514 találat az Indexről, és 276 a környékéről.

Nem kapta meg a pénzt a Wizz Airtől, végrehajtókat küldött a repülőtérre
Portugáliába utazott volna a férfi a családjával, terve azonban meghiúsult.

Közleményt adtak ki a magyar légtérben köröző nukleáris bombázóról
A Magyar Honvédség elárulta, hogy került ide a B–52-es.

Sztrájk miatt minden görögországi repülőjáratot törölnek csütörtökön
Sztrájk miatt nem lehet utazni.

Jó hír az utazóknak: már repülővel is lehet utazni egy szomszédos ország fővárosába
Hosszú idő után indult újra a közvetlen járat.

Női pilóták kiképzésére indít programot a Wizz Air
Világszerte a kereskedelmi járatok pilótáinak mindössze öt százaléka nő.

Halálos repülőbaleset történt az Egyesült Államokban
Durva légörvénybe keveredett egy repülőgép.

Hangrobbanásokra kell számítani Magyarország több pontján
A honvédség az emberek megértését és türelmét kéri.

Több mint hatvan légitársaság tűnt el a járvány három éve alatt
Beütött a krach.

Hova üljünk a repülőn, ha rettegünk?
Statisztikák segítségével megállapították, hol a legbiztonságosabb.

Több mint két hónapot töltött a levegőben a rekorder repülő
Volt, hogy elaludtak, és a robotpilóta mentette meg az életüket.

A Wizz Air járatán hozta világra gyermekét egy utas
A baba és a kismama is jó egészségnek örvend.

Az utolsó Jumbo Jet is elhagyta a gyártóbázist
A Washington állambeli gyártóbázisról kigördült az utasszállítást forradalmasító utolsó Boeing 747.

Kiderült, miért festik fehérre a legtöbb repülőt
Több oka is van.

Összefogott a NASA és a Boeing: olyat alkotnak, amilyen még nem volt
Már azt is tudni vélik, mikor lesz az első tesztrepülés.

Nem találja ki, melyik volt tavaly a legpontosabb légitársaság a világon
Összesítés 2022-ről, hogy melyik társaság járatai késtek a legkevesebbet, és melyek voltak a legbiztonságosabbak.

Tesztelik a drónos házhoz szállítást Budapesten
A csomag drónra helyezéséhez, valamint a felszálláshoz és a landoláshoz szükséges időt is felmérték.

Új országba indulnak repülőjáratok Budapestről
A Wizz Air 23 új útvonalat alakít.
Lezuhant egy utasszállító repülőgép, ketten meghaltak Nyenyecföldön
Jegesedés miatt próbált leszállni.

Kötelezheti az EU a koronavírusteszt elvégzését a Kínából Európába utazóknak
Nem vaklárma, a világ nagy része már reagált.

Négy emberi koponyát találtak a mexikói repülőtéren
Horrorcsomagot lepleztek le, mielőtt eljutott volna a címzetthez.

A fedélzeten szült, kényszerleszállást hajtott végre a gép
Az édesanya és az újszülött is jól van.

Újabb botrány a Wizz Air járatán, pórul jártak a magyarok
A történtekről olvasónk számolt be, az ügyben kerestük a légitársaságot.

Pórul járhat, aki az ünnepek alatt repülővel akar Angliába utazni
Figyelmeztetést adott ki a Wizz Air az Egyesült Királyságba tartó ünnepi járatokkal kapcsolatban.

Kíváncsi, hol jár a Mikulás? Ez a radar megmutatja
Minden évben megismétlik a küldetést.

Megszólalt a Wizz Air a reptereken tapasztalható káoszhelyzetről
Hasznos tanácsokkal szolgált a légitársaság.

Megoldódhat a leghíresebb amerikai pilótanő eltűnésének rejtélye
Egy 30 éves fémpanel mindenre választ adhat.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a légi közlekedés
Különleges üzemanyag gyártásába kezdenek Franciaországban.

