigorúbb büntetés sújtsa.
Az egyik legjelentősebb uniós támogatással megvalósuló magyarországi intézkedés.
Úgy vélik, hogy több uniós rendelkezést sért a jogszabály.
A kinevezés hatálybalépésének időpontjáról később döntenek.
Zavaros találkozóra számítanak.
Három tárgykörben is mulasztott a kormány.
Szakbizottság tartott meghallgatást a magyar jogállamiság ügyében.
A gyíkemberek és a marslakók is előkerültek.
Rendkívüli körülmények közt dönthetnek több mint 100 milliárd euró kifizetéséről Brüsszelben.
Továbbra is Ukrajna és a Magyarországnak járó uniós források a vita tárgya.
A Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezték erről.
Az EP ezenkívül perrel és bizalmatlansági indítvánnyal is megfenyegette a bizottság elnökét.
Szerinte jogtalanul ítélték meg az uniós forrásokat.
Az EP akár bizalmatlansági indítványt is benyújthat az Európai Bizottság ellen, ha újabb forrásokat tesznek elérhetővé.
„Ursula von der Leyen hagyta magát megzsarolni.”
A képviselők szerint nem volt jogszerű a kifizetés.
Az Európai Bizottság reménykeltő jóslatot mondott Magyarországról.
Úgy látja, Magyarország rendelkezik a legmodernebb igazságügyi rendszerrel.