676 találat az Indexről, és 134 a környékéről.

Donald Trump legnagyobb ellenfele begyújtja a rakétákat, indul az elnökválasztáson
Elon Muskkal közösen teszi meg a bejelentést.

Elon Musk már tudja, kinek drukkol az amerikai választásokon
Tim Scott szenátor pénteken hivatalosan is benyújtotta a szükséges dokumentumokat.

Elon Muskot úgy összerugdosták, hogy felismerhetetlenségig torzult az arca
Eddig nem hallott sztorikat mesélt el a világ egyik leggazdagabb üzletembere.

Elon Muskból szélsőjobboldali elnyomó lett?
A milliárdosnak sikerült lenulláznia korábbi reputációját.

Jeff Bezos lesz a következő, aki embereket lő fel a Holdra?
Elon Musk után az Amazon-vezér is részt vesz az Artemis-programban.

Elon Musk szerint nem antiszemita, amit Soros Györgyre mondott
Az üzletember fenntartja véleményét, és szerinte azt mond, amit akar.

Kitört a háború Elon Musk és Soros György között?
Az egyik milliárdos az X-Men főgonoszához hasonlította a másik milliárdost.

Korlátozza Törökországban a Twitter a működését
Miközben az ország legkiélezettebb választását tartják.

Új vezérigazgató került a Twitter élére, ezt lehet tudni róla
Elon Musk olyat tett, ami ritkán fordul elő.

Elon Musk megtalálta utódját, új vezérigazgatója lesz a Twitternek
A milliárdos szerepe átalakul.

Kiborította az amerikai légügyet a SpaceX felrobbanó rakétája
A kilövőállást szétszedte, a szomszéd várost hamuval terítette be a valaha volt legnagyobb rakéta.

Elon Musk exe olyat tett, amit előtte még egy előadó sem
Grimes szabadon felhasználhatóvá tette a hangját a mesterséges intelligencia által generált dalokhoz.

Tréfának indult, de nagyon bejött a kriptósoknak a kutyás pénz
Internetes meme ihlette és egy shiba inu kutyafajtát ábrázol, mi az?

Sergio Ramos keményen beleszállt Elon Muskba
Szerinte a milliárdos csak a pénzre megy.

Bizarr látvány a Twitteren: halott hírességek profilja éledt újra
Többek között Michael Jackson, Paul Walker és Kobe Bryant fiókja is visszakapta a kék pipát.

Furcsa lépést tett a Twitter
Néhány kivételes ember visszakapta a kék pipát, amelyet nemrég elvettek tőlük.

Musk perrel fenyegeti a Microsoftot
Kizárták a Twittert a hirdetési rendszerükből.

Az emberiség új korszakának kezdete vagy kudarc az óriásrakéta robbanása?
Utat vágtunk a megoszló vélemények között.

Kiderült, miért robbant fel a kilövés után minden idők legerősebb rakétája
Csupán négy percig volt a levegőben.

Percekkel a kilövés után felrobbant minden idők legerősebb rakétája
A cég így is sikeresnek minősítette a próbát.

Soha nem voltak még ilyen olcsók a Teslák
A vállalat célja, hogy idén 2 millió járművet építsen, megduplázva ezzel a 2022-es termelést.

Elon Musk világgá kürtölné a földönkívüliek létezését
Úgy véli, az amerikai kormány hasznot húzna a kis zöld emberkékből.

Kitűzték a világ legnagyobb űrrakétájának indítási időpontját
Az első tesztrepülésére indulhat Elon Musk rakétája.

Elon Musk TruthGPT néven akar létrehozni mesterséges intelligenciát
A milliárdos szerint a többiek nem értenek a témához.

Elhalasztották a kilövést, a Földön maradt a világ legnagyobb rakétája
Negyven másodperccel az indulás előtt fújták le az eseményt.

Elon Musk elindíthatja a ChatGPT riválisát, pedig korábban be akarta tiltani
Pálfordulás állt be a Twitter és a Tesla vezetőjénél.

Elon Musk a Twitter vezérigazgatójának nevezte ki a kutyáját
A milliárdos először adott interjút a közösségi platform felvásárlása óta.

