
A félmilliós hétvégi tüntetés után ismét demonstrálni hívja a lengyeleket az ellenzék
Cél: mozgósítani az embereket a választásokig. Akár még be is jöhet a terve.
Cél: mozgósítani az embereket a választásokig. Akár még be is jöhet a terve.
A kormány átalakítása is előfordulhat.
Koszovó elismerése Belgrád részéről az aktuális szerb vezetés bukását okozhatná.
Ankarába utazott a kormányfő.
Fájdalmas döntést hozott a képviselő.
A török elnök még mindig bizonytalan a hatalmában.
Az Európai Néppárt elnöke azt is megindokolta, miért.
Korábban erős bírálatot fogalmazott meg a volt védelmi miniszter. Nem maradt el a válasz.
Puhuló autoriter rendszer vagy még elnyomóbb hatalom?
Az ellenzéki összefogás jelöltje nem ismerte el vereségét.
A főpolgármester szerint működésképtelenné válhat Budapest.
Év végéig van idő a szakpolitikai döntések lezárására.
Az eredmény hatalmas kudarcot jelent az Alekszisz Ciprasz által vezetett baloldalnak.
A lehetséges veszélyek közül kettőt vizsgálunk: a munkahelyvesztést és a politikai befolyásolást.
Nem lehet megjósolni, ki nyerhet.
Azt is kijelentette: senki sincs börtönben Törökországban az elképzelései miatt.
Az elnök bízik abban, hogy nem lesz szükség a második fordulóra.
A KSH adatai mást mutatnak.
A miniszterelnököt, Lázár Jánost és az ellenzéket is kiosztotta Hódmezővásárhely polgármestere.
Fontos helyeken veszíti el többségét a Konzervatív Párt.
Nem szolgálnák a demokratikus alkotmány szabad működését.
Éppen 33 évvel ezelőtt voltak az első szabad parlamenti választások.
Pár héttel a választások előtt.
Továbbra sem látni, hogy mikor sikerülhet rendes kormányt alakítani.
A miniszterelnöki poszt várományosának pártja követelte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.
A miniszterelnök a közösségi oldalán jelentkezett be.
A finnek hiába elégedettek a munkájával, lehet, mégsem ő lesz az, aki bevezeti a balti államot a NATO-ba.
Hírszerzési jelentés szerint a kanadai választásokat is manipulálni akarták.
Hacsak nem kerül börtönbe.
Még úgy is, hogy az egyik lehetséges kihívóját eltiltották a közügyek gyakorlásától.
Vera Jourová volt a címzett.
A vád szerint megfenyegette a választásokat felügyelő testület vezetőjét.
Reggel hat órától lehet voksolni.
A meglepő kimenetelű választások éve volt.
Az eseményt hónapok óta tartó belpolitikai válság előzte meg.
A főpolgármester szerint nincs érdemi ellenjelölt a posztra vele szemben az ellenzéki térfélen.
Az illetékes választási iroda elnöke feljelentést tett.
Az állam megerősítése érdekében kellett előre hozni a választásokat.
Furcsa módja eldönteni, hogy ki a választás győztese.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: nehéz időkben erős vezetőkre van szükség.
Izraelben az elmúlt három és fél évben az ötödik választást tartották.
Állítólag az emberi jogokért és a jogállamiságért kérték a milliárdos támogatását.
Három éven belül ez már az ötödik választás.
Tokajev elnök egy olyan rendszer kiépítésén ügyködik az előrehozott választással, amelyben a hatalmát már a saját klánjára támaszkodva biztosítaná be.
A következő olasz kormány legnagyobb kihívása az uniós pénzek lehívása lesz.
A választáson több mint 7200 jelölt indult, akik 127, különböző beállítottságú politikai tömörülést képviseltek.
A majdnem 3,37 millió szavazásra jogosult bosznia-hercegovinai állampolgár 19 óráig adhatja le voksát a több mint 5900 szavazóhelyen.
A magyar kormányfő határozott támogatásáról biztosította a boszniai szerbeket és vezetőjüket, Milorad Dodikot.
A parlamenti pártok közül a kereszténydemokraták bizonyultak a legnépszerűbbnek.
Orbán Viktor szorult helyzetbe került az elmúlt években, azonban a válság hatására egyre több szövetségese válhat kormánytaggá Európában.
A magyarországi rendelkezés éles vitát váltott ki az olasz közéletben is.
Országosan régóta kiközösítik őket, mert a neonáci mozgalomban gyökereznek.
Giorgia Meloni olyan videót tett közzé, amelyen egy menekült megerőszakol egy ukrán nőt.
Pártjával ismét királycsináló lehet a szeptemberi parlamenti választásokon.
Az amerikai választások eredményétől függ, mekkora nyomás alá helyezi Magyarországot az amerikai kormányzat.
Az Olasz Testvérek elnöke szerint a jobboldal iránti gyűlölet tartja egyben az ellenzéket.
Szeptember 25-én tartják a parlamenti választásokat Olaszországban.
Az eddigi kormánykoalíció akár hetven mandátumot is szerezhet.
Schmuck Andor is megpróbál visszatérni.
A Závecz Research kutatása szerint nem az utolsó egy-két hétben dőlt el a választás.