
Meghalt Dave Myers, a Hairy Bikers sztárja
A szakács 66 éves volt.
A szakács 66 éves volt.
Magyar kutatóknak köszönhető.
A királyi család nem minden tagja örült a hazautazó hercegnek.
Elmondása szerint azonnal repülőre ült, amikor megtudta a diagnózist.
Sokféle daganat ellen bevethető a szupererővel felruházott T-sejt.
Kemoterápiás kezelést kap.
A király nem bírja az unalmat.
Kemoterápiás kezelésen vesz részt.
Az uralkodó sok jókívánságot kapott hétfő óta.
A sugárkezelésen átesett rákos betegekéhez hasonló az immunrendszerük.
Régens herceggé válhat a trónörökös.
A legvalószínűbb, hogy a rákos daganatra a műtét során bukkanhattak rá.
Nagyapja, VI. György király is daganatos megbetegedéssel küzdött.
Kedd délután szállt le a repülőgépe Londonban.
Azt is közölték, kik helyettesíthetik az uralkodót a következő hónapokban.
A beteg saját immunrendszerét vonják be a rák elleni küzdelembe.
Szerinte szükség volt erre a lépésre.
A kormányfő 82 éves volt.
A szervezet azt is elmondta, miért.
Kétszer annyi embernél fedezik fel ezt a rákot, mint az ezredfordulón.
Hiába kérik orvosai, nem tud kevesebbet dohányozni.
Nem ez Sarah Ferguson első súlyos betegsége.
A legrosszabb, ha nyakkendőt veszünk ceruzaszoknyával az edzőterembe.
Hosszú a lista.
Prosztatarákja miatt kellett befeküdnie.
Nem csak az alvás időtartama számít.
Végstádiumú rákkal küzd.
Az alkoholfogyasztás mérséklése vagy teljes elhagyása csökkenti a rák kialakulásának kockázatát.
Egy új kutatás legalábbis erre enged következtetni.
Meglehet a rák valódi ellenszere?
Génalapú terápiák, robotsebészet – Magyarországon nyugat-európai szintű onkológiai kezelések állnak rendelkezésre.
Andre Braughert tizenegyszer jelölték Emmy-díjra, amiből kettőt el is nyert.
Végre beállt a javulás.
2050-re több műanyag lehet az óceánban, mint hal.
A színész állapota romlott az utóbbi hónapokban, de ennek ellenére egész nyáron forgatott.
Az Eurostat tette közzé a friss adatokat.
Elmondta, hogyan lendült át a nehézségeken.
A családja gyűjtésbe kezdett, hogy pénzt szerezzenek a műtétre.
A fiatal nő csak a család figyelmére vágyott.
Pusztulásuk az emberi társadalomra is komoly hatással lehet.
A regényíró több mint egy éve küzdött mellrákkal.
Kovács P. József a családjára koncentrál a bajban.
Zolenka Mandela mindössze 43 éves volt.
Az utolsó keresztapa 61 éves volt.
A legveszélyeztetettebb korosztály a negyvenes.
Az orvosokat adrenalinnal tölti fel, hogy megállítsák.
A művész méltósággal és humorral kezelte a betegségét.
Elhúzódó betegségéről beszélt a szupermodell.
Egyelőre még nem tekintenek rá gyógymódként, de nagyon bizakodóak.
A közveszélyes dezinformációk terjesztése ellen küzdenek.
Plasztik lesz a szív?
Induljunk csak komótosan, késve!
Vese- és májrákot diagnosztizáltak nála 2016-ban.
Jonnie Irwin azt mondta, nem tudja, mennyi ideje van hátra.
A technológia alkalmazása enyhíti a radiológus szakemberek krónikus hiányát.
Azt hitték, nem fontos, pedig nagyon is.
Már a szakképzett orvosokat is lekörözi.
Angus Cloud édesapjának temetése mindössze egy héttel a férfi halála előtt volt.
Áttörés a daganatos betegségek elleni küzdelemben?
De az is lehet, hogy csak túl fűszeres volt a vacsora.