884 találat az Indexről, és 9 a környékéről.

A Manchester City célja, hogy a történelem ne ismételje önmagát
John Stones szerint higgadtabbak és magabiztosabbak, mint valaha.

Inzaghi: Guardiola a világ legjobb edzője, a City a világ legjobb csapata
Dimarco: Számunkra a BL-döntő egy álom, számukra rögeszme.

A Manchester City ellen lőtték az idény legszebb gólját – videó!
A Chelsea kapusa mutatta be a szezon bravúrját.

Guardiola: Ha nem nyerjük meg most a BL-t, akkor befejezetlen lesz a munkánk
A spanyol tréner szerint a Manchester City története legnagyobb lehetősége előtt áll.

Minden idők leggyorsabb kupadöntős góljával győzött a Manchester City
Ha a csapat megnyeri a BL-t is, összejön a nagy triplázás.

A Newcastle volt a fény a PL-ben, a Chelsea a legnagyobb kudarc
Ebben az idényben egy csapat volt, amely hat pontot szerzett a Manchester City ellen.

Erling Haaland lett az év futballistája a Premier League-ben
Sorozatban negyedik alkalommal ért a csúcsra a Manchester City egyik játékosa.

Megtörték a bombaformában játszó City lendületét
Erling Haaland azért így is beállított egy újabb Premier League-rekordot.

Guardiola meglepő célt tűzött ki, ha meglenne a City triplázása – videó!
A bajnoki cím a zsákban, a BL-ben és az FA-kupában döntőzik az együttes.

Lengyel játékvezető dirigál a BL-döntőn
A nagykárolyi Kovács István lesz a negyedik játékvezető.

A Chelsea nem tudott belerondítani a Man. City bajnokavatójába
A Chelsea nem tudott belerondítani a Man. City bajnokavatójába. Álvarez gólja döntött.

Kikapott az újonc otthonában az Arsenal, bajnok a Manchester City
Pep Guardiola együttese az elmúlt hat szezonban ötödször lett aranyérmes.

Szoboszlai Dominikék dönthetnek a Bundesliga-aranyról
Újra csúcsra érhet a PSG és Manchester City. Ér-e BL-indulást a Liverpool csodálatos feltámadása?

Vasutassztrájk okozhat káoszt egész Angliában
Húszezer alkalmazott teheti le a munkát egyszerre.

Közel 30 éve nem látott bravúrt hajtottak végre az olasz csapatok
Mourinho hatodszor vagy a Sevilla hetedszer? Budapesten ez a kérdés.

Guardiola gúnyt űzött a rendszerből – és a Real Madridból is
Mi lett volna, ha még jó napjuk is van Kevin De Bruynééknek?

A Realt nem lepte meg a City játéka, mégsem tudott mit kezdeni vele
Így látták a kiütéssel végződő BL-elődöntő visszavágóját a főszereplők.

Nincs újabb Real-csoda, a Manchester City gálával jutott be a BL-döntőbe
Az angol bajnok négy góllal verte a madridiakat.

Modric: Annyi nagy meccsünk volt már, nem izgulunk Manchesterben sem
Guardiola szerint edzői öröksége már így is kivételes.

Carlo Ancelotti történelmi mérkőzésén ejtheti ki újra a Man. Cityt a BL-ből
Papíron az angolok az esélyesek, de a címvédőt sosem lehet leírni.

Hazai pofonba szaladt bele az Arsenal, érik a Man. City bajnoki címe
Egyre inkább úgy tűnik, hogy idén is Manchester kék felébe kerül a bajnoki trófea.

Ilyet még nem láttak Angliában: Haaland mindenkit elsöpört maga körül
A norvég csatár maga a velünk élő sporttörténelem.

Bajban a Manchester City? Madridban nyom nélkül eltüntették Erling Haalandot
Főhet Pep Guardiola feje.

Történelmi kiütés, nyolc gólt rámoltak be a Manchester Citynek – videó!
Az új idényben viszont jött az új tulajdonos és a dinasztia megalapozása.

Az Inter percek alatt lerendezte a Milant, és a BL-döntő kapujába lépett
Két veterán sokkolta a piros-feketéket.

A Real Madrid sztárja a keblére ölelte a fél Manchester Cityt – fotók!
A pályán ellenfelek, de nem ellenségek.

A Real Madrid edzője a bírót hibáztatta a City elleni döntetlen után
Ancelotti és Guardiola is kedvezőnek találta a madridi eredményt.

Botrány a Real Madrid BL-meccsén, a biztonságiak vezették el Haaland apját
Parázs hangulat alakult ki a VIP-páholyban.

A Manchester City lezárta a Real Madrid több mint hároméves csodaszériáját
A Manchester City 2023-ban otthon: 15 meccs, 15 győzelem, 52–7-es gólkülönbség.

Bombagólok a madridi BL-elődöntőben, ám a döntés a visszavágóra maradt
Vinícius találatára De Bruyne válaszolt, egy hét múlva döntetlenről jöhet a folytatás.

