Az orosz külügyminiszter a háború kezdete óta először látogat uniós országba
Szóvivője azonban nem tarthat vele.
Szóvivője azonban nem tarthat vele.
A Gazprombank szankciós listára helyezéséről is szó eset.
„Magyarország álláspontjával az oroszok tisztában vannak.”
Kiderült, jogi megoldást keres a kormány, hogy újrainduljon Ukrajnán keresztül a kőolajellátás.
A két külügyminiszter az orosz–magyar politikai párbeszéd színvonalát méltatta.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter számolt be a fejleményekről.
A magyar külügyminiszter elítéli az iráni támadást.
A külgazdasági és külügyminiszter lelkierőt kívánt az áldozatok családjainak.
Mintegy másfél órát tartózkodott bent, nyilatkozat nélkül távozott.
Valami nem stimmel a Török Áramlattal.
Találkozott az orosz külügyminiszterrel csütörtökön.
Az orosz elnök retteg a tehetséges emberektől.
Szergej Lavrov szerint legutóbb kihasználták jóakaratukat.
A külügyminiszter mindenkit megnyugtatott.
A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésről jelentkezett be.
António Guterres négy pontba szedte javaslatait.
A Kreml és a Fehér Ház is azonnal értesült az elhangzottakról.
Az orosz külügyminiszter szerint Vlagyimir Putyinnak mindenben igaza volt.
Esküvőre lett volna hivatalos férjével együtt.
John Kirby szerint a brazil elnök félrevezető állításokat tesz az orosz–ukrán háborúról.
Néhány szakértő úgy látja, csak egy kicsivel van több hatalma, mint a Kreml sajtószolgálatának.
Reagált Josep Borrell „képmutató” kijelentéseire is.
Azt mondta, megerősítik és elmélyítik a kínai–orosz barátságot, bármi történjék is utána.
Többeken is úrrá lett a fáradtság, köztük magas rangú politikusokon is.
A külügyminiszter szerint a Nyugat úgy áll az oroszokhoz, mint Hitler a zsidókhoz.
Oroszország rakétaesőt zúdított Ukrajnára.
Kifakadtak az oroszok.
Három indonéz kormány- és egészségügyi tisztviselő azt állította, hogy beteg a diplomata.
A hírek szerint 48 órán belül érkezhet a támadás.
A Gazprommal fog tárgyalni.
Az ENSZ BT ülése után találkozott a két diplomata.
Szergej Lavrov a Nyugatba is beleszállt, majd beszéde után kisétált az ülésről.
A tárcavezető szerint szükségszerű az együttműködés Oroszországgal.
Erős kijelentést tett a napokban az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov azt üzente Moldovának, ha kell, ott is megvédik az orosz ajkúak érdekeit.
Natalja Vovkot körözi a rendőrség, korábban egy házban lakott az orosz újságírónővel.
A bevált krími recept alapján annektálná Oroszország Kelet-Ukrajnát.
Év végéig a magyar lakossági fogyasztás fedezete garantált, erről Szijjártó Péter beszélt a Szergej Lavrovval folytatott moszkvai tárgyalása után.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is tárgyal.
Az orosz külügyminiszter elmondta, mit kellett volna tennie Kijevnek, hogy megakadályozza a háború kitörését.
Az ország továbbra is az Európai Unió tagjává kíván válni.
Az orosz külügyminiszter eredetileg Szerbiába utazott volna, ám három NATO-tagország közbeszólt.
Külügyi tisztviselőkkel találkozik a terrorszervezet küldöttsége.
Ezért Izrael védelmi fegyvereket küldhet Ukrajnának.
A szankciókat „már megszokták”.
Az orosz külügyér ismételten kijelentette, hogy minden Ukrajnába küldött külföldi fegyverszállítmányra célpontként tekintenek.
Szerinte ez csak egy újabb színpadias jelenetre adott volna lehetőséget az ukránoknak.
Az orosz külügyminiszter a béketárgyalásokról is beszélt: csak azt szeretnék, ha az ukránok maguk dönthetnének a sorsukról.
Az orosz külügyminiszter reagált a háborús bűnök vádjára is.
Több politikuscsemete ellen szankciókat vezettek be az utóbbi időben.
Szergej Lavrov nem sokat utazott, miután Oroszország lerohanta Ukrajnát.
Az orosz külügyminiszter szerint nem is titkolják.
A külügyminiszter szerint az amerikaiak célja Joe Biden elnöksége alatt Európa leigázása.
Azonban az orosz kommunikáció továbbra sem tiszta.
Nem hozott semmiféle kézzelfogható eredményt az első orosz–ukrán külügyminiszteri szintű egyeztetés, amelynek helyszíne Törökország volt.
A külügyminisztereik készítik elő a megbeszélést.
Az oroszok még tárgyalnának, ugyanakkor visszaparancsolják egységeiket a laktanyákba. Sokan csak színjátéknak tartják a bejelentést.
A Kreml visszatérést sürget a minszki megállapodáshoz.
Lehet, hogy volt már ennél sikeresebb megbeszélésben is részük.