Felháborodtak a helyiek, nyilvános vécét telepítenek Petőfi Sándor szobra mellé Ungváron
Nem talált jobb helyet az önkormányzat.
Nem talált jobb helyet az önkormányzat.
A házelnök elárulta, mi áll majd a jövő év fókuszában.
Egy kárpátaljai magyar politikus szólalt meg lapunknak.
„Nyomorult társaság az egész, Orbán főnököddel az élen” – írta a külügyminiszternek.
Még mindig zajlik az akció.
Úgy sejtik, a németek egy fegyvergyárat hoztak létre a településen.
A központ tagadja a bántalmazást.
Viktor Mikita 2021 óta állt a régió élén.
Egy frissen műtött anya kéthónapos csecsemőjével is utcára kerül.
Szerinte a békemisszió látványosan megbukott.
A Magyar Helsinki Bizottság bírósághoz fordul az ügyben.
Több pontot is teljesítettek a magyar javaslatokból.
A Tisza Párt alelnöke friss fejleményekről számolt be.
A KMKSZ ISZ elnöke szerint a magyarság inkább erőforrás az ukránok számára, mintsem probléma.
Létrehozását az ukrán kisebbségi törvény írja elő.
A bűncselekményben a kisfiú anyja is részt vett, mégis szabadlábon van.
Még mindig messze a cél.
Szijjártó Péter számolt be a részletekről.
Egyre több panasz érkezik.
Ukrajna legnagyobb vízerőműve ellen is csapást hajtottak végre.
Nem teljesültek a követelések.
Azt is elmondta, terrorcselekménnyel fenyegették meg a Mi Hazánk Mozgalmat.
A miniszter korábban egyértelművé tette a magyar elvárásokat ez ügyben.
Putyin egyik legközelebbi szövetségese beszélt Ukrajna felosztásáról.
Kárpátaljára menekülhetett vissza.
Kárpátaljára is ellátogatott volna az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján.
Olvad a jég, ukrán helyett magyar pénzből létesülhet Kárpátalján rehabilitációs központ.
Nincs elragadtatva a miniszter Toroczkai László felvetésétől.
Szerinte a magyarellenes radikális ukrán nacionalisták az ilyen pillanatokat várják.
A pártelnök kifejtette, hogyan értette, hogy a Mi Hazánk „igényt tart Kárpátaljára”.
Az ukrán kisebbségi törvény „jó irányba halad, de nem elégséges”.
Rendőrségi helikopterrel indult Ukrajnába a külügyminiszter.
A köztársasági elnök azt mondta: nem szeretné bajba sodorni őket.
Közel harminc ember sebesült meg a támadásban.
Újabb fejlemények vannak az ügyben.
Gránátokkal zárta le a vitát.
Konfliktusba került a helyi hatóságokkal is.
Hat ember állapota súlyos, köztük a robbantóé, aki válságos állapotban van.
Januárban indoklás nélkül menesztették.
Nem enged a miniszterelnök.
Nyílt levélben fordultak a kormányfőhöz.
Az államfő szerint biztatóak a kilátások.
A kárpátaljai magyar politikus 65 éves volt.
A Fidesz európai parlamenti képviselője nonszensznek nevezte az intézkedést.
Szerinte csak azok a politikusok szorgalmazzák az ukrajnai választások megtartását, akik unatkoznak.
A magyar kormány határozott álláspontot képvisel az ügyben.
Több cikk is megjelent a csapásról, amelyben legalább 19 katona meghalt.
Az általa vezetett önkormányzat több, a magyar közösség érdekeit sértő intézkedést is hozott.
A miniszter az MCC Beregszászi Képzési Központjának évnyitóján mondott beszédet.
Újabb fejlemény a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolánál.
Úgy vélik, az EU-nak vannak olyan „befolyásolási eszközei”, melyek hatnak Orbán Viktor kormányára.
Zelenszkij tisztviselője a napokban jelezte, hogy készen állnak.
Ukrajna szerint országunk hátba szúrta őket.
Tanévnyitó ünnepséget tartottak a járás magyar iskolái.
A tantestület szerint az iskola történetének talán legnehezebb időszakát élik.
Az érdekvédelmi szervezet felháborítónak tartja, ami a magyar középiskola körül zajlik.
Elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
Állítása szerint ha a termelés megindul, 500 milliárd euró értékű aranyat nyerhet ki a földből.
A külügyminisztérium reagált az Indexnek a történtekre.