Az MU-legenda szerint a City nem csak legyőzi, hanem megsemmisíti a Real Madridot
A korábbi angol válogatott támadó szavai természetesen nem maradtak válasz nélkül.

A 2022-es év drámája volt, most érkezik a folytatás!
Ön szerint melyik csapat nyeri idén a Bajnokok Ligáját?

Erling Haaland önzetlen akart lenni, majdnem ráfaragott a Manchester City
Frank Lampard visszatérte óta először nyert a Chelsea; Kane tartotta életben a Spurs BL-álmát.

A Manchester City tulajdonosai 150 milliós üzletet kötöttek Brazíliában
Minek vegyünk játékost, ha komplett klubot is lehet?

95 éves futballrekord került veszélybe Erling Haaland miatt
Abu-Dzabiban egyre nagyobb az öröm, London szinte biztosan elesett…

Haaland megdöntötte a gólrekordot, majd hazament videójátékozni
Állítása szerint beleőrülne, ha a rekordokon gondolkodna.

150 millió fontért ellophatnák? Inkább új szerződést Haalandnak!
A norvég gólvágóval hosszú távra terveznek Manchesterben.

Haaland beállította az abszolút gólrekordot, élre állt a City
Fontos rangadót nyert a ManUnited, hátrányból fordított a Newcastle.

Guardiola: Fontos, de nem mindent eldöntő győzelmet arattunk
Az Arsenal vezetőedzője szerint a jobb csapat nyert.

De Bruyne varázsolt, a Manchester City hengerelt az aranyrangadón
Mindezt úgy, hogy Erling Haaland öt(!) ziccert is kihagyott…

Az Arsenal két hét alatt tönkrevágta, amit egész szezonban felépített
Az angol bajnokság listavezetőjének sorsa ma este, a címvédő otthonában dőlhet el.

Megtört a Manchester City átka, 17–0 a fináléig tartó úton!
Rijad Mahrez történelmi mesterhármasa döntött a Wembley-ben.

A Liverpool kapaszkodik az utolsó (utáni?) szalmaszálba
Az Arsenal kezéből viszont kezd kicsúszni a bajnoki cím.

Milánó joggal ünnepel, de a lényeg valószínűleg Manchesterben dől el
Megkapjuk ismét a tavalyi esztendő egyik, ha nem legnagyobb sportdrámáját?

Bajnokok Ligája: „Tiszteljük a Real Madridot, de most a City fog továbbjutni!"
A manchesteriek magabiztosan várják a címvédő elleni elődöntős párharcot.

Ezúttal sem jött össze a Bayern-csoda, Real Madrid–Man. City a BL-elődöntőben
A Benfica az utolsó percekben a kettős vereséget elkerülte.

A Bayern München sosem látott csodára készül a Manchester City ellen
Ha nagy nemzetközi zakó, akkor Pep Guardiola…

A Barcelona a Manchester Cityből erősítene a nyáron
Ráfér a frissítés a középpályára.

Edzői hibán úszhat el a Napoli BL-menetelése; az edzőváltáson a Chelsea-é és a Bayerné
A szerencse is az ő malmukra hajtja a vizet…

Haaland olyat tett, amire Cristiano Ronaldo sem volt képes
Guardiola a németek réme, döbbenetes a City manchesteri BL-szériája.

A Tuchel-projekt máris megbukott? Kahn a futball csodájában bízik
A Bild szerint Guardiola leiskolázta Tuchelt, és nyomás alatt a Bayern vezetői.

Könnyed City-siker, a kiesés szélén a Bayern a BL-ben
Magabiztos előnnyel utazhatnak az angolok a jövő heti visszavágóra, az Inter idegenben tett nagy lépést az elődöntő felé.

A Bajnokok Ligája két legjobb csapatából egy a négy közé sem jut
Készülhetünk a nápolyiak első fináléjára?

Negyedmilliárd eurónyi értéket vesztettek, mégis újra a csúcson
Nem csupán otthon, hanem a nemzetközi elitben is szerepelnek.

Pep Guardiola: Haaland Messi és Cristiano Ronaldo szintjén van
Már csak négy gólra van a norvég a PL-rekordtól.

Erődemonstráció: a City egy félidő alatt elintézte a Liverpoolt
Rangadónak indult, kiütés lett belőle.

Itt a bajnoki címre, ott a kispadra lehet hatással a PL-rangadó
A világ legjobb csatára lemaradhat a Manchester City–Liverpool-összecsapásról – mérget azonban ne vegyünk rá.

Visszavonul az Arsenal és a City korábbi sztárja
A 85-szörös válogatott labdarúgó a Real Madridban és a Tottenhamben is szerepelt.

Haaland a BL-ben lőtt mesterötös után az FA-kupában triplázott
A City könnyedén jutott az elődöntőbe, öt napon belül két meccsen 13 (!) gólt szerzett.