Óriási változás előtt áll a légi közlekedés
Újfajta technológia kifejlesztésén dolgoznak az iparági szereplők.

Becsődölhet Moldova nemzeti légitársasága
Oroszország miatt kezdődött a hatósággal zajló viszály.

Megmentették a villanypóznának csapódó kisrepülőgép utasait
Feszültség alatt álltak a vezetékek, ami nehezítette a mentést.

91 évesen meghalt a kétszeres műrepülő-világbajnok
Van olyan világbajnok, aki miatta kezdett repülni.

Lövedék talált el egy landoló utasszállító repülőgépet
Senki nem sérült meg.

Miért állt hadilábon az utazással Kádár János?
Legjobban a vasutat szerette.

Belgiumot és Görögországot is megbénítja az általános sztrájk
Az infláció miatt egyre nagyobb a felháborodás.

Embereket mentene az ehető drón
Puffasztott rizsből készült, és jól repül.

Nagy sebességgel hasítja a levegőt a futurisztikus repülő autó
Autonóm repülési képességekkel rendelkezik a jármű.

Egy brit légitársaságnál már a férfiak is viselhetnek női egyenruhát
A névmásjelvények is elérhetővé válnak.

Ötezer szellemjárat repült az Egyesült Királyságban 2019 óta
Havonta 130 teljesen üres járat indult.

Villám csapott a belgrádi reptérbe
Egy nagy vihar vonult át a városon.

Elszáll az agyunk! Kiderült, igazából miért van szükség a repülőgépes üzemmód bekapcsolására
Csak tévhit, hogy a repülőgép működését befolyásolhatják a készülékeink.

Öt aszteroida közelíti meg a Földet, van, amelyik potenciálisan veszélyes
Az egyik űrszikla akkora, hogy elpusztíthatna egy várost.

Nem az új Malév szeretne lenni az új magyar légitársaság
De nem új Malév akar lenni az Aeroexpress.

Egy holland városban nem reklámozhatnak többé nyaralós járatokat
A húsreklámokat is betiltják.

Csődhullám fenyegeti az európai légitársaságokat
Szorult helyzetbe kerülhetnek.

Új magyar légitársaság született, nagy terveik vannak
Remélhetőleg nem úgy végzi, mint a Malév és a Sólyom Airways.

Összeverekedtek az Air France pilótái az egyik járaton
A személyzet választotta szét őket.

Három szaúd-arábiai városba is járatokat indít a Wizz Air Budapestről
Új, egzotikus úti célok váltak elérhetővé.

Új Guinness-rekord született, egyedül repülte körbe a Földet egy tizenéves pilóta
Öt hónap alatt 52 országot járt be.

Szóba került a magánrepülőgépek betiltása
Az energiatakarékosság és környezetvédelmi szempontok határozzák meg a döntést.

A Wizz Air Párizsban felejtette budapesti utasait
Sokan a repülőtéren éjszakáztak, míg a szerencsések négycsillagos szállást kaptak.

A Ryanair elválasztott egy anyát két kisgyerekétől
Nem engedték felszállni a Spanyolországba tartó gépre.

Taylor Swift olyan környezetszennyező, mint 1200 átlagember
Az énekesnő stábja magyarázkodik.

Zöld utat kapott a Boeing a 787 Dreamliner-átadások újraindításához
A hatóságok korábban gyártási hibák sora felett hunytak szemet.

Az Air France–KLM növeli járatainak számát a nyári járattörlések után
A kereslet próbára teszi az iparágat.

Luxusballon utazik az űrig
Méregdrága a jegy, de van kereslet az űrturizmusra.

Kiderül, hányan repültek Ferihegyről júniusban
A Liszt Ferenc Repülőtér forgalma már a nyár első hónapjában meghaladta az egymilliót.

Itt vannak a világ legjobb légitársaságai
A Qatar Airways több kategóriát is megnyert.