A német válogatott gól nélküli döntetlennel kezdte felkészülését az Európa-bajnokságra
A magyarok másik csoportellenfele viszont győzött.
A magyarok másik csoportellenfele viszont győzött.
Az illetékesek szerint bármikor kialakulhat egy, az ukrajnainál is durvább fegyveres konfliktus.
A családot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy évig támogatja.
A férfiak jellemzően pénzzel, a nők inkább egyéb módokon jótékonykodtak.
Az egész ország összefogott, hogy segítse a háború elől menekülőket – mondta a megválasztott köztársasági elnök.
Megrázó pillanatokat élnek át az önkéntesek.
Azok ugyanis segítik az ország internethez való hozzáférését.
Az Egyesült Államok haderőt csoportosít át a balti államokba.
Magyarország részese a közös EU-s álláspontnak – hangsúlyozta az államtitkár.
A honvédelmi miniszter ismertette a nemzetbiztonsági kabinet által kijelölt feladatokat.
A nyugati kormányok szerint küszöbön állhat Ukrajna teljes körű megszállása.
Az ukrán elnök szerint az országa nem ad senkinek semmit, ugyanis nem tartozik senkinek.
Megnyugtatta a piacokat, hogy Biden és Putyin találkozik. Az MNB kamatemelését már elvárja a piac, kis ráhatás van csak az árfolyamra.
Ezt az orosz energiahordozó-szállításokkal indokolják.
Az ukrán–orosz konfliktusra hivatkoznak.
Németország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is kifejezte aggodalmát. A Donyec-medencében március 26-án éleződött ki ismét a helyzet.
A négy vádlott nem jelent meg a hollandiai tárgyaláson. Az egyikük korábban az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB ezredese volt.
A tűzszünet ellenére is folytatódnak a harcok az ukrán hadsereg és a szakadárok között Donyeck megyében.
Donyeck megye egyes részein már nem iható a csapvíz sem. Az oroszok és az ukránok sem tartják tiszteletben a tűzszünetet.
Súlyosbodtak a harcok, egyre feszültebb a helyzet.
Újra fellángolt a konfliktus a szeparatisták és az ukrán kormányerők közt, a civil áldozatok számát nem tudni.
Ugyanazt a programot használták az amerikaiak ellen, amellyel az ukrán hadsereget is támadták.
Ukrajnának 25 évébe telt, mire rájött, mit jelent túl közel kerülni Oroszországhoz, mondja az ukrán külügyminiszter-helyettes. Szerinte a magyar kormány tanulhat az ukránok helyzetéből. Interjú.
A kelet-ukrajnai válság megoldásán dolgozó négyek csak abban állapodtak meg, hogy lesz egy útiterv.
Egy éve nem halt meg annyi civil a háborúktól megtépázott országban, mint most.
A fokozódó nyomasztás miatt már állítólag Kerry külügyminiszter szólt Putyinnak, de hiába.
Igaz, Moszkva eddig nem ismerte el, hogy támogatja az oroszbarát szakadárokat.
Öt évig nem utazhat be az országba, mert helyeselte a Krím-félsziget elcsatolását.
Áldozatonként kétmilliárd forintot követelnek az oroszoktól a hozzátartozók.
Valahol szovjet szobrot döntöttek, máshol sarló-kalapáccsal vonultak.
Ukrajnáról, de nincs egyetértés. Merkel már a tárgyalásnak is örül.
Luhanszk és Donyeck térségében is harcok kezdődtek az oroszbarát fegyveresek és az ukrán hadsereg között. Újabb három ukrán halt meg.
Donyeck térségében kiújultak a harcok. Az ukrán hadsereg kiszorította a szakadárokat hadállásukból.
Egyelőre nem tudni, mitől. Egy ember meghalt.
Egy szélsőséges szervezet, egy képviselő emberei és a rendőrök között tört ki tűzharc Ukrajnában.
Az ukrán elnök szerint nyári offenzívára készülnek.
A szakadárok és Kijev egymásra mutogatnak, hogy ki miatt akadozik a fogolycsereprogram.
Kedden és csütörtökön is megöltek egy újságírót, utóbbit saját házának lépcsőjén lőtték le.
Négyen meghaltak, többen megsérültek.
Legalább három ember meghalt, sok a sérült.
Az első tíz Humvee terepjárót személyesen Porosenko vette át, azonnal ki is próbált egyet.
Visszavonták Kalinyingrádból a rakétákat és az odavezényelt katonai alakulatokat.
A nemzetvédelmi miniszter szerint a hadgyakorlat a NATO válasza arra, ami az EU kelti részén zajlik.
Ukrajna berlini nagykövete szerint ez problémás.
Tavaly év végén már több mint 15 százalékkal esett vissza a GDP.
Felhívta Putyint, nem tetszik neki a szakadárok támogatása. Békés rendezést akar.
Újra aktív a kilencvenes évek legendás hungarista vezetője. Orosz propagandistaként a február 17-re szervezett megmozdulást hirdetett egy Facebook-oldalon. Érdeklődésünk nyomán az eseményt törölték.
Vagy sem. Az orosz és ukrán hírek nagyon másról szólnak.
A kijevi törzs szerint sok szakadár esett el.
Az oroszok által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok fokozódó támadásai miatt.
Petro Porosenko ukrán államfő szerint elkapták a támadó szakadár csoport vezetőjét, egy volt rendőrt.
Az orosz, ukrán és francia diplomáciai egyeztetésen belátták, így nem mehet tovább.
Mellesleg rendbe kellene szedni a német hadsereget, mondta a NATO-főtitkár.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszerelnök berlini támadása miatt kezdtek akcióba.
Az orosz elnök szerint számos kihívást hoz 2015,
13 ukrán reaktor kap új fűtőelemeket.