Észak-Korea tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát tesztelt
Most tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát teszteltek.
Most tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát teszteltek.
A tárgyalások is akadoznak.
Több mint húszan megsebesültek.
Néhány órával azután, hogy Észak-Korea is két ballisztikus rakétát lőtt ki az ország keleti partjáról.
A lövedékek nem érték el a japán felségvizeket.
A fegyverarzenál tekintetében.
A legkorszerűbb tengeralattjárókon a legkorszerűbb ballisztikus rakétákkal. Állítólag.
A minapi kilövéssel nyomást akarhattak gyakorolni az amerikai kormányra.
Moszkva örül, hogy módosítások nélkül sikerült meghosszabbítani az első csapásmérő atomfegyverek leszereléséről szóló szerződést.
Észak-Korea újnak és szupernagynak mondott ballisztikus fegyvert tesztelt, amely azonban eléggé hasonlít a korábbira.
Abe Sindzó ballisztikus rakétát mondott arra, ami az észak-koreai külügy szerint rakéta-sorozatlövő rendszer.
A két lövedék ismét ballisztikus rakéta lehetett. Legutóbb október elején teszteltek.
A lövedékek 450 kilométer megtétele után csapódtak a tengerbe.
Azt állítják, hogy ezer kilométeres hátótávolságú.
Elemzők szerint Észak-Korea mégsem állította le rakétaprogramját.
A kis hatótávolságú "Isteni Hódítás" állítólag kerüli a radarokat, és nagy pontossággal képes szárazföldi és tengeri célpontok megsemmisítésére.
Phenjani ex-diplomata borított: régi ügy, de az iráni fegyverek tényleg hasonlítanak a koreaiakra.
Az egyiket a főváros felett, a másikat pedig az ország déli részén.
Az nem fenyegetés, hogy nukleáris robbanófejjel felszerelhető rakétákat telepítenek Kalinyingrádba.
Hoppá, az ott nem egy ballisztikus rakéta?
950 kilométert 53 perc alatt tett meg a rakéta, aztán becsapódott a semmibe.
Eddig csak kétezer kilométeren beüli célpontokat értek el, például Izraelt.
Műholdfelvételeken tűnt fel egy gyanús nyomáskiegyenlítő test.
Négy tesztrakétát indított el az orosz elnök, minden célpontot eltalált.
A szaúdi légvédelemnek sikerült elfognia azt.
Augusztus végén már volt egy ilyen. A diktatúra legutóbb épp csütörtökön fenyegetőzött azzal, hogy nukleáris fegyvereivel elsüllyeszti Japánt, valamint hamuba és sötétségbe borítja az Egyesült Államokat. Egyre feszültebb a helyzet.
Olyan típusét, amilyennel Észak-Korea tervezi felszerelni hadseregét.
500 kilométert repült Japán felé.
Észak-Korea megerősítette, hogy egy új típusú ballisztikus rakétát próbált ki.
Elővigyázatosságból, mert aggódnak Észak-Korea nukleáris programja miatt.
A két nagyhatalom közös diplomáciai fellépéssel akar hatni a minidiktatúrára.
A hiperszonikus fegyverrendszer az űrből csap le.
Olyan rakéták lesznek a dél-koreai fregattákon, amikkel egyszerre ki lehet majd lőni a legfontosabb északi célpontokat, ha kell.
Most egy tengeralattjáróról lőtt. Sikertelenül.
Az iráni elitalakulat egyik embere nagyon fogadkozik, hogy mennyire jók az új rakéták.
A szankciók, az ENSZ BT tiltása ellenére atomfegyvere célba juttatásán dolgozik Phenjan.
A Musudannal elvileg egész Japánt el tudnák érni, de még egyszer sem hajtottak végre vele sikeres kísérletet. Most sem.
Szó szerint, ugyanis a 2000 km-es hatótávolságú rakétákon Izrael-ellenes felirat volt.
Egy iráni hírügynökség szerint a Forradalmi Gárda több rakétát indított el az ország különböző részeiből.
Most ballisztikus rakétával verte ki a biztosítékot a hidrogénbombát is tesztelgető kommunista rezsim.
Műholdfelbocsátásnak akarják eladni, de Japán kijelentette, le fogják lőni.
Az Arrow 3 a ballisztikus rakétákat háríthatja el. A régióban Iránnak van ilyen technológiája.
Dél-Korea aggódik, mert az új rendszerrel 2-3 éven belül már atomtöltetű rakétát is indíthatnak.
Amerikai jelentések szerint az új rakétatípusok akár az Egyesült Államokat is elérhetik.
69 éve ért véget a Nagy Honvédő Háború, a győzelem napi parádéra próbálnak.
A haditengerészet még 25 évig rendszerben tartja a Tridenteket. Naná, 30 millió dollárba kerül darabja, és 7400 kilométer a hatótávolságuk.
Gyanús földmunkák kezdődtek Észak-Koreában.
Csak Izrael és az USA tesztelt egy rakéta-elhárító rendszert, de máris emelkedett az olaj ára.
Az Észak-Oroszországból kilőtt rakéta gyakorlótöltete eltalálta a kamcsatkai lőtéren kijelölt célpontot.
Dél-Korea és Japán is közölte, hogy megsemmisítik a rakétákat, ha azok közel kerülnek az országkaikhoz.
Többen attól tartanak, hogy a phenjani rezsim valójában a ballisztikus rakéták kapacitását tesztelné.