Sorozatban a 10. bajnoki meccsét nyerte meg az olasz éllovas Atalanta
A Napoli hátrányból fordítva tapad a bergamói gárdára.
A Napoli hátrányból fordítva tapad a bergamói gárdára.
Az Európa-liga-győztes fél óra alatt lerendezte a rangadót.
Ötgólos meccs Torinóban és Comóban. Otthon fordított a Roma.
Sancho a Chelsea-hez került, Sterling az Arsenalhoz.
Pedig a Fiorentina az első félidőben három perc alatt fordított az előző idény bajnoka ellen.
A fővárosiak pontot mentettek, de ezzel ők is lépéshátrányba kerülhetnek.
Ez volt az a négy perc, amikor nem akart leesni a labda.
A házigazda kétszer is vezetett kettővel, a piros-feketéktől két gólt is elvettek.
A rutinos védő minden vádat tagad.
Még ötvenévesen is utolérhetetlen volt az argentin zseni.
Örömmámor és 15 millió eurós mentőöv Katalóniában. Cubarsí az új Beckenbauer?
A Barcelona hazai győzelmével biztosította a helyét a legjobb nyolc között.
Lehet, hogy nem volt célszerű 18 évesen 74 meccsen játszatni…
Még Osimhen kihagyott büntetője is belefért.
Pazar csatárvillanások után ikszelt a Barcelona Nápolyban.
Mazzarri már a második tréner, akinek ebben a szezonban megköszönték a munkáját Nápolyban.
A bajnoki címvédő a 89. percben járt a legközelebb az egyenlítéshez.
A címvédő a hajrában fordított.
Tudja, mit akar kezdeni a pályafutásával.
A futball sajnos ezúttal is a háttérbe szorult.
Mazzocchi aligha kap majd dicséretet Nápolyba érve.
A gólkirály a napokban hosszabbított, de könnyen lehet, hogy nem ez lesz a sztori vége.
Több mint 100 millió eurót kell fizetnie annak a csapatnak, amely elvinné az olasz városból.
A nápolyi csatár gondolt egyet, és bohócot csinált a fél védelemből.
A címvédő elleni hazai találkozót Federico Gatti gólja döntötte el.
A Ferencváros Konferencia-liga-ellenfele magabiztosan győzte le a Salernitanát.
Ancelotti szerint Bellingham ajándék a futballnak, de ő sem tökéletes: fejlesztenie kell a nyelvtudását.
Kiesett az El-győztes, „véres” bosszút állt az Arsenal.
A hétvégi vereség volt az utolsó szög a koporsóban.
Egyre nagyobb a baj Nápolyban, változást sürgetnek.
Fél óra alatt tönkreverték az előző két idény negyeddöntősét, kiesett a BL-ből Schäfer csapata is.
Komoly összetűzésbe keveredtek a helyi rendőrséggel.
Bergamóban győzött az Inter, Salernóban a címvédő Napoli.
A házigazda emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.
Bravúrgyőzelmet arattak a firenzeiek.
Mindent tud, sőt, még egy kicsit többet is.
A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.
A nyáron még 500 millió euróért sem akarták eladni.
A halálcsoportból senki nem fért be a legjobb nyolc közé.
Lerabolták az elitet az angolok, a németek és az arabok, már az is siker, ha a legjobbak maradtak.
Tizenegy évig bujkált, végül egy focimeccs buktatta le.
Az olasz bajnoktól a némethez szerződik a 26 éves hátvéd.
Azt egyelőre nem tudni, hány évre írt alá.
Korábban azért lopták el a Fiat Pandát, hogy távozásra bírják a trénert.
Az utolsó fél óráig tartotta magát a vendégcsapat.
Az együttes a korábbi spanyol kapitánnyal szeretné pótolni.
A vártnál kisebb büntetést kapott a Juventus.
A Bajnokok Ligája-döntős elhasalt az olasz bajnok otthonában.
Újra csúcsra érhet a PSG és Manchester City. Ér-e BL-indulást a Liverpool csodálatos feltámadása?
A lojális házvezetőnő nem is látott kábítószert Diegónál…
Kiderült, ki volt az a 26 éves férfi, aki az éjjel meghalt Nápolyban.
Itáliai lapszemle egy könnyű bajnoki cím éjszakája után.
Nem kis örökséget hagyott maga után, bő három évtizedig tartott az út...
A döntetlen elegendő volt a bajnoki cím bebiztosításához.
Hiába vezetett Luciano Spalletti alakulata és készült ünnepelni, egyelőre várnia kell.
Lassan tényleg az marad a kérdés, hogy akar-e bárki más nyerni.
Kezdhet bizakodni a Milan és rettegni a Manchester City?
A Napoli későn törte meg a jeget a Milan ellen.
A kedvencek egygólos hátrányból várják a BL-negyeddöntős visszavágót.