A Vasas tovább szenved Pintér Attilával a kispadon, a Mezőkövesdtől is kikapott
Ezúttal hazai pályán szenvedtek vereséget az angyalföldiek.
Ezúttal hazai pályán szenvedtek vereséget az angyalföldiek.
Az InterCityn utazókat a katasztrófavédők segítségével szállították át.
Egy ukrán rendszámú kisbusz okozta a balesetet.
Többen megsérültek.
Életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vittek kórházba egy nőt.
Terelik a forgalmat Mezőkövesdnél.
Az MTK 87 percen át vezetett Matyóföldön, győzni azonban nem tudott az utolsó NB I-es fordulóban.
Kis híján elszórakozta a három pontot a búcsúzó gárda.
A borsodiak sorozatban kilencedik hazai bajnokijukat vesztették el szombaton.
Öt bajnoki mérkőzés után gyűjtötte be újra a három pontot Bognár György csapata.
A Paks és a Fehérvár csatája kiemelkedik a forduló programjából.
Sajtóhírek szerint már az orvosi vizsgálatokon is átesett.
A Mezőkövesd még a tavaszi szünetben is kapott egy ötöst.
Érik a népligetiek újabb bajnoki címe.
Mészöly Géza csapata négy bajnoki mérkőzés óta veretlen.
Horváth Krisztofer duplázott, a Kecskemét otthon legyőzte a Kisvárdát.
A Mezőkövesd ezzel elmozdult az utolsó helyről.
Felajánlotta egy ittas nőnek, hogy hazaviszi, de nem így tett.
Utódjáról később ad tájékoztatást a klub.
A házigazda sorozatban hatodik meccsén maradt gólképtelen.
A Kecskemét magabiztos sikerrel menekül a kiesés elől.
Hosszas ápolás után hordágyon kellett lehozni a Kövesd elleni bajnoki első félidejének hajrájában.
Miután földre került, ököllel ütötte tovább.
Az Újpest pedig zsinórban ötödször kapott ki.
A söröző tulajdonosa és pultosa együtt részegedett le.
Diósgyőrben tört meg a Mezőkövesd lendülete.
A Magyar Labdarúgó-szövetség kiadta az őszi szezon hajrájának pontos időbeosztását.
A Paks magabiztosan verte a Kisvárdát és a derbi végéig biztosan vezeti az NB I-es tabellát.
Két meccsen tizenöt (!) gól született a 10. fordulóban.
A Paks pontot szerzett Kecskeméten.
Drámából nem volt hiány.
Nagyobb zaj és hanghatások várhatók Magyarország-szerte.
Tekintettel a zöld-fehérek európai kupaszereplésére.
Szinte biztos, hogy így is lesz.
A lila-fehérek nyolc éve nem látott rajtot vehettek volna, aztán a 92. percben jött Nikolics drámája.
Egyelőre pont nélkül áll a Mezőkövesd.
Az első fordulóban egyetlen csapat sem volt képes arra, mint a Loki.
Ismét egy szivárványos pad okozott problémát.
Az Újpest a Fehérvárt fogadja a labdarúgó NB I 2023–2024-es idényének kezdésén.
Az aranyérmes Ferencváros Mezőkövesden is kikapott.
Besirovic találatának Székesfehérváron talán még jobban is örültek, mint Mezőkövesden.
A kiesés szélén a fehérváriak.
A Puskás Akadémia másodjára már nem tudott felállni.
A Budapest Honvéd sem tudott nyerni.
Az angyalföldiek ezúttal is a Mezőkövesdet győzték le, ráadásul hátrányból fordítva.
A duplázó tini szerint szülei még nála is jobban meghatódhattak. A Kutya átka: Kecskemét 2022 februárja után kapott ki ismét otthon.
A hazaiak még büntetőt is hibáztak az NB I szombati nyitómeccsén.
Egyre nagyobb bajban a Vasas is.
Hiába a jó kezdés és a mezőnyfölény, a Mezőkövesd ponttal távozott az Üllői útról.
Szerdán két csapat csatlakozik a legjobb négy mezőnyéhez.
November eleje óta várnak az újabb bajnoki győzelemre Kispesten. Ezen a hétvégén is hiába.
Sorsoltak a Magyar Kupában, DVSC–Puskás Akadémia a legjobb nyolc között.
A Kecskemét volt a forduló győztese.
Gyakran bántalmazták is a lányokat.
Szoros hazai sikerek, pár kiállítással.
A házigazda a második sikerét aratta az idényben.
Hiába voltak nagy fölényben a „lilák”, a Loki a végén kiütéssel nyert.
Veszélyesen vezetett.
Kuttor Attila ide vagy oda, sorozatban negyedszer szenvedtek vereséget a kövesdiek.
Kecskeméten több mint hét év után örülhettek újra élvonalbeli focisikernek.