Csak első blikkre unalmas! Teszten az Apple Watch Series 8
Az újdonságok listája meglehetősen rövid, de bőven van potenciál az Apple új okosórájában.
Az újdonságok listája meglehetősen rövid, de bőven van potenciál az Apple új okosórájában.
Megérkeztek a legújabb almás telefonok, soha nem volt még ennyi előrendelés.
Bemutatkozott az iPhone-ok és Apple Watch-ok legújabb generációja
Jön az iPhone 14 és az Apple Watch Series 8 is!
Két kamerával szálltak volna szembe az Apple Watchcsal.
A párját és a mentőket is riasztotta.
Összefoglaljuk, miket mutatott be az Apple tegnap!
Az új mobilok mellett táblagép, fülhallgató, okosóra és laptop is várható.
A Nokia 2009-ben mutatta be a technológiát, az Apple az óráiban már két éve használja.
Az iPhone, az Ipad és az Apple Watch operációs rendszerének biztonsági hibája miatt sürgős javítást adott ki az Apple.
A mostani körülmények közt jól teljesített a saját SIM-kártyás okosóra. Viszont sok olyan funkciója is van, amit otthon ülve elég nehéz kihasználni.
Nemcsak egy-két gyártót, hanem az összeset, méghozzá majdnem 10 millió eladott órával.
Jony Ive legalább akkora legenda a cég történetében, mint maga Steve Jobs.
Egy appal végeznének egészségügyi vizsgálatokat, aztán erre építve fejlesztenének új termékeket.
Aggódhat, aki túl sok kiegészítőt vett a korábbi modellekhez. Jön az Apple Watch 5 is.
Aktiválták a szívritmust mérő műszert a tavaly ősz óta kapható okosórában. Nem helyettesíti a kardiológust, de életet menthet.
Abban viszont az óránál van az előny, hogy minden pillanatban kéznél van.
Van benne EKG, amivel elvileg elkapható a stroke. Megkérdeztük egy kardiológust, hogy nézhet ki ez a gyakorlatban, kell-e téves mérésektől tartani.
Ez most a finomhangolások, apróbb tuningolások éve, de az Apple így is feljebb tudta tornászni a legnagyobb telefonra elkölthető összeget.
Három modell jön, kettőt is iPhone XS-nek fognak hívni. Az új Apple Watchról is érkezett fotó.
Egy ausztrál gyilkossági ügyben használták először bizonyítékként az okosóra által gyűjtött adatokat.
Újabb nagyágyú fordít hátat a platformnak.
A Bloomberg szerint egy kaliforniai vállalat gyártja a mikroled-képernyőket az Apple Watch-hoz.
Egy amerikai biztosító 25 dollárért adja az ügyfeleinek a 400 dolláros Apple Watch-ot. Persze van egy kis csavar a dologban.
A helyi szabályozás miatt használhatatlan lesz az új Apple Watch legfontosabb funkciója.
Nem lesz iPhone-függő, mint az elődje.
A svájci H. Moser & Cie mechanikus karórája az Apple-ét idézi. Pontos idő egy kisebb vagyonért.
A cég negyedéves jelentése nagyon titkolja, hogy mennyi Apple Watch fogyott.
Az Amazon, az eBay és a Google Maps sem támogatja az Apple Watchot.
Legalábbis ezt állítja az Apple, de a bizonyítással már nem fáradoznak.
Az oroszok már a karórákban vannak.
A cég attól tart, nem bírná az okosóra akkuja.
Lesz benne gps, nagyobb akku, barométer, és jobban bírja majd a vizet.
A cég kikötötte, hogy minden új appnak önállóan is tudnia kell működni.
– figyelmeztette az Apple Watch a felhasználót, aki orvoshoz fordult, és kiderült, hogy tényleg.
Az Apple Watch második generációját is itt láthatnánk először.
Olyat tesznek, mint még soha: leáraznak egy terméket, hogy több fogyjon belőle.
Csúszik a watchOS 2, egy hiba javítása tovább tart, mint gondolták.
Lao-ce és az Apple lenyomja az okoskarkötőket, miközben a vásárló taoista bölcsességeket ért meg a viselhetőtechnológia-piac fellendülése láttán. De hogy jön mindehhez Rejtő Jenő?
Derült ki az Apple negyedéves pénzügyi jelentéséből. Az Apple Watch eladásairól nem beszélnek.
Ezt mondják azok, akik már megvettek. Más kérdés, hogy ők szánalmasan kevesen vannak.
A nem hivatalos adatok szerint az okosóra már nem annyira népszerű, mint az első napokban.
Kamerás, függetlenedik az Iphone-tól, és többféle modellt kínálnak belőle – ha igazak a pletykák.
Az okosóra nyomkodása 120 dollárjába került.
Viszont buta, aki ennyi pénzt kifizet érte. Fotóztunk, futottunk és a testünket tekergettük idétlen pózokba az okosórával. Lesz ez még jobb is.
A tesztek során kiderült, hogy az egyik kínai alkatrész hamar tönkremegy.
A festett bőrön megzavarodnak a szenzorok.
Sokan még hozzá sem jutottak, egy netes oldalon már szét is kapták, hogy lássák, mi van benne.
A megkérdezetteknek a Sport modell tetszik a legjobban, a 10 000 dolláros aranyóra kevésbé.
Egy felmérés szerint 69 százalék magasról tesz az új okosórára, kicsi a piaci áttörés esélye.
Hiába lesz nyolc gigabájtnyi hely az órában, zenéből is csak két giga mehet fel rá. Viszont cserélhető lesz az akkumulátor.
Élőben közvetítjük a kaliforniai bejelentéseket. Talán kiderül, miért akkora dolog az Apple Watch.
Gond volt a szenzorok minőségével és a szőrös csuklókkal, így a vártnál kevesebbet fogunk tudni az egészségi állapotunkról.