Hamarosan forgalomba kerül a Szabadka-Újvidék gyorsvasút
Orbán Viktor is a meghívottak között van az átadóra.
Orbán Viktor is a meghívottak között van az átadóra.
Az államfő 75 napos időszakról beszélt, szerinte ez a legkevesebb, amit bárki megtehet az országért.
Sokkal több a közös bennük, mint gondolták – mondta Emmanuel Macron.
Alekszandar Vucsics szövetségese egy interjúban beszélt erről.
Brüsszelt csak arra kérik, hogy tisztelje ezt az országot, és ezt Szerbia meg fogja hálálni.
Alekszandar Vucsics is megszólalt az ügyben.
Közös jövőt terveznek egyre elmélyülő partnerséggel.
Van viszont egy apró bökkenő.
Csuklyások, kosz, kátyú és csillogás.
A szerb kormányfő később bocsánatot kért, de csak a szlovén állampolgároktól, a politikusoktól nem.
Vucsics szerint országának nagy esélye van elnyerni a tagságot.
A három párt koalíciójának nem tapsol mindenki.
Elrettentő erővel bírhat egy ilyen törvény.
Alekszandar Vucsics szerint Szerbiának nincs elég pénze és tudása saját atomerőművet építeni.
A miniszterelnök délelőtt még a kongói elnökkel tárgyalt.
A szerbek szerint a horvát külügyminiszter elfogadhatatlanul beszélt a szerb elnökről.
Emiatt ismét elmérgesedhet a konfliktus a két fél közt.
A baloldali ellenzék napok óta tüntet az újbóli voksolásért, de arra nem mindenki kap lehetőséget.
Meglehetősen nagy fölénnyel diadalmaskodtak.
Bezártak a szavazóhelyek, jönnek az eredmények.
Az elnök a szigor pártján áll ebben a kérdésben.
Mintegy 6,7 millió szerb választópolgár szavazhat.
Szombaton temetik a vajdasági politikust.
A javaslatot a szerb köztársasági elnöknek továbbították.
A szerb elnök a katonaságot is a határhoz rendelné, ha szükséges.
Nem rejtette véka alá dühét.
Egyre gyakrabban találkozik Vucsics a magyar miniszerelnökkel.
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek.
Fokozódik a feszültség a térségben.
Egyre jobban fokozódik a feszültség Szerbia és Koszovó között.
A NATO kész beavatkozni, ha szükséges.
Szerinte Szerbia nagyon rossz helyzetben van, de talán mégsem annyira, mint néhány évvel ezelőtt.
„Szégyelljétek magatokat!” skandálással megspékelve.
Az egyeztetést az osztrákok kezdeményezték.
Június közepén Szerbiában az erőszak ellen tiltakoztak.
A kormány döntése még jobban mérgezheti a viszonyt.
Az áprilisi voksoláson túl alacsony volt a részvétel.
A szerb elnök a brüsszeli meghívást is elutasította.
Lázár János fontos szerepet kapott.
Erőszakos összecsapással végződött az utcai tiltakozás.
Kormányválság van az országban.
A kormány átalakítása is előfordulhat.
Könnygázzal oszlatták a tüntetőket, több utcát lezártak.
Minden eshetőségre felkészültek.
A találkozón Alekszandar Vucsics is részt vesz.
A hetedikes tanuló úgy gondolja, hogy egyesek szemében most hős lehet.
Nem tudni, hogy mi történt az államfővel.
Bárki megveheti az újság 2004-es számát.
Tapasztalt diplomata került a posztra.
A vállalatok és a lakosság is rosszul járt.
Erre szinte már mérget lehet venni.
Alekszandar Vucsics szerb elnök arról beszélt, mennyi idő alatt semmisülhetne meg az ország.
Érdekes dolgokat mondott az államfő.
A Szerb Haladó Párt rendkívüli ülésén beszélt erről.
Komolyan próbára teszi az orosz elnök kapcsolatait az ukrajnai invázió.
Alekszandar Vucsics szerint Koszovó minden feszültség okozója.
Újra nyitva vannak a határok.
Szerbia és Koszovó viszályában az Egyesült Államok és az Európai Unió próbál közvetíteni.
A katonák elszántak, hogy megvédjék népüket.
Azonnali döntés született, egyre feszültebb a helyzet a szomszédban.