Irány a Mars: kilövésre kész a SpaceX óriás rakétarendszere
A járművet arra tervezték, hogy embereket és rakományt szállítson, akár a vörös bolygóra is.

Gigagyárat épít a Tesla Sanghajban
Akkumulátoros villamosenergia-tárolókat fognak gyártani.

Itt van Elon Musk újabb meglepő húzása a Twitteren
A milliárdos ismét tett egy váratlan lépést.

A The New York Times nem fizetett, többé nincs kék pipája a Twitteren
A The Washington Post szerint ez Elon Musk bosszúja.

Begyorsított a Tesla, csak nem annyira, mint Elon Musk várta
Rekordmennyiségű leszállításról számoltak be – az értékesítés növekedése azonban szerény volt.

Elon Musk egymillió dolláros vérdíjat tűzött ki
Bízik benne, hogy hamar megkapja a segítséget.

Nyílt levélben követelik a mesterséges intelligenciák fejlesztésének felfüggesztését
Az aláírók között van Elon Musk, Steve Wozniak, Yuval Noah Harari, Max Tegmark, rengeteg professzor és a Google munkatársai.

Elon Musk elismerte, hogy bezuhant a Twitter értéke
Töredékére csökkent a vállalat értéke, amóta megvette.

Elon Musk teljesen bekattant, felháborító lépést tett
A Twitter ezentúl egy fekáliát ábrázoló emojival válaszol a sajtó összes megkeresésére.

Óriási bejelentést tett a Facebook üzemeltetője, jön az új közösségi oldal
Az is kiderült, milyen kódnév alatt fut a platform.

Saját várost akar építeni Elon Musk
Hatalmas területet vásároltak fel Texasban.

Elon Musk kigúnyolta a Twitter fogyatékkal élő volt alkalmazottját
Nem maradt következmény nélkül a világ egyik leggazdagabb üzletemberének beszólása.

Elon Musk megint nagyot mondott, de most senki sem nevet rajta
Mestertervet vázolt a Tesla-vezér.

Magyarországra is befutott a Twitter Blue, pofátlanul drága lett
Többet kér érte Elon Musk, mint amennyibe egyhavi Disney+- vagy HBO Max-előfizetés kerül.

Tovább folytatódnak a tömeges kirúgások a Twitternél
Elon Musk korábban azt ígérte, nem lesz több létszámleépítés.

Elon Musk: Sztálin ezt imádta volna!
Új funkciók érkeznek az okostelefonokra, ezt kommentálta.

Elon Musk nem nyugszik: ezúttal minden idők legerősebb rakétarendszerével állt elő
Egy nap a Marsra visz minket – írta a Starshipről a milliárdos üzletember.

Felmentette a bíróság Elon Muskot
A befektetők is tudhatták, hogy ha a milliárdos tüsszent egyet, a tőzsde megmozdul.

Kétszázadik indításán van túl a SpaceX hordozórakétája
2010 óta dolgoznak a Falcon 9-esek.

Csaknem 50 milliárd forintot bukott bitcoinon a Tesla
Elon Musk korábban még azt ígérte, hogy fizetőeszközként is elfogadják a kriptovalutát.

Mérgelődnek a meteorológusok Elon Musk műholdjai miatt
Az előnyöket ugyan elismerik, de ezzel együtt is megvannak a saját aggályaik.

Komoly döntésre kényszerítette Elon Muskot az infláció
A Tesla autóit érinti a változás.

Rekordnyereséget ért el a Tesla
A cég tavalyi egész évi profitja több mint kétszeresére nőtt.

Betilthatják a TikTokot az Európai Unióban
Korábban már a tengerentúlon is felvetődött az ötlet.

Elon Musk megint rossz hírt kapott
A Twitter állítólag jelentős összegű tartozást halmozott fel.

Elon Musk: Csak azért, mert tweetelek, még nem jelenti azt, hogy az emberek elhiszik
A részvényesek szerint a milliárdos direkt hazudott a Tesla felvásárlásáról.

Kamuvideóval reklámozta az önvezetést a Tesla
A 2016-os reklámban látható kocsi nem ismerte a lámpákat, és nekiment a parkoló kerítésének.

Öt ember, aki átalakulást hoz a pénzügyi világba
A jövőbe láttak, forradalmi ötletük pedig alaposan felforgatott mindent.